30. Divatbemutató - Part II.

Helló-belló mindenki. :))
Nos hát... nem is tudom, hogy kell-e valamit mondanom:D Szerintem ehhez a részhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm. Nem sok benne a Justin, de ami van benne, az igazán jelentős. Jól jegyezzétek meg a dolgokat, mert jelentősége lesz a jövőben:) Főleg az utolsó mondat. :)
Köszönöm a kommenteket az előző részhez, még mindig ugyanolyan lelkesen várom a többieket is:))
És akkor ennyi lenni mostanra.
Kellemes Olvasást.♥

Még a talpam is izzadt, ám szerencsére a cipő pontosan illik rám, így nem fenyeget az a veszély, hogy véletlenül kicsússzon belőle a lábam. Éppen most indult el az előttünk lévő páros. Megigazítottam a ruhám, a hajam, az ékszereim, s még egyszer utoljára megkerestem Troy tekintetét. Bíztatóan nézett rám, mélyet sóhajtva bólintottam. Kailára pillantottam, aki feltartotta keresztbefont mutató-és középsőujját, amit én is leutánoztam.

Egy függöny mögött elbújt statiszta intett nekem, mire vadul dobogó szívvel beálltam a helyemre, ahonnan egyet lépek és kint vagyok a színpadon. Nagyon féltem. Mi lesz, ha elcsúszok? Vagy a remegő lábaim miatt egyszerűen összecsuklok? Bele sem merek gondolni, milyen borzalmas lenne.

- És…hajrá! – apró lökést éreztem a derekamon, s olyannyira készenlétben álltam, hogy még be sem fejezte az indító szót, én már léptem is. Szerencsére Kaila sem késlekedett, így egyszerre bukkantunk fel a több méter magas függöny mögül.

Szememet elvakították a fények. Mosolyt festettem az arcomra, rögtön sikerült belenéznem egy kamerába is, így kénytelen voltam elbűvölő tekintetet sugallni, ami remélem sikerült. Nem siettünk, normális tempóban lépdeltünk egymás mellett Kailával. A szívem dobogásának hevessége csökkent, s a lábam is jól bírta a strapát. Kezdett elmúlni a lámpalázam, aminek örültem. Bár mindig ez van. Színpadra lépés előtt szétizgulom magam, mikor pedig már kint vagyok, jól érzem magam. Ez az életem. Ez az, amit szeretek csinálni. Ezért érzem jól magam a színpadon és a kamerák előtt.

A műszelet nem vitték túlzásba, éppen csak kellemesen lebegtette meg a hajunk és a ruhánk. A kifutó két oldalán tényleg ott voltak a sárgásbarna levelek. Ám tekintetem jobban lekötötte a közönség. Láttam a sorok közt olyan arcokat, akiken megdöbbentem. Brad Pitt és Angelina Jolie például. Vagy éppen Penelopé Cruz. Eva Longoria. Victoria Beckham és valószínűleg akkor Mr Beckham is, bár őt nem láttam. És ők mind még csak pár arc, akit kiszúrtam a tömegből.

Kailával visszaértünk a színpad közepére, ő indult először egyedül. Végigment, aztán következtem én. Elnyitottam ajkaim, s szerény mosollyal az arcomon vonultam végig a kifutó közepén. A közönség végig tapsolt, mikor pedig a kifutó végén megálltam a csípőbillentésre, valahonnan hátulról jó hangosan befütyültek, s hangosabban kezdtek tapsolni, amin alig bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el.

Mikor visszaértem Kaila mellé, egyszerre indultunk el, hogy beálljunk félkörben a helyünkre.

Miután minden páros végigvonult, egy integetést követően kimentünk. Egyenesen a szobánkba siettem, ahol megpillantottam Troyt.

- Csodálatos voltál, szivi. – vigyorgott rám a székéből, majd felállt és jó szorosan megölelt.

- Nagyon izgultam. – motyogtam mellkasába, majd ajkamba harapva elváltam.

- A díszlet mintha csak a te ruhádhoz lett volna készítve. Még plusz tapsot és fütyülést is kaptál. Letepersz mindenkit. – kacsintott rám. Ezen felnevettem. Tehát ő is úgy látta, hogy nem kifütyültek, hanem csak jó értelemben fütyültek.

- Gyorsan öltözzünk, mert a végén még lemaradok. – sürgettem.

Bólintott, s a fülkéhez tolt, ahova már be volt készítve a következő ruhám. Segített lekaparni rólam az őszi kollekciót, majd óvatosan rám öltötte a télit, ami egy pehelykönnyű, fémesen csillogó darab volt. A kiegészítők felvétele után a cipő maradt már csak hátra, amiben ismét tettem pár próbakört.

- Mosolyogj és kápráztasd el őket. – kacsintott rám újra. Szaporán, mély lélegzetvétel közbe bólogattam, s bátorságszerzésként megszorítottam a kezét.

Az első forduló egész jól sikerült. A második is legalább ennyire jó legyen.

Ugyanabban a sorrendben mentünk és ugyanazzal a koreográfiával, csak most én kezdtem az egyedüli vonulást. Ahogy Gary mondta, vattapamacsok képviselték a havat a kifutó szélén, sőt még egy karácsonyfa is helyet kapott a színpadon. A fények most halványak voltak, s egy-egy ránk irányított reflektor emelt ki minket, így szerencsére hangsúlyt nyert a ruhám csillogása is.

Ez a kör gyorsabban elrepült, mint az előző, talán csak a kevesebb izgalom miatt. Troy ismét megdicsért. Szerinte igazi téltündér voltam a színpadon, amit azért erősen kétlek, de ő igenis állította az igazát.

Ismét pillanatok alatt cseréltem le a ruhám. Következik a tavasz. Egy lenge, élénknarancssárga színű, hosszú ruha tükrözi majd az évszakot. A hajamban ékeskedő pillangók az ősznél feldobták a lelombozó hangulatot, a télnél csak még jobban kiemelték a téltündér hatást, most pedig igazi pezsdítő hatást keltenek majd.

- Újabb varázslatos kollekció. Figyeld meg, hogy elnyeri majd ez is a tetszésüket. – bátorított Troy.

Minden ugyanúgy történt, mint az előző két fordulóban. Felsorakoztunk, végigvonultuk, majd integettünk és lejöttünk. A díszlet ezúttal citromsárga és piros virágokból állt, ami tökéletesen kihangsúlyozta az én narancssárga ruhámat. A fények élénkek voltak, de sejteni lehetett, hogy a java majd csak a nyárnál jön. A széllel itt akadt egy kis gondom, ami nem is igazán gond. Szóval az volt, hogy a levegőfújó készülék valahogy úgy irányította rám a levegőt, hogy a lenge szoknyámat erősen megfújta, s így hátrarepült, felfedve a lábam egészen a combom közepéig. Nem kaptam utána, mert az béna lett volna, inkább csak mosolyogtam és szelíden pislogtam. Azt hiszem, ez a malőr még jól is jött, ugyanis ismét duplatapsot kaptam.

Ám ebben a fordulóban nem én voltam az egyetlen, akit hangosan megtapsoltak: egy barna hajú, nagyon szép lány is dupla elismerést kapott. Szerintem ő az egyik azon két lány közül, akit Troy említett.

Már kezdtem érezni a lábamba nyilalló fájdalmat a magas saroktól. Jól esett kicsit leülni a backstageben.

- Drágám, az utolsó forduló jön. Eddig profi voltál, nehogy itt rontsuk el egy lábfájás miatt, jó? Tudom, hogy borzalmas érzés, de ki is bírható. – karolta át a vállam.

- Annyira nem fáj. – mosolyogtam rá nyugtatásképpen. Egyelőre igaz is volt, de ha fel kell vennem a cipőt, már lehet mást fogok mondani. Gyorsan ruhát váltottam. Most jön a kedvencem. A piros. Teljesen egyszerű ruha, nekem mégis ez tetszik benne. Vadító és szerény egyben. A pirosas bordó színű pillangók csak még jobban fokozzák majd a színhatást, az ütős piros cipőről pedig ne is beszéljünk. A ruha alig ér combközépig, de a sűrű szoknyarétegek miatt nem lehet alulról belátni. A nyakamat nyakláncmentesen hagytuk, ezzel is kicsit sokat sejtetőre hagyva a formát.

- És akkor a rúzs. – vette kezébe Troy a végső fegyverünket. Gondosan kidolgozva vitte fel ajkaimra a ruhámnál egy árnyalattal sötétebb rúzst, így átmenetet képzett a vörös cipő és ruha és a bordó pillangók között. Troy egyszerűen mindenre figyelt.

- A közönség meg fog vadulni. Nagyon szexi vagy, higgy nekem. – most sem maradt el a kacsintás. Majdnem ajkamba haraptam, de még idejében megálltam. A szokásos próbakör most sem maradt el. Boldogan állapítottam meg, hogy egész kényelmes cipő.

- A lábammal nem lesz baj. – nyugtattam meg stylistom.

- Ha most nem esel el és töröd ki a nyakad, akkor akár még nyerhetsz is, csillagom. – hajamra vigyázva átkarolta a vállam, úgy kísért el a lépcsőig.

- Bíztató, köszi. – nevettem fel idegesen. De igaza van. Ha most nem rontom el, akármi lehet belőle. Ha magamért nem is, Troyért meg kell csinálnom. Mindent megtett értem. Tartozom neki annyival, hogy kiteszem a szívem-lelkem.

- Csak természetesen. – mosolygott rám.

- Úgy lesz. – bólintottam. Gyengéden megpaskolta az arcom, majd elment.

Szokásosan történt minden. Beálltunk a helyünkre és ugyanúgy vonultunk. Megakadt a szemem egy rikító sárga ruhán. A barna hajú lány viselte. Nagyon jól állt rajta és tiszta nyári hangulatot árasztott. Talán őt éreztem a legnagyobb vetélytársamnak.

Izgatottan készültem az indulásra. Nagyon kíváncsi voltam már, vajon a közönségnek is bejön-e annyira Troy alkotása, mint nekem. Mindjárt kiderül.

- Indulhatsz. – hallottam a statiszta hangját. Összenéztünk Kailával, s miután egyszerre bólintottunk, kiléptünk a függöny mögül.

Most kivételesen nem a messzibe néztem el. A közeli arcokat kémleltem, hogy jól láthassam a reakciókat. Borzasztó nagyon megkönnyebbülés és öröm volt látni, mikor egy-két áll leesik, páran elismerően összesúgnak, akad olyan is, aki a hátsóbb sorokban felállva tapsol. Nagy levegőt véve, természetesen mosolyogva lépdeltem a kifutón, melyen most nem volt semmi díszlet, helyette világításokkal és pörgős zenével idézték elő a nyarat. Rengeteg citromsárga lámpa keverve egy kis naranccsal és pirossal. Fényvisszaverő diszkó gömbökkel is feltuningolták a hangulatot.

Elégedett voltam. Ha a közönségnek tetszik, amit lát, akkor én is boldog vagyok, akármennyire is ne tetsszen, amit magamon látok. Most duplán jó érzés volt, hiszen a közönség és én is szerettem, ami rajtam van.

Mikor egyedül vonultam, meglepő dolog történt. A harmadik sorból 2 fiú – aki ránézésre ismerősnek tűnt – felállt és az egyik integetni kezdett, a másik pedig puszit dobott. Annyira meglepett a dolog, hogy elnevettem magam, s hogy kontrolláljam magam, inkább kecsesen visszaintegettem.

A történet Justin szemszögéből:

Teljesen elkápráztatott. A rá vetődő fények kihangsúlyozták kecses alakját, amire a ruha is rájátszott. Nagyon jó választás volt. A téli, fémesen csillogó ruha is különösen bejött, de ez túltett mindegyiken. Látni engedte tökéletes, formás lábait, vékonyka derekát, és igen, a mellrész is nyitott volt, ám mégsem eléggé. Az ajkát fedő, titokzatos vörös rúzs borzasztóan vonzóvá tette ajkait, kész nőként suhant végig a kifutón. Ám mindeközben kislányosan befont haja és a benne ékeskedő pillangók nem hagyták, hogy teljesen kibontakozzon nőiessége, ami szintén titokzatosságot adott az egész megjelenésének. Tele van titkokkal ez a csaj. Nekem pedig ez tetszik.

Azt sem tudtam, mit nézzek rajta. A vörös cipőben ékeskedő lábait? Vagy inkább a mellkasi részét? Netán csodásan ragyogó szemeit, vagy éppen vonzó ajkát? Elképzeltem, ahogy szemem testén cikázik. Ajkamba harapva csodáltam őt, mikor váratlan dolgot tett: integetett valakinek. Azonnal az érintett helyre néztem, s alig hittem a szememnek.

A történet Blair szemszögéből:

Mikor beálltam a sorba a többi lány közé, eszembe jutott a nekem integető arc. Megdermedve néztem vissza arra a helyre, ahol ültek, de sajnos sötét volt ott, így nem láttam őket. Viszont emlékezetemben vissza tudtam pörgetni a jelenetet, s döbbenten állapítottam meg, hogy az a két fiú Dominic és a barátja volt, akinek emlékezetem szerint Ned a neve.

Lejöttünk a színpadról.

- Jól láttam, hogy Dominic integetett neked? – kapott el Kaila még mielőtt a backstagebe értünk volna.

- Jól. – bólintottam én is hitetlenkedve. Akaratlanul is eszembe jutott Justin arca. Ha elmondanám ezt neki, biztosan mosolyogna, de belül rosszul esne neki. Szinte előttem van a jelenet.

- Ó, szivi. – lépdelt felém Troy kitárt karokkal, elégedett mosollyal.

- Milyen volt? – öleltem meg kuncogva.

- Tökéletes. Tökéletes. – a hatás kedvéért megismételte. Nagyon jól esett ezt hallani. – Még puszit is kaptál. Lenyűgö…

- Az csak egy ismerősömtől volt. Ne vedd nagy számnak. – nyugtattam le a kedélyeit nevetve.

- A nézők úgysem tudják, hogy az ismerősöd. Csak annyit gondolnak majd, hogy élőben is ugyanolyan csodás voltál, mint a tévében.

- És nem estem el. – haraptam ajkamba nevetve.

- Direkt figyeltem az arcokat. Szinte ledöbbentek rajtad. Alig akad vagy 2-3 vetélytársad. Szoros a verseny, és már az is óriási eredmény, hogy a legjobbak közt vagy. Mert egyértelműen ott vagy. Lenyűgöző voltál.

- Troy, kérlek, ne dicsérj már ennyire. – temettem arcom a tenyerembe, miközben kínosan felnevettem.

- Ó, csajszim. Ha még Brad Pitt is elismerően bólintott, az már valami, nem? – bökte meg az oldalam. Rákaptam a tekintetem. – Bizony. – kacsintott rám megerősítve szavait.

- Hmm… - csücsörítettem. – Oké, az már valami. – értettem egyet kacagva.

- Most pedig negyed órás pihenőd van, amíg összeszámolják a szavazatokat és az értékeléseket. – ennek hallatán azonnal le is huppantam a kanapéra.

Gyorsan elrepült ez a negyed óra. Troyyal az esélyeimet latolgattuk és azon töprengtünk, mennyiben változna a karrierünk, ha megnyernénk a bemutatót.

- Blair Collins, Kaila Tomphs? – nyitott be egy statiszta. Mindketten felpattantunk a helyünkről. – Jöjjenek. – intett.

Troyra néztem, aki bátorítón elmosolyodott. Nagy levegőt vettem és Kailára néztem, aki felém igyekezett. Stylistjainkat magunk mögött hagyva elhagytuk a szobát.

- Kaila… - állítottam meg, mielőtt elváltunk volna. – Sok sikert. – mosolyogtam rá.

- Neked is sok sikert. – viszonozta mosolyom, majd megölelt. – Velem ellentétben te esélyes vagy nyerni, úgyhogy nagyon szurkolok. – motyogta, majd elvált.

- Neked is éppen annyira esélyed van, mint nekem. – simítottam végig felkarján. – Hajrá mindkettőnknek. – vigyorodtam el, amin felnevetett, majd egy ölelés után a saját helyünk felé igyekeztünk.

Még vagy 5 percet álltunk a függöny mögött, aztán meghallottam a műsorvezető hangját.

- Köszöntsük a 20 modellünket! – kiáltotta a mikrofonba, mire a statiszta elkezdett kapálózni, hogy induljunk.

Felvonultunk és kétsoros vonalban a lépcsőfokokon megálltunk. A felsőbb fokon álló ember úgy helyezkedett, hogy szemből nézve két első lépcsőfokon álló ember között legyen. Én második fokra kerültem. Mindenki az utolsó, nyári szettjét viselte.

A műsorvezető még perceken keresztül beszélt, majd végre bejelentette, hogy megszületett a végeredmény. Mint a szépségversenyeken, itt is 3 helyezés lesz. Beindítottak valami agyölő, izgatottságot keltő hülye zenét, amitől rám csak a frász jött. Belül viszont nagyon izgultam. Igaza van Troynak. Nagy lehetőség ez mindkettőnk számára. És mivel nagyon megkedveltem őt, megpróbáltam mindent megtenni, hogy ne csak az én, hanem az ő karrierjét is segíthessem.

- A mai esten csodaszép modellek vonultak végig kifutónkon, éppen ezért a zsűri nehezen jutott dűlőre a pontok adásakor. Végül megszületett a végeredmény. – jelentett be a férfi műsorvezető.

- A nézői értékelések és a zsűri pontjainak összeadott eredménye alapján az est 3. helyezettje… - a női műsorvezető hangja sokkal kellemesebb volt, s ezekben a pillanatokban engem is elkapott az izgalom. Szép lenne 3.-nak lenni, de reménykedem, hogy jobbat is elérhetnék. – Gina Clarksson! – kiáltotta egyszerre a férfi és a nő.

A közönség tombolni kezdett, az említett lány pedig majdhogynem sírva fakadt. Oh, jézusom, minek kell sírni? Attól nem lesz cukibb, ha sírni kezd. Na mindegy. Mosolyogva megtapsoltam én is, ahogy mindenki más. Kivonult a színpad közepére, ahol a tavalyi nyertes átadta a szalagot, melyre fogalmam sincs, mi volt írva.

- Gina a fura ruhákat részesítette előnyben ezen az estén, melynek úgy látszik, meglett az eredménye. Gratulálunk, Gina. – ölelte meg a két műsorvezető is.

Gina oldalra állt, újra a műsorvezetőké lett a főszerep. A szívem kalapált a mellkasomban, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire izgulok.

- Az est első és második helyezettje között minimális a különbség, de valahogy mégis különbséget kellett tennünk köztük. Szintén a nézői szavazatok és a zsűri által adott pontok összesítése után kaptuk meg a 2. helyezett végső pontjait. Ezen pontok alapján a mai bemutató második helyezettje… - beindítottak valami még nagyobb izgalmat keltő zenét, halk dobpergéssel aláadva. – BLAIR COLLINS!

Megdermedtem. A fülemet mintha szétszakította volna a hang, ami a nevemet kiabálta. Lehet nem volt hangos, én mégis annak hallottam. Erre csak rátett egy lapáttal a közönség felől érkező ijesztően hangos tapsvihar.

Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, én pedig elvigyorodom. Nem fogtam fel, hogy második lettem. Óvatosan tipegtem le a második sorból, egy lány indult felém, kezében egy fehér szalaggal. Nem pontosan a színpad közepén álltunk meg, de ez nem is foglalkoztatott. Sokkal inkább boldoggá tett az érzés, ahogy óvatosan rám igazította a fehér szalagot a tavalyi győztes. Ez volt az első alkalom, hogy így nyertem. És rettentően jó érzés volt.

Az előző helyezetthez hasonlóan én is integettem az engem éljenző embereknek. Vigyorom pedig továbbra is letörölhetetlen maradt. A műsorvezetők nekem is gratuláltak.

Egyáltalán nem izgultam, mikor kiválasztották az első helyezettet. A nevére nem is figyeltem, csupán azt láttam, ahogy szalaggal a vállán közeledik felénk. Teljesen lemaradtam az egészről. Azt viszont megállapítottam, hogy a barna hajú lány előzött meg.

- Még mindig nincs vége a díjkiosztásnak. – szólt közbe sejtelmesen a műsorvezető. – A zsűri úgy döntött, kioszt egy különdíjat is.

Ezen meglepődtem. Bár felesleges is volt izgulni, hiszen mi már nem kaphatunk díjat. Valószínűleg olyan fog kapni, aki közel volt a 3. helyezéshez, de valamiért lecsúszott.

- A díj „A legmegnyerőbb kisugárzás” címet viseli. Tehát aki ezt a díjat kapja, valahogy sikerült a külsejével és belsejével is elvarázsolnia a zsűrit és a közönséget. – érdekes volt ezt hallani. Kíváncsi vagyok, ki lesz az.

- Aki pedig a különdíjat kapja… - vette át a szót a csaj.

- …az nem más, mint… - halk dobpergés a férfi hangja alatt.

Nem izgultam, inkább mosolyogva kémleltem a lépcsőn álló modelleket, hogy lássam majd a nyertes reakcióját.

- Blair Collins! – bár a nevemet hallottam, de pillanatokig nem esett le, hogy miért.

Nehogy már tényleg én kapjam a különdíjat is! Ez most komoly? Körbenéztem, de nem mozdult meg senki, tehát tényleg az én nevemet mondták. Egy nő közeledett felém mosolyogva.

- Hú, úgy látszik valaki meglepődött. – nevetett a műsorvezető. Azt hiszem, ez a valaki én lennék.

Átakasztottak rajtam még egy fehér szalagot, amit bár hitetlenkedve, de mosollyal fogadtam. A mellettem álló két lány elismerően tapsolt, s miután jobban körbenéztem, láttam, hogy mindenki tapsol. Mivel érdemeltem én ezt ki?

A tapsvihar és az ezüstös papírszalagok hullása ködében sétáltunk végig mindhárman a kifutón, ami elég széles volt, hogy kényelmesen elférjünk egymás mellett. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, de még mindig látszódhatott rajtam a meglepettség.

Körbenéztem a tömegen. Feltöltött energiával a nekünk tapsoló emberek sokasága. Sosem volt még ilyenben élményem, de az biztos, hogy ezt sosem fogom elfelejteni. Csillogó szemek pásztáztak minket, a kamerák árgus szemekkel figyeltek, a „szél” kellemesen lobogtatta a ruhánk és a hajunk.

Tekintetem az első sorra terelődött. Mintha tudtam volna, hogy oda kell nézni. De ez butaság. Hogyan tudhattam volna? Fogalmam sem volt arról, hogy Ő itt van. De biztos voltam benne, hogy ő az. Mosolygott. Rám mosolygott. Mikor ránéztem, éppen a testemet méricskélte, de aztán felpillantott a szemembe és nem fordult el. Boldog voltam, hogy itt láthatom őt. Az pedig egyenesen megtisztelő volt, hogy az ismerős, csillogó, barna szempár mosolyogva kémlelt engem.