33. Aranyozott jegy

Drágáim! :)
Még egyszer sajnálom, hogy most elmaradt a komikra válaszolás, de folyton rohanok.
Ez a rész kicsit rövidebb lett, mint az átlag, de ettől még van benne történés :)
Kellemes Olvasást.❤ :)

Sweetheart. Sweetheart. Nem tudom kiverni a fejemből. Tekintetem hol a kezemre téved, hol a szekrény felé, ahol állt, vagy éppen a kanapé azon részére, ahol ült. Ujjaim bosszantóan sokszor érintik meg fejem búbját, ahová tegnap a puszit kaptam, aztán átvándorolnak derekamra, mintha még mindig ott lenne a keze. Ez rettenetes. Egy éjszaka eltelt és nem bírom elfelejteni. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jól eshet egy érintés tőle. Soha. Egyáltalán soha.

Denise persze megintcsak vigyorgott az egészen, ő nem látta mindennek az én szemszögemből vizsgált oldalát. Bár lehet ő még jobban átérezte, amennyire odavan Justinért… Cassie meg csak ült és hallgatott. Meg volt döbbenve, hogy rám ennyire nagyon hatott Justin. Hogy őszinte legyek? Én is…

- Kislányom, gyere egy pillanatra! – kiáltott anya. Alig hallottam meg, hiszen a földszinten volt. A mosdókagyló mellé raktam a fésűmet, felhagytam a magammal való szemezéssel és nagyot sóhajtva elindultam. A lépcső alján anya állt…egy borítékkal a kezében. – Azért ebbe igazán beavathattál volna. Mert gondolom nem csak úgy szórakozásból küldözget neked levelet egy laza 4 hónap után. – szeme mérges volt, számon kérő, ugyanakkor kíváncsi.

- Mi ez? Anya, én nem… - amint ránéztem a kezemben fekvő vaskos csomag Feladó részéhez írt névre, belém szorult a levegő. – Ez… - anyára néztem, mintha ő tudná a választ. – Mi ez?

- Ő járt tegnap itt, ugye? – még mindig dühös volt.

- Kicsoda? Justin?

- A pohár a konyhában, a férfi illat, a lábnyomok odakint… Blair, azért ezt igazán elmondhattad volna. Justin Biebert hoztad a házunkba és erről te egy szót sem szólsz. – igen, tényleg nagyon mérges volt.

- Anya, sajnálom, Tényleg. De tegnap…össze voltam zavarodva. – reménytelenül próbáltam menteni magam, és még csak nem is hazudtam. Tegnap tényleg össze-vissza kuszálódtak a gondolataim. Új volt nekem ez az „engedjük közel magunkhoz Justin Biebert” szitu. Kérlelve néztem szemébe, hogy higgyen nekem. Egy idő után felsóhajtott, lenyelte dühét. – Ha nem haragszol, megnézem. – emeltem fel a levelet, háttal léptem egyet fel a lépcsőn, majd megfordultam és kettesével véve a lépcsőfokokat felsprinteltem. Bevágtam a szobaajtóm, levetődtem az ágyamra, izgatottságtól száguldó szívvel téptem fel a fehér borítékot.

Belekukkantottam, volt benne valami csillogó. Először a fehér papírt húztam ki, mely félbe volt hajtva. Széthajtottam, szemöldököm felugrott a macskakaparás láttán. Komolyan levelet írt nekem Justin?

Sweetheart,

Először is, remélem jól aludtál. Sajnálom a tegnapit, bármi is történt.

Ha még nem nézted meg a levél többi tartalmát, akkor értesítelek, hogy a csillogó szélű, téglalap alakú papír egy VIP-belépőjegy a MMVA-ra. Ezen kívül találsz benne még egy kisebb kártyát, mellyel a fellépésem alatt a backstageben lehetsz. Ha oda nem akarsz bejönni, elég az aranyozott jegyet magaddal hoznod.

Remélem látlak majd, érezd jól magad a barátnőiddel. Apropó, üdvözlöm őket! :)

Ha kérdésed van, tudod a számom.

                                                                    Justin

Fogaim közé szorítottam alsó ajkam, felsóhajtottam. Az egészben az aláírása tetszett a legjobban. Olyan csúnya volt! Mégis ez volt benne a legszebb. Bár egy fiúhoz képest még szépnek is mondható.

Kikotortam a levél tartalmát, tényleg volt benne egy aranyozott VIP jegy és egy backstageben tartózkodásra felhatalmazó kártya. Azt hiszem, nem fogom felhasználni. Kedves tőle, de túl sok lenne.

Lefotóztam mindhárom tárgyat – papírdarabot – és elküldtem Denisenek. Meg fog őrülni érte.

Tehát akkor megyek a MMVA-ra. Most nagyon megnehezítette a helyzetem. Egyáltalán nem úgy készültem erre a napra, hogy egy díjátadóra megyek. Nem készítettem ki ruhát, cipőt, de egyszerűbb, ha azt mondom, hogy semmit. A csajoknak már két napja megalkottuk a szettjüket. Utólag már feleslegesnek tartottam továbbítani nekik a képet, mert most fel kell hívnom őket így is, úgy is. Cassie-t tárcsáztam, hogy Den hagy gyönyörködjön a képben.

- Sweetheart? – szólt bele egy vigyorgó hang.

- Szóval megérkezett.. – mosolyodtam el. – Ne kérdezd, gőzöm nincs, honnan kapta az ötletet. – vontam vállat. – Én viszont óriási bajban vagyok, Cassie. – hajamba túrtam, megnyaltam ajkam, hátrahajtott fejjel felsóhajtottam.

- Fogadjunk a ruhára gondolsz.

- Ruha, cipő, haj, minden… Az MMVA-ról van szó, mégsem mehetek oda akárhogy. Úgy meg pláne nem, hogy modell vagyok. – azt már nem is említettem, hogy ha esetleg meggondolnám magam és mégis bemennék a backstagebe, mégsem nézhetek ki akárhogy.

- Szeretnél egy Denise&Cassie mentőosztagot? – hallottam hangján, hogy vigyorog.

- Ráérnétek? – haraptam ajkamba szégyenlősen. Denise is a telefonhoz hajolt, hogy igenlő választ adjon. – Tudjátok mit? Hozzátok el a ruhátokat és együtt elkészülünk. – ajánlottam, mindketten beleegyeztek.

- Szerintem ez lenne a legjobb. – Cassie egy virágos kisruhára mutatott, én viszont nem hiszem, hogy még annyira tavaszias idő lenne, hogy egy élénk virágmintás kisruhába öltözzek. Fintorogva megráztam a fejem, mire elhúzta a száját és tovább vizslatta ruhásszekrényem. – Ebből vásárlás lesz. – próbálta megjósolni a jövőt.

- Na és mit szólnátok ehhez? – megragadtam egy eddig elbúvó fogast, kihúztam a szekrényből, magam mellé tartottam a fehér-citromsárga kisruhámat, melyen egy övként ható fekete pánt is volt. Mindketten elvigyorodtam, tapsikolva bólintottak. – Akkor a ruha megvan. – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. A cipő már könnyebben ment. Van egy fehér magas sarkúm, melynek fekete a sarka, imádom. Mindhárman jónak találtuk a szettemhez, és hogy ne lógjon ki a sorból a fekete sarok, egy fekete, hosszú nyaklánccal dobtuk fel a ruhát.

Most már mindannyian tudtuk, ki mit vesz fel.

Cassie ruhája

Denise ruhája

Blair ruhája

- Szeretném befonni a hajad. – hátulról rám dőlt a kisasszony, arcát az enyém mellé fúrta, barna hajszálai az én szőke hajamba keveredtek.

- Akkor én csinálom a sminked. – ült rám combomra Cassie, csillogó szemekkel nyalta meg ajkát. Felnevettem lelkesedésükön.

- Aranyosak vagytok, lányok, de egyáltalán nem akarom kicsípni magam. Csak mérsékelten. Tudjátok…nálam már nem egyszerű ez a dolog. – vállat vonva elhúztam a szám, majd elmosolyodtam. Igen, arra gondoltam, hogy felismernek. Itt, Torontóban már szinte természetes, de messzebb is akadtak már lelkes autogramkérők. Egyáltalán nem gondolom, hogy olyan sokat érnék, egyszerűen csak modellkedem. Nincs ebben semmi különleges. Ugyanolyan szakma, mint egy óvónői vagy építészi, vagy bármi. A különbség persze csak annyi, hogy a téli divatbemutató miatt is tévébe kerültem, azóta pedig felváltva utazgatok újságfotózásokra és élő bemutatókra egyaránt, mikor hová hívnak. Azt tervezem, hogy egy időre Európába megyek, hogy szélesítsem a „hatóköröm”. Kacsintgatok a L’oréal felé is. Egy biznisznek jó lenne.

A lányok ragaszkodtak az előbb lestoppolt „munkamegosztáshoz” és elfogadván a döntésem, csak mérsékelten kezdtek neki az alkotáshoz. A tükrös asztalomhoz húztak, kipakoltam az összes sminkkészletem, leültem a kör alakú forgószékemre, a mentőosztagom pedig kezelésbe vett.

Bő egy óra alatt egy igazi porcelánbabát varázsoltak belőlem. Denise jártasan felosztotta a hajam, majd fürge ujjaival csodás parkettafonást csinált. Cassie ugyanilyen ügyesen bánt a kozmetikumokkal. Bőröm szinte hibátlannak, mégis természetesnek tűnt. A barackszínbe hajló pirosítóm hatására színt kapott az arcom. Világosbarna szemeimet fekete szempilla keretezte, szemhéjam alját tus fedte. Citromsárga szemhéjpúderrel az egész szemhéjam le volt szórva, ám szemöldököm alatt tompította a hatást egy kis barackvirág szín. Különleges volt, mégsem kirívó.

- Azt hiszem, nagyon hálásnak kell most nektek lennem. – ajkamba haraptam, a mögöttem álló két barátnőmmel szemeztem a tükörben. Ők csak mosolyogtak, a munkájuk végeredményében gyönyörködtek. – És most ti jöttök.

Két óra alatt elkészült Cassie haja és sminkje, valamint Denise haja. Már csak az ő sminkje volt hátra.  Cassie begöndörítette barna fürtjeit, szeme éjfekete volt. Denise ezzel szemben a hajvasalást választotta, kislányos arcához pedig rózsaszín sminket gondoltunk ki, mely piros ruhájához is tökéletes. Cass egy narancssárga, Den ruhájához hasonló szettet fog viselni.

- Ruha kipipálva, smink kipipálva, haj kipipálva, parfüm kipipálva.. – Denise szorgosan rakott pipát a cetlijére felírt szó mellé. – Girlfriend használatát igényli valaki? – vigyorgott ránk, összenéztünk Cassievel, mindketten elfintorodtunk. Ezen aztán felnevettünk, Den szúrós pillantásokat lövellt felénk. – Justin tuti csípné, ha a saját parfümjét érezné rajtad. – sértődötten nézett rám, hangja halk volt és legalább egy oktávval fentebbről szólt.

- Nem fogok Justinnal találkozni, így nem fogja érezni, hogy mi van rajtam. – magyaráztam Denisenek. Mosolyogva megsimogattam az arcát, ügyeltem sminkjére. – Neked viszont van egy ajándékom. – régóta vártam már erre a pillanatra. Az asztalomon pihenő, fehér boríték felé nyúltam, kihúztam belőle a kártyát. Értetlenül nézett rám barna szemeivel, felé nyújtottam a kis, fedőlappal ellátott papírt. Szeme elkerekedett, pír szökött arcára, mellkasa izgatottan mozgott le-s fel. Félénken nyúlt a kezem felé, kérdőn nézet rám. Bíztatón elmosolyodtam, bólintottam és kezébe illesztettem a kártyát.

- Nem teheted ezt magaddal. Nem adhatod nekem a backstage kártyádat. – fejét rázta, ajkába harapott, és vissza akarta adni, de nem vettem el.

- Hidd el, így jobb lesz. – nyomtam hasához a kezét, rámosolyogtam. Szeme hálától csillogott, alig hitte el, hogy odaadtam neki. Tekintetét leszakította a papírdarabról, rám nézett. Hajamra vigyázva magához vont és erősen megszorongatott, amin csak felnevettem.

- Köszönöm. Nagyon, nagyon. – suttogta meghatottan. Megsimogattam a hátát, hajába pusziltam.

- Gondolj csak bele…Justin lefut a színpadról, izzadt és fáradtságtól liheg, aztán megpillant téged és mosolyogva elindul feléd. – vigyorogva kínoztam őt, sikerült is. Nagyot sóhajtott, teste megremegett karjaim közt.

- Bár úgy lenne.. – vált el, mosolyogva rám nézett.

- Butusom…most adtam a kezedbe a papírdarabot, amivel ez valóra fog válni. – pöcköltem meg a kártyát nevetve, ő ajkába harapott, elvigyorodott. Szégyenlősen lesütötte a tekintetét, majd valószínűleg ellátogatott álomvilágába és elképzelte előbb lelki szemei elé festett illúzióm.

~*~

- Hölgyeim, indulhatunk? – apa elegáns mozdulattal, mosolyogva jelent meg szobaajtómban.

- Egy pillanat, uram. – vigyorogtam rá, asztalomhoz siettem. Megerősítettem a parfümöm még két fújással, ellenőriztem halovány sminkem. Karomra terítettem egy csipkés, derékig érő kardigánt a biztonság kedvéért. Ikreimre néztem, ők készen álltak. – Mehetünk. – bólintottam apának, mindannyian elmosolyodtunk.

A kocsi kigurult a garázsból, én beültem előre apa mellé, a csajok pedig hátra. Izgultam. Sosem voltam még díjátadón. Ráadásul ki lesz az est fénypontja? Tuti Justin Bieber. Gondolatomon felsóhajtottam, apa kérdőn rám nézett, mosolyogva megráztam a fejem.

- Miért izgulsz? Nem kell kifutón tipegned. – egyszerre figyelte az utat és engem. Mármint szemével az utat pásztázta, de figyelme rajtam volt.

- Új dolog, még nem voltam ilyenen. – tudtam le ennyivel.

Toronto forgalma kész rémálommá vált. Már most millióan voltak, pedig még bőven másfél órával a kezdés előtt vagyunk. A Rogers Centre alig negyed órára van tőlünk kocsival, most viszont még fél óra múltán is azt lestük, hogy tudnánk megközelíteni a bejáratot.

- Oh, végre egy parkoló! – két kezébe fogta a kormányt, fordulásra készen, de hirtelen lefékezett. Egy BMW befordult elénk. – De utálom az ilyen rohadékokat, akik nagynak képzelik magukat. – morogta halkan, továbbhajtott egyenesen. Felkuncogtam mérgelődésén, mire megbökte combom.

Szinte már az egész stadiont megkerültük, még sincs parkolóhely.

- Rendben, lányok, azt hiszem egyszerűbben fogjuk megoldani. A bejárathoz megyek, leállok szélre, ti nagyon gyorsan kipattantok, én pedig megyek is. Képtelenség valahol is megállni. – fújtatott halkan. Vállat rántva egyeztem bele ötletébe, hátranéztem a lányokra, akik csak vigyorogtak, főleg Den. Visszakeveredtünk a bejárat közelébe, apa megállt a padka mellett.

- Köszönjük a fuvart, Brian. – hálálkodtak az ikrek.

- Majd hívlak, apa, rendben? – nyomtam puszit az arcára, rám mosolygott, bólintott, aztán hátravigyorgott a lányokra. – Szia. – integettem neki, majd kipattantam a kocsiból, s belöktem az ajtaját. Kikecmeregtek a lányok is, apa pedig azonnal elhajtott, mielőtt még büntetést kapna.

Összenéztünk a lányokkal, tükörképként utánozva egymást mindannyian elvigyorodtunk. A hatalmas, fedetlen aréna előtt álltunk, mindenhol tömegnyomor. Látni lehetett a vörös szőnyegen éppen bevonuló sztárokat.

- Lányok…az…Katy Perry !! – számra tapasztottam a kezem, hogy ne sikítsak, de még így is muszáj voltam toporogni párat.

- Az pedig Carly Rae Jepsen! – ugrándozott Cassie.

- Justint nem látjátok? – Denise ágaskodva pásztázta a terepet, elmosolyodtam rajta. Annyira aranyos ez a rajongása. – Oh, Cassie, nézd! Ott van Cody. – bökte meg testvérét, aki fintorogva nézett az említett helyre.

- Már nem szeretem Codyt. – rázta meg a fejét, megvonta a vállát. Den felvont szemöldökkel nézett rá, de aztán ő is vállat rántott és tovább nézelődött.

- Lányok, azt hiszem az lesz a bejárat. – akadt meg tekintetem egy óriási ajtónál, mely előtt 3 biztonsági és két jegyérvényesítő állt.