38. Hirtelen támadt ötlet

Sziasztok, lányok! :))

Ahogy említettem az előző részhez pár órával ezelőtt írt kommentemben, borzasztóan sajnálom, hogy nem válaszoltam a kommentekre. Amint tudjátok, nyaralni voltam. Most sem lennék itthon, de kicsit változott a program. Hétfőn voltunk Egerben és környékén, kedden Szlovákiában, jövőhéten megyünk Pestre a vidámparkba és hajókázni és cirkuszba, de a lényeg, hogy most itthon vagyok és tegnap este éjszakáztam egyet, aminek eredményeként sikerült befejeznem a már nyaralásra indulásunk előtt elkezdett részt.

Ismét panaszkodhatnék, hogy mennyire nincs időm és hogy emiatt nem tudom, mikor jön a következő rész, de nem teszem. Nem akarom mindig mindkét blogomon ismételgetni a tennivalóim.

Így csak annyit jegyzek még meg, hogy ez a rész 100% Justin szemszög, aminek remélem örültök:) Azért is jutott ez eszembe, mert írtátok párat, hogy szeretitek a fiú szemszöget, és azért is, mert ezt most így ellett írnom, hogy a tervem ütősebb legyen:D

Akkor hát többet nem is írok. Jelentkezek, amint tudok!:) A kommentekre pedig igyekszem ezúttal válaszolni :))

Kellemes Olvasást.♥

Morcosan bámultam ki az ablakon, Scoo megrúgta a lábam, amit viszonoztam.

- Azt mondtad, idézem: „majd holnap…”. Ma már holnap van. Nincs több halasztás. – szigorúan parancsolt rám, de hangjában gyermeki kíváncsiság volt.

- A magánéletemnek van olyan határa, ami már tényleg csakis a saját magánéletemet foglalja magába, tehát tényleg csak én tudok róla. – magyaráztam indulatosan. Türelmetlen lettem és mérges, de közben rosszul is éreztem magam emiatt. De azért érthető, hogy nem akarok arról beszélni, mi történt a koripályán. Még szerencse, hogy az előtte lévő és az aznapi éjszakáról nem tud. Scoo kinyírna, ha megtudná, hogy flörtöltem a szöszkével.

Úgy látszik, leakadt a témáról. Végre koncentrálhatok másra. Ami nem megy. Én megkedveltem Blairt. Igazam volt, mikor azt állítottam, hogy ha utál valakit, akkor az kegyetlen, de ugyanakkor szeretni is szívből tud. Annyira jó volt látni, hogy elpirult, mikor megpusziltam. Ezelőtt sosem tette. És aztán ott van, ami a pályán történt.. Tudom, hogy megváltozott. Talán kellett ez a másfél hónap szünet, mialatt bevallom, nekem teljesen kiment a fejemből a csajszi. De így lecsendesülhettek az utálatból kifolyó érzései és mintha átlagos fiúként gondolt volna rám. Talán Caitlin volt az egyetlen, aki ugyanígy nézett rám. Azt az időszakot is sajnálom, mikor Selenával kavartam. Ha választani kellene, Blair oldalán állnék Selenával szemben. Ő élvezkedjen csak nyugodtan Harryvel. Sok sikert szegény srácnak.

A sajtótájékoztató kegyetlenül unalmasan telt. Az eleje még oké volt, de aztán jöttek az agyölőbbnél agyölőbb kérdések. Szerencsére Scoo magára vállalta a válaszadás nagy részét, de a közvetlenül nekem szegezett kérdésekre muszáj voltam válaszolni. Gondolataim sok felé elterelődtek, így néha csak dadogtam össze-vissza. Képzeletemben eljutottam egészen Kanadába a nagyi sajttortájáig, majd Jazzy és Jaxo felé eveztem, de visszagondoltam Londonra és a Believe népszerűsítő akciónkra is, s nagy meglepetésemre Blair is beférkőzött belső monológomba. Talán nem kellett volna olyan közel engednem magamhoz. Túl jól éreztem magam vele. De az, hogy komolyabb prédaként gondoljak rá, egyszerűen elképzelhetetlen. Vétek lenne belerángatni őt az engem körülvevő médiába. Na meg amúgy sem gondolom, hogy ő annál többet kérne belőlem, mint amit az utóbbi napokban kapott…

Megelőzve egy Scooterrel folytatott párbeszédet, inkább beletemetkeztem a telefonomba. Követtem pár rajongót, írtam nekik, felfigyeltem rájuk bizonyos twitteres cuccok segítségével, linkeltem pár fontosabb információs oldalt, végül egy utolsó tweetet hagytam.

mexikói sajtótájékoztató = káosz. a gondolataim sosem a kérdésekre koncentráltak. ez történik, ha hiányoznak dolgok. de most…tervezzük a turnét. #LEGGO

Perceken belül megtaláltuk az óriási épületben Mr. Pherb-öt. Mosolyogva üdvözöltük egymást, majd leültünk az asztala előtti székekre, ő pedig velünk szembe.

- Sikerült minden egyes koncerthelyszín igazgatójával beszélnem, változatlanul szabad az aréna, minden részlet a megbeszéltek szerint maradt. Csupán annyi a változás, hogy az egyik londoni koncerten nem fognak tudni halat kínálni, helyette kaviár lesz.

- Kaviár? Szó sem lehet róla. – tiltakoztam azonnal. – Laktató ételeket szeretnék, nem holmi díszkaját.

- Mire gondol, Mr. Bieber? Mondjuk kérhetnénk helyette…

- Sima sajtos-sonkás szendviccsel megelégszem. Viszont gumicukor feltétlenül legyen. – szavaimat azonnal jegyzetelte egy papírra, nagy felkiáltójelet tett melléjük.

- Azonnal intézkedni fogok, amint megbeszéltük a további információkat. – nézett ránk mosolyogva.

Hosszú órákig folyt a Believe turnéval kapcsolatos megbeszélés. A legapróbb dolgokba is belementünk, hiszen ez az utolsó esély a változtatásra. Kevesebb, mint egy hét múlva végre már élesben fog menni a dolog. Talán ezt a turnét várom eddig a legjobban. Új koreográfiák, új táncosok, új környezet, új stílus, szinte minden új. Európába megyünk, ami még vonzóbbá teszi az egészet. Rég jártam már úgy igazán Európában. Most minden zugába elmegyek, ahova csak tudok.

Nagyon nehezen jutottunk be a hotelbe. A rajongóim szinte elzárták az utat. De nem hagyhattam ki pár autogramot és fotót. A biztonságiaknak köszönhetően épségben az épületbe értünk, de lelkiismeret furdalásom támadt, amiért olyan hamar otthagytam őket. Mikor megnyomtam a lift gombját, eszembe jutott egy ötlet.

- Scooter, énekelni akarok. – fordultam a szemüveges pasas felé, aki egyáltalán nem értette, miről beszélek. – Mint Párizsban. Menjünk ki az erkélyre és énekeljünk. – hangomban én is hallottam gyermeteg lelkesedésem.

- Nincs itt Dan, kölyök. – vállát a lift oldalának döntötte.

- Kíséret nélkül is tudok énekelni. Scoo, légyszi! – még a kiskutya szemeket is bevetettem, s örömmel, nyugtáztam, hogy hatásos volt.

- Legyen. – ment bele nagyot sóhajtva. Elvigyorodtam, s kiléptem az éppen nyíló ajtón.

Nyomomban három férfi kullogott, de én gyorsabban értem az ajtónkhoz. Kis ügyetlenkedés árán kinyitottam, szemem az erkélyajtóra tévedt. Átvágtam a szobán, elhúztam a függönyt és kinyitottam az ajtót.

- Justin, csak ésszel! – húzott vissza Kenny a vállamnál fogva. Elém lépett, kilépett a nyitott ajtón és felmérte a terepet. Hallottam a rajongóim sikítását. Mosolyogva követtem Kennyt, aki elállt a korláttól, hogy átvehessem a helyét.

Nagyon meglepődtem az elém táruló látványon. Többen voltak, mint hittem. Sokkal többen. Az egész utcát beterítették, el sem láttam a tömeg végéig. Az egyik oldalról le volt zárva az út, valószínűleg akkor a másikról is. Leintegettem a tömegnek, próbáltam minél több arcon végignézni. A 2. emeleten voltunk, úgyhogy megpróbálkozhatnék a hangos beszéddel.

- Szeretlek titeket, srácok! – szavaimra fülfájdítóan hangos sikítás volt a válasz, elvigyorodtam. – Szóval…mit szólnátok egy kis… - csillogó szemekkel várták a mondat folytatását, de nem fejeztem be.

- Justin! – Scoo hangjára hátrafordultam, kezében egy hangosbemondót szorongatott, felém nyújtotta.

- Köszi, Scoo! – vettem el tőle, számhoz emeltem, a végét Kenny füle felé irányítottam, s gyorsan cselekedtem. – Haliiii! – ordítottam a bemondóba, Kenny dühtől izzó arccal tolta el fülétől, vállon lökött, amin elröhögtem magam. Végül ő is beadta a derekát és felnevetett. – Szóval… - fordultam vissza a tömeghez, amely felől folyamatos sikítás érkezett. Belekezdtem volna az ajánlattételbe, de végül meggondoltam magam, és egyszerűbbre veszem a dolgot. – I’d like to be… - kezdtem el az éneklést, az eddig is hangos sikoly most csak még rosszabbra fordult. - …everything you want. Hey, girl, let me talk to you… - elvigyorodtam, elvettem számtól a bemondót. – Egyedül nem megy. Segítettek? – tártam ki kérdőn a karom. Az egyértelmű beleegyezés után megköszörültem a torkom, kezemmel ütni kezdtem a ritmust a combomon. – If I was your boyfriend, never let you go. Keep you on my arm girl, you’d never be alone. I can be a gentleman, anything you want. If I was your boyfriend, I’d never let you go, never let you go. – a végén elnevettem magam, a rajongók őrjöngtek odalent. Tovább énekelték a dalt, a rap részt végignyomták. Végigvideóztam, a végén megtapsoltam őket.  – Köszi, srácok. Szeretlek titeket! – kiabáltam jó hangosan, magasra emelt kezekkel integettem. Leszálltam a korlátról, egy puszi dobást követően pedig eltűntem a falak mögött. Bár nem volt olyan hosszú „előadás”, mint a pár héttel ezelőtti párizsi, mégis feltöltött energiával. Magamban folytattam az éneklést, fütyörészve táncoltam a koreográfiát.

2 nappal később

A helyemet szokás szerint az utolsó ülés jelentette. Gumicukrom felét már betömtem, pedig alig két perce eszem. Semmi ötlet nem jut eszembe. Mindig összegyűrtem a papírt, miután mindkét oldalát beterítettem rajzokkal, de egyik ruhaterv sem tetszett. Valami ütős kell. Nem fogok fehér-lila összeállításban turnézni. A fekete-arany outfit a fellépéseimé. Kell bele valami extra. Csak remélni tudom, hogy mikor Ryannel találkozok, kész terveket fog a kezembe nyomni.

Eldobtam a ceruzát, zsebemből kihalásztam telefonom. A Twittertől vártam vigaszt elkeseredésemre. Gondolatelterelésként követtem rajongókat, válaszolgattam némelyiknek, retweeteltem, és húztam az idegeiket pár turnéval kapcsolatos infóval. Lehet, hogy ők izgatottak, de én még jobban várom már, hogy újra érezzem a zsúfolt koncertek okozta adrenalint és fáradtságot egyszerre. Végiggörgettem a legfontosabb emberek oldalát, mint például anya, apa, Scooter, Kenny, és még pártíz egyéb személy fiókját. Szándékosan utoljára pötyögtem be a @BlairyC felhasználónevet. Megváltoztatta a profilképét, ezt rögtön kiszúrtam. Behoztam az adatlapját, megnyitottam nagyban is a fotót. Úgy tippeltem, modelles kép, de lehet csak ő ilyen profi a fényképészetben. Mindenesetre az tény, hogy nagyon jól sikerült kép lett róla. Letekertem a tweetjeihez, a legutolsó alig fél órája jött. Lehet még most is fent van, bár nem valószínű, hogy ilyen sok időt tölt Twitteren. Biztos van jobb dolga is.

Addig tekergettem le-fel, mígnem megakadt a szemem egy sokat sejtető szövegen.

még csak most kaptam, és máris itthon kell őt hagynom? ó, Buffy, máris hiányzol!

A végén pedig egy link ékeskedett, mely egy képhez vezetett. A hátsó udvarukban készült, amire ráláttam a verandáról, mikor unaloműzés végett himbálóztam a hintaágyon. Blair a fűben feküdt, a kutyus mellette, fejét pedig Blair hasán pihentette. De mindez csupán pár pillanatot vett el gondolatmenetemből, helyét felváltotta a szöveg, amit a képhez írt.

Itthon kell őt hagynom. Elhagyja őt, de nem úgy el. Nem a kutya megy el. Blair megy el. Hiszen otthon hagyja, ami azt jelenti, hogy ő maga hagyja el az otthonát. De hát…hová megy? És mennyi időre? Hiszen ha csak rövid időről lenne szó, biztosan nem bántaná ennyire, hogy el kell hagynia a kutyusát.

Hüvelykujjam egyetlen pöttyintéssel kiléptetett a netről, s egy másikkal behozta a névjegyzéket. A B-hez tekertem, éppen a keresett névnél álltam meg. Tárcsáztam és vártam. Legalább 4 csörgést. Ki gondolná, hogy a szöszke ennyire elfoglalt?

- Justin? – fülemet megütötte egy meglepetéstől magas hang, arcomra mosoly szökött.

- Szóval így állunk. – csücsörítve próbáltam élt vinni hangomba.

- Így hogy? – ha lehetséges, most még döbbentebb lett.

- Hova mész, Blair? – tettem fel sóhajtva a kérdést, melyre válasz a másodpercek múltával sem jött. – Nem érdemlem meg, hogy tudjak rólad? – én is meglepődtem a hangomban érződő sértődöttségen, de jobban belegondolva tényleg megsértett egy icipicit a dolog.

- Honnan…honnan tudod, hogy elutazom?

- Ahonnan Buffyról is tudok. – mosolyogtam sunyin.

- Oh.. – valószínűleg most állt neki össze a kép. – Hát…Buffyt tegnap kaptam.

- És hová mész? Nem szabad róla tudnom?

- De, dehogynem. – vágta rá kissé zavartan. – Európába.

A gyomrom összeugrott. Európába megy? Az lehetetlen. Nincs ekkora véletlen.

Arcomat beterítő vigyorom fél másodperccel később el is tűnt. Minek is örülök én? Ő egy városban lesz, én pedig minden nap más országban. Pedig egy pillanatra azt hittem, találkozni fogunk.

- És mond…miért érdekel ez téged? – nem bántó volt, csupán érdeklődő.

Gondolatom újabb irányba terelődött. Nem, talán mégsem lehetetlen, hogy találkozzunk. Ami azt illeti, elég lehetséges lenne. De.. á, nem. Hülye ötlet. Lehetetlen lenne megoldani, hiszen ő azért megy, hogy…Várjunk! Miért is megy?

- És miért mész Európába?

- Egy olaszországi divatcég modellje lennék. A tavalyi Vogue-os dologhoz hasonlóan. A különböző divattervezők által kreált márkák népszerűsítése bemutatókon, fotózások magazinokhoz, sőt még egy lehetőséget is kaptam, hogy a Vichy egyik termékének arca legyek. – hangja boldogan csengett, biztosan örült a lehetőségnek, amit teljesen megértek.

Megint válasz nélkül hagytam, elgondolkodtam. Vajon meg lehetne oldani azt, amire én gondolok? Blair is jól járna vele és szerintem én is. Nem tudom, miért akarom, de jó buli lenne ez a dolog.

- Blair, le kell raknom pár percre. Zavarnálak, ha visszahívnálak kicsit később? – nemleges választ kaptam, ami felvidított, s rögtön felpattantam a helyemről. – Akkor később.

- Rendben. – hangja megremegett, kételkedő volt, szerintem teljesen nem értette, hogy mit miért tettem. Kinyomtam a beszélgetést, Scoohoz siettem és lehuppantam mellé.

- Scoo, mondanom kell valamit. – ajkamat rágva gyűrtem le izgatottságom, ujjaimat tördelve dőltem előre a székben.

- Hallgatom. – motyogta, ráfókuszált a képernyőre. Legörgetett, majd vissza, aztán pötyögött valamit, majd kattintott, s megint görgetett. Ez így nem fog működni. Kivettem kezéből a laptopot és leraktam magam mellé. Nagy szemekkel nézett rám, megköszörültem a torkom.

- Blair Európába megy. – jelentettem ki nyugodtan, hátha ennyi is elég lesz, hogy tovább gondolja a dolgokat.

- És? – vonta fel szemöldökét, vállat rántott.

- Mi Európába megyünk. – újabb támaszpont. Rám meredt, elgondolkodva összevonta szemöldökeit, majd szemében felcsillant valami.

- Nem. – határozottan rázta meg a fejét, meglepődtem. Ilyen gyorsan felfogta volna a dolgot? De ami még jobban érdekel: komolyan nemet mondott?

- Melyik kérdésemre válaszoltál most nemet? – könyököltem térdemre.

- Arra, hogy velünk jöhet-e. Ismerlek, Justin. És nem, nem jöhet. Jobb, ha elfelejted a csajt. Nem lehet köztetek semmi. Azért pedig, hogy futó kalandként szórakozz vele egyet, aztán eldobd és összetörjön, nem kockáztatunk. Justin, látom, hogy volt köztetek valami. Nem adsz egy lánynak arcsimogatós puszit búcsúzáskor, ha ugyanúgy álltak volna a dolgok, mint mikor tavaly elváltatok egymástól. – idebent már rég leesett az állam, de nem mutattam ki döbbenetem. Eddig is tudtam, hogy van ebben a pasiban valami, de ez már kicsit sok. Tökéletes megfigyelő, tökéletesen összerakja a dolgokat, szinte már ijesztően tökéletes, amit művel. Ennyire nem lehetett nyilvánvaló, hogy volt valami – hiszen kétségkívül volt.

- Nem akarok Blairtől semmit. – ráztam meg a fejem, ezt így is éreztem. – Csak jó valakivel lazítani néha. Szinte csak pasikkal vagyok körbevéve. Jól esik egy kicsit…flörtölni. – vallottam meg mosolyogva. – De legfőképp a barátság miatt jó. Blair szép, tehetséges és korombeli. Mi baj van vele?

- Az a baj, Justin, hogy nem szabad Blairt belekeverned ebbe az egészbe. Most építi a karrierjét, sikeres abban, amit csinál és 18 évesen máris befutott modell. Hagyni kell őt botránymentes életet élni. Ha hozzád kapcsolva írnak róla, szerintem nem kell részleteznem, hogy mi lesz.. – ebben igazat adtam neki. Minden szavában. Jasminet is felkapta a sajtó, Selenának is sikerült löknöm egyet a szekerén, ráadásul nemrég én magam mondtam, hogy minél távolabb marad a sajtótól, annál jobb. Az újságírók képesek borzalmas híreket kitalálni, csak hogy legyen miről írni és beszélni. A végén még olyat találnának ki Blairről, ami nagyon nem úgy van. A modellkedéssel járó hírnév megint más, hiszen attól még nem biztos, hogy felismerik az utcán. De ha felröppen, hogy köze van hozzám, akkor tuti azonnal összeboronálnak minket. Ilyenkor utálom a hírnevet.

- Nem lehet eggyel több barátom? – hangom kétségbeesett volt, tényleg ennyire hatott volna rám előbbi monológom?

- Lehetne. De ne Blair. Van rajta kívül még milliónyi ember. Ő maradjon meg telefonos barátnak. Higgy nekem, Justin, jobb lesz ez így. – szeme aggódó és féltő volt, tudtam, hogy csak a legjobbat akarja nekem. De a porcikáim bizseregtek, hogy nem az én igazam nyert, ami feldühített. Egy szaros sajtó miatt nem fogok beparázni. Nem bujkáltathatok embereket és nem szakíthatok meg ismeretségeket, csak hogy ne terjedjenek pletykák. Nem, ezt nem fogom hagyni.

- Scooter. Ha Blair belemegy, jön a turnéra. Nem érdekel. Sem a sajtó, sem a pletyka, sem semmi. Ha elterjesztenek valamit, egy sajtókonferencián mindent tisztázok. Meg lehet oldani, Scooter. Eddig mindent megoldottunk. Nem fogok lemondani egy épülő barátságról a hírnév miatt. Jól éreztem magam vele, Scoo. – a végére könyörgő lett a hangom és bánatos. Igaz volt, amit mondtam és csak remélni tudtam, hogy Scott megfontolja a dolgot. Úgy láttam, éppen ezt teszi, ugyanis nem válaszolt. Némán ült és azokkal a bizonyos merengő szemekkel pásztázott. Ismertem már, gondolkodik. Percekig tette ezt. Nem szóltam közbe, csupán szuggerálni próbáltam.

- Ha megbánom, hogy belemegyek.. – fenyegetve hajolt közelebb, fogain szűrte a szavakat. – Ez nem játék, Justin. Én is megkedveltem Blairt és a családját, ráadásul Carin közeli ismerősei. Nagyon nem akarom, hogy rossz irányba terelődjön az eddig szépen felfelé ívelő karrierje. Jól mondtad, tehetséges és szép. Nagyon szép. Úgyhogy rajtad tartom a szemem. Barátság. Ebben egyezzünk meg. Ne flörtölgess vele, mert be fog dőlni neked. Nem játék. Hallod? – felvonta szemöldökét, komolyan nézett szemembe. Bizalmat láttam benne, de emellett szigorú parancsot is, amit csupán azért követelt, mert jót akart, tudom. Most megijedtem. Barátság? Hogy fog ez nekem sikerülni, mikor már a korcsolyapályán is majd’ kiugrott a szívem? Nem, nem azt mondom, hogy táplálok iránta szerelemre utaló érzéseket, vagy valami, csupán azt mondom, hogy túl szép lány. Ha olyan alkalom adódna, nehéz lenne ellenállni. Úgy beszélek most, mintha tényleg szeretném őt, de Istenemre mondom, nem így van. Nehéz ezt rendesen megmagyarázni..

Bólintottam. Ez volt a legtöbb, amit tehettem. Örültem, mert belement, de szomorú voltam a kikötése miatt. És ez még semmi. Mi lesz majd, ha Blair mond nemet? Én már beleéltem magam, de lehet koppanni fogok. Csak egy módon tudhatom meg, hogy mit gondol az ajánlatról.

- Felhívom Blairt.