39. Mit mondanál?

Augusztus van...jézusooom. Ne, nem akarom :( Alig egy hónap maradt a suliig. Én úgy élvezem az itthonlétet :/
Kicsit el vagyok havazva mostanság. Anyáék gondolnak egyet és elmegyünk kiruccanni, amik általában reggel 8-tól délután 6-ig tartottak, így örültem, ha lerakhatom a seggem, nemhogy részt írjak. Végül összeszedtem magam és elkészültem vele, de nem garantálom, hogy maximális lett :/ Próbálkoztam, és szerintem inkább lett vicces, mint komoly :D Kicsit hangulatváltozásos....de ez nem véletlen:)
Nem is fecsegek, csak még egy kérdésem van: kinek kellett felkaparnia magát az ALAYLM videó megnézése után? *lö jelentkezik vivacious* NEKEEM! :D
Kellemes Olvasást.♥

El sem hiszem, hogy ezt csinálom. Csúnyán meg fogok érte fizetni, úgy érzem. Ha kell, vállalom a következményeket az elém táruló látvány meghosszabbításáért cserébe. Egyszerre támadt kedvem nevetni és sírni, ahogy a lányra néztem. Befont hajtincse hol jobb, hol bal vállára esett, feje fordításának megfelelően. Szemébe lógó tincseit percenként sepergette habos kezével. Folyamatosan kuncogtam ügyetlenkedésén, közben lelkiismeretem döfködte a szívem, s végül ellöktem magam a fától. Zsebre vágtam a kezem és mosolyogva lépdeltem felé. Egy pillanatra ledöbbentett a hang, ami torkából érkezett, s bár halk volt, így pártíz méterről is tisztán hallottam, hogy egy számomra túl ismerős dalt énekel. A ritmus és az I know you got your wall wrapped all the way around your heart dalszöveg egyértelműen az én Fall-omra utal.

- Don’t have to be scared at all, my love. – hangom hallatán nagy szemekkel kapta rám tekintetét,  nyilvánvalóan nem számított megjelenésemre. – Remélem nem zavarok. – mosolyogtam rá, teljesen összezavarodott.

- Justin, mit csinálsz itt? – riadtan ajkába harapott, a vizes-habos szivacsot a műanyag vödörbe dobta, melle alatt megkötött pólóját gyorsan kioldotta és hasára rántotta, hajszálait füle mögé tűrte.

- Szia neked is. – fintorodtam el egy pillanatra, majd visszaváltottam mosolyra. Megálltam a vizes autó orránál, félénken közelebb lépett.

- Neked teljesen elment az eszed, hogy 5 órával a megbeszélt időpont előtt állítasz ide. – pirított rám kipirultan.

- Szerintem csak nem akarod, hogy nyakig habosan lássalak. – vigyorogtam rá, arcáról letöröltem egy kis habgolyót.

Blair szemszöge

Teljesen igaza volt. Bánom is én, mikor jön, csak jönne jókor. Nem akkor, mikor az autómosás közepette csurom vizes és habos vagyok, csapzott a hajam, kint volt az egész hasam, ráadásul legnagyobb égésemre pont az ő dalát énekeltem.

- Megegyeztünk anyáékkal…autómosás dupla zsebpénzért. – vigyorogva dőltem a kocsinak, farmerom már így is úszott a víztől.

- Talán most kihagyom az ölelést.. – nevetett fel zavartan, pillantását lentebb engedte. Nem jött át először, hogy miért. Aztán csücsörítve elmosolyodott, ajkába harapott, félve pillantott fel rám. Rájöttem, hogy a pólóm teljesen át van ázva, így meglehetősen átlátszó.

- Gyerünk, Justin! Ölelj meg! – sunyin mosolyogva löktem el magam a kocsitól, szavaim a viccelő szándék ellenére is furán hatottak. Célom ezzel a kéréssel némiképp előbbi rajtam való végignézésével keltett zavarom elterelése volt, na és nem ártott egy kicsit kötekednem is vele. Hátrált egy lépést, utána léptem. Széttártam karjaim, rögtön kettőt lépett hátra, morcosan álltam meg. – Akarsz te még velem üzletelni, Justin Bieber..! – megjátszott sértődöttséggel, felvont orral fordultam meg és slattyogtam a vödörhöz.  Magamban elmosolyodtam, a szivacsért nyúltam, kicsavartam és a kocsiablak mosásába kezdtem.

Váratlanul alkarjával megtámaszkodott a kocsiban éppen mellettem, arcát az enyémhez dugta. A szívem mintha megállt volna arra a pillanatra, de örömmel nyugtáztam, hogy még dobog – talán túlságosan is gyorsan.

- Jól áll neked ez a lotyós szerelés. Mint Cameron Diaz a Rossz tanárban, nem tudom, láttad-e azt a filmet. – mosolygott rám kacéran, kezem megdermedt az ablak közepén. Egy lotyóhoz hasonlított. Borzasztóan sértő volt, és mégis tetszett ez a kifejezés, mert ő mondta. És nem úgy mondta. Hanem úgy, hogy mosollyal nyugtázzam a dolgot. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért nem vettem fel. Talán azért, mert ilyen merész volt. És ez határozottan tetszett.

- Talán maradjunk a Carly Rae Jepsen-es verziónál. Diaz tényleg lotyó volt abban a filmben. – vigyorogtam rá, láthatólag tetszett neki higgadt reagálásom.

- Akkor beszélhetünk? – mosolygott rám újra, bólintottam, hiszen ismét elkezdett autómosásom csak menekülés volt.

- Csak előbb rendbe szedném magam, ha nem gond. Feljössz a szobámba? – ránéztem, de ekkor eszembe jutott valami. – Apropó, a többiek hol vannak?

- Scoo el akart intézni pár dolgot, csak egy bankra van szüksége, az pedig a város egy másik részén van, szóval úgy gondoltuk, egyszerre rendezzük el a két dolgot, hogy több időt spóroljunk. – magyarázatára bólintottam, szivacsom a vödörbe hajítottam, felsőm aljából kicsavartam a vizet. A ház felé böktem, nyomomban Justinnal indultam el. – A szüleid itthon vannak?

- Másfél óra múlva jönnek. – beszéltem magam elé, de biztosan hallotta.

- Ha gondolod, segíthetek befejezni a kocsit. – pimasz hangján elmosolyodtam, de nem fordultam hátra.

- Egy félmeztelen Justin Bieber a Collins ház feljáróján kocsit mos? Hm.. – sejtelmesen hagytam abba a mondatot, hátha neki is beindul a fantáziája, mint nekem.

- Miért ne? – suttogó hangja egyenesen a fülembe szólt, meglepődötten kaptam levegő után. Kezét nedves pólóm alá dugta, ujjait végigfuttatta derekamon, amitől – talán a váratlanság miatt, talán a kellemes érzés miatt – kirázott a hideg.

- Na hát azt megnézném, te nagyszájú. – oldalra fordítottam a fejem, elvigyorodtam, felgyorsítottam lelassult lépteim. Magam mögött hagyva felszökdeltem a verandalépcsőn, bementem a házba, a ajtót nyitva hagytam és reméltem, hogy Justin lesz annyira talpraesett, hogy invitálás nélkül is bejön és belöki maga után az ajtót. Egyenesen a szobám felé tartottam, s a fürdőig meg sem álltam. Nem néztem meg, hogy Justin bejött-e, csak magamra kulcsoltam az ajtót. Levetettem vizes ruháim, a zuhany alatt alig fél perc alatt lemostam magamról tusfürdővel a kellemetlen, ragacsos izét, majd megtörölköztem, felfogtam a hajam és magamra csavartam a hófehér törölközőt. Olyan gyorsan besurrantam, hogy ruhát el is felejtettem hozni. Kikukucskáltam az ajtón, Justin az ablakon bámult kifelé. El tudok mögötte lopózni. Így is tettem. Ám a szekrénykinyitásra felriadt, éreztem tekintetét a hátamon.

- Ne leskelődj! – szóltam hátra, fiókomból kikaptam egy melltartót és bugyit, polcomról pedig egy farmert és egy pólót. Visszazártam mindent, a fürdő felé igyekeztem. Szúrós pillantást lövelltem Justin felé, aki mosolyogva pásztázott, s azon gondolkodtam, vajon hogy nem zavar, hogy Bieber van a szobámban, én pedig egyetlen szál törölközővel a testemen rohangálok előtte. Őrület.

Felkaptam magamra mindent, átfésültem a hajam, újra felfogtam, s ezzel le is zártam készülődésem. Visszamentem a szobába, Justin ezúttal az ágyon feküdt háttal, egyik lába a levegőben.

- Te mit csinálsz? – felnevettem testhelyzetén, mellé lépve rápaskoltam talpára.

- Relaxálok. – lehunyta szemét, mély levegőt vett

- Te így relaxálsz? – vontam fel szemöldököm, szemhéja hirtelen felpattant.

- Dehogy. – nevetve felült, rendezte nadrágját magán. – Igazából nem tudom, mit csináltam. – megvakarta tarkóját, rám nézett, hosszasan elmerengett rajtam.

- Ideje közölnöd, hogy miért jöttél. – a kíváncsiság beszélt belőlem. Felsóhajtott, bólintott. Megütögette combját, kérdőn nézett rám. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, így leültem mellé, kedvesen rámosolyogtam, amit viszonzott. – Hallgatlak. – biztattam.

- Félek a reakciódtól. – sóhajtva maga elé meredt, lehajtotta a fejét.

- Addig nem tudod meg, mit fogok reagálni, míg el nem mondod. – próbálkoztam tovább, s közben azon agyaltam, vajon mennyire lenne komoly egy kézsimítás, amit ő csinált nekem egy pár nappal ezelőtti éjszakán. Végül túl félénk voltam odanyúlni, így annyiban hagytam a dolgot.

- Sok országban jártál már? – kérdésén meglepődtem, nem éppen ilyen témára számítottam.

- Főleg Amerikában járkáltam, de Londont, Párizst, Velencét és Berlint is volt már alkalmam megnézni. – adtam bő választ kérdésére.

- És szeretnél többet látni a világból? – újabb kérdés, mely összezavart, de azért bólintottam. – Mit gondolsz Európáról?

- Imádom. – mosolyodtam el. – Anyai nagyszüleim a csodálatos toscanai birtokukon élnek. Csodálatos. Na és a többi országról nem is beszélve..

- Ha felajánlaná valaki, hogy bejárhatod egész Európát, te mit mondanál? – azt hiszem, most kell bűzlenie a dolognak. És fura is volt, de nem akartam elhinni a sejtésem.

- Attól függ ki kéri, mennyi időt kapok és mennyire lennék korlátozva.

- Ha valaki azt mondaná, hogy a program meglehetősen sűrű lenne, de nem városnézés terén, hanem egészen más szempontból, viszont bármikor hazajöhetsz, akkor mit mondanál? – ismét ugyanaz a kérdés. Miért volt olyan érzésem, hogy ezt a valakit Justinnak hívják?

- Rendben, Justin, ne kerülgessük a dolgot. Mondd ki, mit akarsz. – álltam a sarkamra, melynek oka leginkább hatalmas kíváncsiságom és az emiatt keltett idegességem volt.

- Az nem olyan egyszerű.. – ismét lehajtotta a fejét.

- Attól egyszerűbb lesz, ha percekig húzzuk az időt? – úgy gondoltam, egy kis bátorítás jól jöhet, így hát óvatosan megérintettem a vállát, majd egész kezemet rácsúsztattam. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, melyben csillogott a barnaság, s kivételesen most nem tudtam megállapítani, mi is csillogásának fő oka.

- Ha ez a valaki Justin…én Justin…és azt kérném, hogy gyere velem az európai Believe turnéra, mit mondanál? – ujjam görcsbe rándult vállán. Ez volt az, amit el akartam kerülni. El akartam kerülni, hogy igaz legyen a sejtésem. Remélem tudja, hogy ezzel most alaposan csőbe húzott. Innentől kezdve bármit mondok, valakinek fájni fog, jól tudom. Nem egy ilyen helyzetben voltam már. Sűrűn lélegezve meredtem reménykedő szemébe. Olyan szép volt, hogy úgy éreztem, biztosan nem vagyok képes nemet mondani. Fájna látni, ahogy ez a remény lassan szertefoszlik. De nekem nem szabad csak ezt az egy szempontot figyelembe venni. Először is, ott a család. Turnéra menni egyet jelent azzal, hogy hetekig, talán hónapokig mindig máshol ébredsz. A családomtól való távollét nem lenne olyan borzasztó, hiszen már volt alkalmam megtapasztalni pár ilyen dolgot annak ellenére, hogy még csak 18 éves vagyok, de ne felejtsük el drága barátnőimet. Mostanában újra több időnk volt együtt lenni és szomorú lenne megszakítani ezt a boldogságot. Nem utolsó szempont a munkám, melynek gondolatán eszembe is jutott a talán legfontosabb kérdés.

- Mikor kezdődik? – nyögtem elfojtott hangon.

- Most vasárnap repülünk Liverpoolba. Még van három napod. – csupán első két szava ragadt meg igazán a fejemben. Most vasárnap kellene repülnöm Firenzébe a karrierem miatt, ahová nem mellesleg anya is elkísért volt.

- Justin... Firenzében állást kaptam. – nagyot nyelve néztem fel rá, arca szomorú lett. – Szerdán lenne a megbeszélésem. Nagy lehetőség, ahogy már mondtam pár napja.

- Szóval nem. – felsóhajtott, bár titkolni próbálta, de egyértelműen látszott rajta a csalódottság.

- Sem anya, sem apa nem menne bele, hogy emiatt feladjam a karrierem. – ebben alighanem biztos voltam.

- Szerdán elrepülhetnél a megbeszélésre, aztán visszajössz. – állt elő egy jónak tűnő ötlettel, ami sajnos nem lenne megvalósítható.

- Naponta lenne fotózásom. Nem repkedhetek minden nap országokat. – csalódottan hajtottam le a fejem. Bevallom, jó ajánlatnak tűnt. Már csak egy dolgot nem értettem. – Miért akarod, hogy menjek? – ahogy feltettem a kérdést, okok milliói jutottak eszembe. S velük együtt az is, miért nem kellene mennem. Egy turné biztosan megterhelő minden résztvevő számára. Nem is tudom, mit keresnék ott. Idegen lennék, hiszen senkit nem ismerek, ők sem engem. Annak nem látom sok értelmét, hogy azért utazgassak, hogy ellézengjek a backstageben, hiszen gondolom nem többórás városnéző túrával szórakoztatnák magukat.

- Csak hallottam, hogy Európába mész és rögtön eszembe jutott ez az ötlet. Te világot láthatnál, nekem pedig lenne valaki az oldalamon, aki korombeli és néhanapján megért. – felkuncogott, de ezt követő sóhaja jelezte, hogy egyáltalán nem lett apró poénja miatt boldogabb. Nagy meglepődés volt számomra, hogy ennyire elszomorítaná nemleges válaszom. Mégis ki vagyok én? Egy senki. Na jó, talán kicsit több, de hozzá képest senki. Azt elfogadom, amit mondott, tényleg nem rossz érv, de nem tudom… Találhatna millió másik lányt helyettem. Selena Gomez, csak hogy megkezdjem a sort. Miért pont én?

- Miért pont én? – csúszott ki számon a kérdés. – Úgy értem..

- Nem tudom. Egyszerűen csak…nem, nem tudom. – vont vállat. Nem szóltam. Elmerültem gondolataimban, nehéz kérést tárt most elém, hogy őszinte legyek.

- Justin, mi lenne, ha megvárnánk a szüleimet, míg hazaérnek? Szeretnék velük beszélni. Egyedül nem tudok dönteni. – vallottam be, megértően bólogatott. – Meddig érsz rá?

- Ma akármeddig. – mosolygott halványan. Most én bólintottam. Az órára néztem, még hátravolt háromnegyed óra anyáék érkezéséig.

- Addig…megnézed Buffyt? – jött hirtelen nyelvemre egy ötlet, szeme felcsillant.

- Igen. – vágta rá felvillanyozódva, elmosolyodtam.

Levezettem őt a hátsó kijáratig, kiléptem az udvarra. Számításom bevált, kutyuskám rögtön felpattant a helyéről és felém igyekezett. Előre mentem, hogy megnyugtassam és ne kezdje el Justint ugatni, ami valójában felesleges volt, mert a légynek sem ártana.

- Nos, Buffy, mutatkozz be Justinnak. – leguggoltam kutyám mellé, átöleltem a nyakát és Justinra mosolyogtam. Lassan merészkedett közelebb, türelmesen vártam ki, míg Buffy elé ér és a kezét nyújtja felé. Buffy megszaglászta bőrét, s okosan lehajtotta a fejét. – Most simogasd meg. Imádja. – néztem fel Justinra, majd vissza a kezére, mely a kutyus buksijára simult és gyengéden simogatta. – Ugye, mennyire édes? – bújtam hozzá Buffy puha szőréhez, megvakartam az oldalát és a nyakát.

- Labrador retriever, ugye? – guggolt le Justin is, bólintottam. – Milyen szép szeme van. – mosolyogva kémlelte kutyusom csodás, mélybarna szemét.

- Ő most az elsőszámú szerelmem. Megvéd a hülye pasiktól, akik kihasználással összetörik a szívem. Ugye, Buffy? – borzoltam meg szőrét. Ilyenkor általában egy ugatás vagy kéznyalás jelzi a helyeslést, de most más történt. A zsemlebarna kutyus közelebb dugta Justinhoz a fejét, orrát kézfejéhez dörgölte, majd fejét combjára engedte és nyugodtan pihent rajta pár másodpercig. Ezután rám pillantott, majd újra Justin felé fordult és megbökte a karját. Ez volt az eddigi legfurcsább mozdulata, amit valaha láttam tőle és egyáltalán egy kutyától. Talán félreértelmeztem, de nekem úgy jött le, mintha azt akarná mondani, Justin nem a „hülye pasi, akik kihasználva összetöri a szíved” kategóriába tartozik. Mintha megvédte volna, vagy nem is tudom. Félve néztem Justin szemébe, aki egyszerre érzett büszkeséget és meglepettséget. Halványan elmosolyodott, lesütöttem a tekintetem. Mindig is bíztam a kutyusomban, de ezután nehéz neki hinni. Most is bennem volt a hinni akarás, de olyan hihetetlennek tűnt az egész.

- Okos kutya. – paskolta meg Buffy fejét, egy pillanatra rám nézett, de elkapta tekintetét.

- Ja. – ennyi telt tőlem. Felálltam, Justin még elszórakozott Buffyval. Belül óriási tornádó keletkezett. Rám zúdította ezt a turnés dolgot, s ha még az sem lenne elég nagy döntés, erre itt van Buffy műve. Nem venném komolyan, ha nem bíznék annyira benne. De valamiért nagyon ragaszkodom hozzá.

- Van vezetékneved? Nincs? Mit szólnál a Bieber-höz? Buffy Bieber, na hogy hangzik? Nekem bejön, neked? – úgy beszélt kutyámhoz, mintha legalábbis a sajátja lenne. Ez az egyik legnagyobb előnye a labradoroknak; nagyon szerethetők és csak elég belenézni a szemükbe, hogy barátokká váljatok. Merengésem megzavarta egy barna, emberi szempár. – Történt valami, Blair? – kíváncsi tekintete elől nem tudtam menekülni, csupán megráztam a fejem. – Mondd csak, bízol a kutyusod megérzéseiben? – közelebb lépett, nagyot nyeltem.

- Ne próbálj csőbe húzni, Justin. – figyelmeztettem jó előre.

- Csőbe húzni nem foglak, mert bár vékony vagy, a csatornába mégsem férsz be, viszont a kerítésnek hasznát tudnám venni. – mielőtt magyarázatot követelhettem volna, mosolyogva átszelte a kettőnk közti egyetlen lépést, két kezét nyakamra simította, a veranda vaskerítésének nyomott, annyira közel hajolt, hogy éreztem leheletét, szemem automatikusan csuktam le. Megremegett a gyomrom, ahogy elképzeltem, vajon mi lett volna, ha nem áll meg. Ha nem csak egy játékosan veszélyes mozdulatot tesz. Valószínűleg átkozottul mérges lennék rá. – Volt, mikor egy ilyenért a földig tiportál volna. Most tudom, hogy úgy érzed, bár haragudnál, de élveznéd. És ha én úgy akarom, akár önszántadból is megcsókolnál a jövőben, mert én Justin Bieber vagyok és bármit elérek. Így elérem azt is, hogy…

- Ne hidd azt, hogy én még nem csábítottam el egyetlen pasit sem, Bieber. – gúnyosan mosolyogva végighúztam mutatóujjam az arcélén, majd mindkét tenyerem mellkasára raktam és eltaszítottam magamtól.

- …hogy eljössz velem Európába. – fejezte be félbeszakított mondatát.

- Ne légy abban olyan biztos. – felsóhajtottam, hajamba túrtam. – Mit keresnék én a bandádban?!

- Már mondtam. Te lennél az egyetlen úgy igazán velem egykorú, ráadásul jó móka lenne egy olyan lánnyal turnézni, aki egyik percben még kedvel, de a másikban már lehet, hogy utál. Imádom a kihívást. – ravaszul csillant fel a szeme. – Na és persze a menedzserem menyasszonyának barátnője vagy, így mindenki családtagként kezelne. És nem utolsó sorban, ha igényed van rá, népszerűsíthetünk is téged, mint modellt.

- De hát mit csinálnék én egyedül? Mindenkinek mindig lenne dolga…

- A hosszú buszos utazások pótolhatatlanok, de valójában a nap bármely percében képesek lennénk megalkotni az év viccét. Fel sem tudom már sorolni a kedvenceim, annyit baromkodunk. Eddig még senki nem bánta meg, hogy a csapatunk tagja.

- Csak én érzem azt, hogy erősen próbálsz manipulálni? – vigyorogtam rá.

- Csak eléd tárom a lehetőségeid. – mosolyogva zsebre vágta a kezét, mint valami jófiú, aki semmit nem mondott előbb arról a csókos dologról.

Válaszadásomban megakadályozott a kocsiajtó csapódásának hangja.