34. Much Music Video Awards

Sziasztok, cuncimókusok.♥

Az érkezett kommenteknek csak a felére - még annyira se - válaszoltam, de ennek egy oka van: ma vásároltam.*-* Délelőtt anyának segítettem, a délután pedig csajos volt:D Este pedig a repjegyeket néztük, szóval 10-kor kezdtem el írni. Vagyis már csak befejezni. Egy oldallal toldottam meg a részt, aztán visszaolvastam és miután most sem vagyok még kifejezetten álmos, gondoltam felrakom. :) Szóval ne haragudjatok, hogy ismét elmaradt a válaszadás, de mindet elolvastam és a megválaszolatlan kérdésekre igyekszem majd a történetben választ adni:)

Mivel a másik blogom miatt kommenthiányom van - véleményhiány(!) -, mi lenne, ha a 25 elvileg rendszeres olvasóm közül 6-nál kicsit többen írnának? :D

Húú, mindjárt éjfél és még most pörgök. Holnap pedig kelek fél 7-kor, mert félnapos munkát vállaltam. Remélem nem fogok félreárazni....:D

Jaj, nagyon nyomom most a dumát, nem tudom mi van velem.

Befogom.
Ui.: Ja, és hogy miért pont Blair lakóhelyén rendezték meg az MMVA-t? (ez egy kommentkérdés volt) Azért, mert én úgy tudom, hogy ezt Torontóban szokták:D Bár lehet ez csak az én agyszüleményem...:D

Kellemes Olvasást.♥

A kilométereken keresztül sorakozó emberek látványa Justin koncertjére emlékeztetett. Ott is legalább ilyen tömegnyomor volt. De már csak pár ember és végre mi következünk. A vörös szőnyegen végigvonuló sztárokat bűvöltem. Alig tőlem húsz méterre sétált el Nina Dobrev, a One Direction, Selena Gomez – aki meglepően rosszul festett megjelenés terén – egy kislánnyal a kezében, és rajtuk kívül még sokan mások. Annyira hihetetlen, hogy testközelből csodálhatom meg napjaink legmenőbb celebjeit.

Éppen azon gondolkodtam, hogy hol marad Justin Selena mellől, mikor megjelent az engem Sweetheartnak nevező fiú. A tömegtől igazából csak az arcát láttam, néha csak a hajszálait, de volt egy pillanat, mikor felmérhettem, hogy talpig feketében érkezett. Egyedül arany nyaklánca és fehér cipőtalpa ütött el az egyébként fényes bőrnadrágjától és fura anyagú pólójától. A legérdekesebb mégsem ez volt. Ölében egy kisfiút tartott, védelmezve karolta át a hátát. Mielőtt tippelgetnem kellett volna, hogy az öccse vagy a szomszédja vagy esetleg a gyereke – ezt az eshetőséget rögtön kizártam -, Denise megválaszolta fel sem tett kérdésem.

- Istenem, milyen aranyos, hogy elhozta az öccsét. – ajkába harapott, oldalra döntött fejjel sóhajtott fel. Igen, most hogy mondja, tényleg van köztük hasonlóság. A kissrác innen nézve is hihetetlenül cuki volt. Szőke tincsei tökéletesen voltak beállítva, mintha tíz évvel idősebb lenne. Ruhája is rásegített az összhatásra. Nem sok ilyen kisgyerek sétálgat az utcán, az biztos.

- Hey, Blairy, mi jövünk. – karolt felkaromba Cassie, közelebb húzott a két méter magas, izmos néger pasihoz. – Jó napot! – köszönt illedelmesen, a férfi kezébe adta az ő és Den jegyét. Megszakította, visszaadta nekik. Csodálkoztam, hogy nem kér diákigazolványt. Egy 17 éves és két 18 éves csaj csak így simán bemehet? Rendben, nem gond. Én is felé nyújtottam, éppen tépte volna, mikor keze megállt és eltűnődött a jegyen.

- Valami baj van vele? – hangom fentebb csúszott, elkapott a pánik.

- Nem, csak…um, semmi. – rázta meg a fejét, megszakította és kezembe adta. – Jó szórakozást! – mosolygott mindhármunkra, értetlenül bólintottam, Denise bentebb rángatott.

Azt, amit odabent láttam, legszebb álmomban sem gondoltam volna. Eltekintve az őrülten rohangáló statisztáktól, rendezőktől és a díszlettervezőktől, minden csodálatos volt. A zene már most tombolt, lámpák ezrei hozták lázba a színpadot. Kiabálni kellett, hogy halld a másikat. Legalább 10 ember sorakozott fel a bejárattal szemben, ők irányították a jó irányba a nézőket. Szó nélkül mutattuk oda az egyiknek a jegyünket, úgysem hallaná, mit mondunk. Leolvasta a megfelelő adatokat, közelebb hajolt.

- Jobbra menjenek egy szektort, ott majd tovább irányítják Önöket. – kiabálta, bólintottam. Úgy értette, nekünk jobbra, így hát elindultunk. Miközben próbáltuk magunk áttörni a tömegen, egy fontos kérdés jutott eszembe. Cassie füléhez hajoltam.

- Szerinted Justin honnan tudta, ti hol ültök? Mert a jegyeink egymás mellé szólnak. – kíváncsi voltam, nagyon. Véletlen nem lehetett. Cassie szerényen elmosolyodott, aztán kínosan lehajtotta a fejét. Bűzlett a dolog. – Cass, te tudsz valamit? – oldalába böktem, próbáltam mérges lenni. Félénken bólintott.

- Justin felhívott minket…és kérdezte, hogy hova szól a jegy. – vallotta be. Nehezen hallottam, de szájáról leolvastam a hiányzó szavakat. Szemöldököm magasra ugrott meglepődöttségemben. – Szóval tudtuk, hogy jegyet fogsz kapni. De megkért Justin, hogy ne mondjuk el neked és tegyünk úgy, mintha nem tudnánk. – úgy beszélt, mintha gyilkosságot vallott volna be. Egyrészt ideges lettem, másrészt hálás voltam Justinnak. – A backstage kártyáról viszont mi sem tudtunk.

Válaszolni nem tudtam, megérkeztünk. Ismét eljátszottuk azt, mint az előbb, a nő pedig megmutatta, melyik sorba kell üljünk és biztosított a székeink sorszámáról is. Istenem, csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, ahogy végighaladva a sorok mellett megpillantottam egy-egy sztárt. Mellesleg, az is rendesen megdöbbentett – ezzel csak most szembesültem -, hogy a jegyünk az 5. sorba szól. Ott viszont szinte minden harmadik széken híres ember ül. Jesszusom, ez bámulatosan kezdődik.

Kiszámoltuk a székeket. Cassie ült a 6. széken, Denise-é a 7. volt, én pedig a 8.-at kaptam. A sor egyébként 30-ig van számozva és van vagy 50 sor, a szektorokról nem is beszélve.

- Istenem, annyira izgulok. – mély levegőt vettem, tenyeremet combomra simítottam, majd kezeim besimítottam combom közé.

- Nekem mondod?! – vigyorgott Den. – Jaj, jut eszembe…a kártya csak arra ad engedélyt, hogy a fellépése alatt és után fél óráig a backstageben lehetek. Na de hogy menjek oda? – na ezzel a kérdéssel megfogott. Csücsörítettem, erősen gondolkodtam, hogy mondott-e Justin erre vonatkozólag valamit, de semmi nem ugrott be. Ajkamba harapva vállat vontam, arca ijedtté vált. – Nem hívnád fel Justint? – rágott rá körmére félénken. – Nem akarom kihagyni az alkalmat…

- De. – sóhajtva rábólintottam, elmosolyodott. Előkotortam telefonom, kikerestem Justint. Tárcsáztam, hosszasan csörgött. Nem adtam fel, kitartottam. Egészen pontosan 7 csörgésre volt szükség, hogy felvegye.

- Blair? – hangja meglepett volt, örült.

- Szia, Justin. Ne haragudj, hogy zavarlak, de egy nagyon fontos kérdésem lenne. – torkomba gombóc csúszott, a fene tudja miért.

- Mondd csak. – hangját alig hallottam, a zene elnyomta.

- A jobb oldali első szektor 5. sorától hogy lehet eljutni a backstage-ig? – talán kicsit kiabáltam, de így legalább hallottam a saját hangom is.

- Húú… - nagyot sóhajtott, elképzeltem, ahogy megvakarja a tarkóját. – Ezzel megfogtál. – nevetett fel kínosan. – Öö… egy pillanat. – bólintottam, aztán eszembe jutott, hogy nem lát, szóval eldörmögtem egy „rendben”-t. Denise kíváncsian fürkészett, felmutattam mutató ujjam, hogy várjon. – Kenny, hogy lehet a… - és elmondta azt, amit én. Hosszas csend, majd újra megszólalt. – Mit szólnál hozzá, ha odamenne valaki és idekísér? Vagy szeretnél labirintusosat játszani? – hangja kacér volt, elmosolyodtam.

- Ha nem probléma, akkor elfogadom a segítséget. – úgy beszéltem, mintha rólam lenne szó, közbe Deniseről, de Justin erről nem is tud. Még egyszer leegyeztettük a pontos üléshelyünket, hogy megtaláljanak minket. – Nagyon köszönöm, Justin. – mondtam jó hangosan.

- Ugyan, semmiség. – nevetett fel. – Rendben, Jaxo, máris. Bocsáss meg, Blair, le kell raknom. Integess majd, amikor fellépek. – ismét ez a hang. Mintha hívogatna magához.

- Feltétlenül. – hangom erőssége a felére csökkent, remélem azért hallotta. Pillanatokkal később már csak a néma telefont tartottam a fülemnél, így én is leraktam. Denise izgatottan fürkészte arcom. – Ideküldenek majd valakit.

~*~

Zacre pillantottam. Igen, Zac Efron. 2 székkel arrébb ült tőlem. Cassietől 3 székre pedig Taylor Swift. Előttem srégen pedig Taylor Lautner. Jobb helyünk aligha lehetett volna.

- Carly nemrég robbant be a köztudatba, megérdemelten nyerte el Az év felfedezettje díjat. – egyszerűen irritált a műsorvezető hangja, akit Selena Gomez testesített meg. – Borzoljuk tovább a kedélyeket és izguljunk a Legjobb férfi előadó díj nyerteséért, ami hamarosan kiderül…csak előtte köszöntsük a színpadon…JUSTIN BIEBEEEEEEERT! – ordított bele a mikrofonba, hirtelen minden elsötétült. Csak a nézőtérről érkező sikolyokat lehetett hallani, de a sötét hatására azok is lecsillapodtak, többek között a mellettem ugrándozó Denise kedélyei is.

Percekig lehetett sötét, egy idő után nem értettük, mi folyik itt. Lehet elromlott valami – már ezt találgattuk.

Denisehez akartam fordulni, de megpillantottam a sor végén álló, minket kémlelő férfit. Vajon ő lenne a „küldött”? Egy néger, nagydarab hapsi? Ujjammal ránk mutattam, kérdőn vontam fel szemöldököm, kétkedve bólintott. Mindketten bizonytalanok voltunk, de valamiért tudtuk is, hogy egymást keressük.

- Denise, itt vannak érted. – böktem oldalba, azonnal felkapta a fejét, s oldalra nézett. Visszapillantott rám, rávigyorogtam, felmutattam hüvelykujjam. Izgatottan bólintott, majd testvérétől is elköszönve kisietett a sorból. Pár szót váltott a négerrel, aki rám nézett, elmosolyodott. Kedvesnek tűnt. Egy „köszönöm”-öt tátogtam felé, mosolya nagyobb lett, bólintott. Aztán eltűntek.

- Izgultok, srácok? – Justin hangja a mikrofonban úgy hatott, mintha közvetlenül a fülembe beszélne. – Itt vagyok ám. – tisztán ki tudtam venni, hogy vigyorog. Hangos sikítások, fütyülések, tapsok örvendeztették őt.

A színpad „kigyúlt”. Középre vetődött egy erős fénycsóva, egyetlen emberre fókuszálva. Justinra. A fénnyel együtt a zene is megérkezett.

- All Around The World! – üvöltötte mellőlem Cassie, gondolom ő felismerte. A zene dallama egy idő után számomra is ismerőssé vált és örömmel nyugtáztam, hogy ez a szám nekem is tetszik az albumról.

Énekelni kezdett, ezzel együtt megmozdult. Eddig csak egy helyben állt, de rögtön táncolni kezdett a háttértáncosaival együtt. Vigyorogva néztem a mozdulatait, tetszettek. El kell ismernem, jó táncos. És élőben is jó a hangja. Nem gondoltam volna. Lábammal doboltam és felsőtestemmel mozogtam az ütemre. A legtöbben álltunk, csak pár ember ült. Cassievel vigyorogva táncoltunk, már amennyire meg lehetett mozdulni a szűk sorokban. Az első refrén után úgy döntöttem, megpróbálok Justinnak engedelmeskedni. Bár tudtam, hogy úgysem venne észre, azért készenlétben álltam egy integetésre. Volt egy rész, mikor kifutott a színpad legelejére, egyenesen a tömeg szemébe nézett. Bár messze volt, mégis közel éreztem magamhoz. Fogalmam sem volt, hogy történhetett ilyen. Mosolyogva pásztáztam az arcát, azt vártam, vajon észrevesz-e. Ő is mintha koncentrált volna valamire.

Testem kilibbent a ritmusból, a gyomrom görcsbe ugrott, a szívem száguldani kezdett, mikor az én környékemre nézett. Akaratlanul, szinte reflexszerűen emeltem a kezem integetésre, már csak annyit vettem észre, hogy magam előtt lóbálom azt. Valószínűleg egy idiótának nézhettem ki. De nem. Legnagyobb meglepetésre nem járattam le magam. Mellesleg, ki előtt járathattam volna? Csak magam előtt. Biztos voltam benne, hogy nem fog észrevenni. De  megcáfolta az állításom. Integetésemkor hunyorogva fókuszált – mint kiderült, rám -, aztán elvigyorodott.

El kell ismernem, profi volt. Megtalált a tömegben, reagált az integetésemre, mindez alatt énekelt és táncolt. És egyáltalán nem rontott bele. Justin Bieber, hivatalosan is elismerést kapsz tőlem! Tapssal is kifejeztem gondolatom.

- Ugye nem mondod komolyan, hogy ez a vigyor neked ment? – támadt le Cassie sokkos állapotban. – Megeszem a kalapom, ha igen. – folytatta, miután nem válaszoltam. Elvigyorodtam, leesett az álla. – Na ezt nem tudom, hogy csinálta. – szemében láttam, ő is érzett némi tiszteletet a srác iránt.

Cassievel végigtomboltuk az egész fellépését. Fejemben megjelent egy kép. Az, amikor legutóbb a koncertjén voltam Deniseszel. Unottan álltam és alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. És most? Most azzal a személlyel – aki szintén utálta Justint - táncolok és éneklem a refrént ugyanazon személy zenéjére, csak éppen fél évvel később és egy díjátadón. Annyira hihetetlen…

Közeledtünk a végéhez, de mi még mindig táncoltunk. Aztán meghallottuk azt a jellegzetes All around the world-world-world befejezést, mindketten elsikítottuk magunkat.

- Köszönöm, srácok. Nagyon köszönöm! – kapitányosan tisztelgett egyet homlokánál, majd peace jelet formálva ujjaival az égbe tartotta kezét. Azon kaptam magam, hogy sikítok és tapsolok. Aztán azon, hogy megremegett a gyomrom a mosolyától. Csak állt a színpadon, lihegett és mosolygott. Hófehér fogai csillogtak a fényben, de nem sokáig élvezhettem a látványt. Arcától is meg kellett fosztanom magam, ugyanis leszaladt a színpadról. Azt kívántam ebben a pillanatban, bárcsak ott lehetnék Denise helyében. Semmit nem éreztem, mikor mondtam neki azt a bizonyos Justin lefut a színpadról, izzadt és fáradtságtól liheg, aztán megpillant téged és mosolyogva elindul feléd mondatot, most viszont szinte vágyódom rá, hogy én érezhessem. Ami már képtelenség. De így jobb is. Denise igazán megérdemli, hogy ott legyen, ahol most van.

Justin szemszöge

Zihálva ugrottam le a lépcső tetejéről, Kenny fogadott törölközővel a kezében. Ha itt van, az csak egyet jelent: Blair is itt van. Az integetése óta nem találtam meg, az pedig az elején volt, szóval volt ideje idejönni. Mosolyogva kivettem Kenny kezéből a nedvszívó anyagot, beletöröltem az arcom, majd vállamra csaptam. Buzgón pásztáztam be a terepet egy szempár után kutatva, legnagyobb meglepetésemre csalódnom kellett.

- Blair nem jött be? – visszatolattam Kennyhez, felvont szemöldökkel ordítottam felé, hogy halljon.

- Blair a szöszi, ugye? Nem, ő nem jött. Mást küldött. – szájáról olvastam le. Valószínűleg a csodálkozás kiülhetett az arcomra, Kenny ugyanis rámutatott egy barna hajú lányra. Scoo mellett állt, vigyorgott. Rögtön felismertem. A kis rajongócskám.

Először csalódott voltam, hogy nem azt a bizonyos szöszit látom, de aztán elővettem legvonzóbb tekintetem, kicsit játszadozom vele. Minden lépéssel, amit felé tettem, neki nagyobb lett a vigyora. Olyan édes volt. Mire mellé értem, már én is vigyorogtam, egyszerűen átragasztotta rám. Széttártam karjaim, azonnal ölembe vetődött.

- Üdvözlöm, megtudhatnám a nevét? Sosem láttam még. – beszéltem közvetlenül fülébe, ajkammal egyszer direkt súroltam fülcimpáját, nyaka megfeszült. Imádom, mikor megőrjíthetem a lányokat. Szorosabban ölelt, majd elengedett.

- Denise Olson. – vigyorgott bohókásan, ebből tudtam, hogy vette a lapot, csak viccből kérdeztem.

- Justin Bieber. – nyújtottam a kezem, gyengéden megrázta. A csajban egy cseppnyi erő sem volt, szerintem a hatodik bolygón érezhette magát.

- Justin Bieber!! – hallottam meg odakintről a nevem, azonnal leesett, hogy miért hívhatnak.

- Justin! – Scooter meglökte a derekam, a színpad felé szaladtam. Vissza akartam fordulni egy pillantásra, de nem akartam megváratni az odakint várakozó több ezer rajongómat sem.

Blair szemszöge

Megjelent Selena, újabb outfitben. Ezúttal egy hollófekete miniszoknyás kisruha és egy lila, platformos cipő ékeskedett rajta.

- Köszönjük Justinnak ezt a fergeteges előadást! – nyali szöveg… - Izgultok már a Legjobb férfi előadó díj nyertese miatt? – sikítás. – Akkor nézzük is a jelölteket. - A nagykivetítőn bejátszották Bruno Marst, Chris Brownt, Justint, Flo-ridat és Ushert, ebben a sorrendben. – A Much Music Video Awards Legjobb férfi előadójának nyertese… - hergelte a kedélyeket Selena. Justin már nyert egyszer, de elgondolásom sem volt, hogy vajon le tudja-e győzni Chris Brownt és Bruno Marst, hiszen kétségkívül ők a legnagyobb ellenfelei. – Justin Bieber !! – elmosolyodtam. Most kivételesen egyetértettem a nyertes személyével. Bennem nagy nyomot hagyott az integetős pillanat, mind személyes érzelmeim, mint Justin tehetségének értékelésének szempontjából.

Justin ott jött fel, ahol lement, még a fellépős ruhájában volt. Vigyorgott, de látszott rajta, hogy meg van lepődve. A díjat Demi Lovatotól kapta meg. Még mindig zilált volt a lélegzetvétele, de izzadtságcseppjeit a törölközőjén hagyta.

- Jobban nem is végződhetett volna a fellépés. – öleléssel gratulált Selena, Justin mintha vonakodó lett volna.

Kiállt a színpad elejére, puszit dobott a közönségnek. Elmosolyodtam, ajkamba haraptam. Úgy szétkürtölném most, hogy én már személyesen is kaptam tőle puszit. Olyan jó lenne. Visszalépett Selena mellé, megkapta a mikrofont.

- Csak annyit szeretnék mondani, hogy… - nagyot lélegzett, majd még egyszer, elmosolyodott. - …nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogat engem. Az édesanyám, a menedzserem, az egész banda és legfőképp a rajongóim. A Beliebereim. Rengeteget köszönhetek nektek, srácok. – az első alkalom volt, hogy nem gondoltam nyálasnak a szövegét. Inkább aranyosnak. – Szóval…igen. Köszönöm, köszönöm és még sokszor köszönöm. – mellkasára simította tenyerét, kicsit meghajlott, majd visszaadta a mikrofont, a magasba emelte a díját, aztán hátrálni kezdett, végül teljesen eltűnt.

A műsorvezető papolni kezdett, amire nem különösebben figyeltem. Visszaültem a helyemre, jobb lábamat átlendítettem a balon, Cassie is leült. Az agyam azon kattogott, vajon ez volt-e az utolsó pillanat, hogy láttam Justint. Vajon a díjátadó után rögtön megy is, vagy még marad? Ha marad, ha nem, úgysem találkoznánk, hiszen elfoglalt lenne, na de akkor fogunk még valaha? Kár lenne érte, ha nem. Pedig most még tudnék kedves is lenni hozzá. Oké, ez gyenge poén volt. Nem éppen ezért akarok. Hanem mert…mert…nem is tudom. Csak jó lenne.

- Figyelj, Taylor… - fejemet lehajtva haraptam ajkamba. – Kínos lenne, ha kérnék egy autogramot? – félénken felpillantottam rá, elmosolyodtam. Felnevetett, megsimogatta a felkarom.

- Blair, ne viccelj. Gyerünk, adj egy papírt és tollat. – kacsintott rám kedvesen, elvigyorodtam. Táskámból előhalásztam a direkt ilyen alkalomra készített írólap nagyságú noteszem, és egy kék tollat. A kezébe adtam, azt írta rá:

Blairnek nagyon sok szeretettel

Taylor Swift

- Nagyon köszönöm. – vettem el tőle, oldalra tártam egyik karom, rögtön vette a lapot és megölelt. Talán furcsán hangzik, de összebarátkoztam Taylor Swifttel. A díjátadó alatt odalopózott és megkérdezte, hogy az én integetésemre volt-e az a nagy vigyor Justin arcán, s miután a válaszom igen volt, el kellett mesélnem, hogy honnan ismerem. Röviden ismertettem vele a modelli pályafutásom is, aztán elmondtam a Justinnal való történetem.

- Blair, te híres vagy. – állapította meg. Felnevettem, megráztam a fejem. – Dehogynem. Lehet nem énekes vagy színésznő, de híres. Könyörgöm, Just… - szava elakadt, közelebb hajolt. – …Justin barátja vagy. – fejezte be a fülembe suttogva. – A vörös szőnyegen kellett volna végigvonulnod.

- Taylor, ne nevettess már. – elvigyorodtam, de valójában nagyon jól estek a szavai, olyannyira, hogy elpirultam.

- Jó arc vagy, Blair. – mosolygott rám, komolyan gondolta. Láttam rajta. Ezen ismét csak kínosan felnevettem, hálás pillantást lövelltem felé. Ekkor hátrafordult Taylor Lautner. A szívem megállt. Elmosolyodott Swift kisasszony láttán, aztán tekintete rám és Cassiere terelődött, Denise még nem érkezett meg. Vigyorogva odaintegettem neki, elmosolyodott és még jobban hátrafordult. Egy szemöldökfelhúzással jelezte, hogy „mi a szitu?”, mire Taylor egy „semmi”-t kiabált felé.

Szememet megütötte valami fényes oldalról. Egy fotós vakuzott. Azonnal elfordultam, azt vártam, vajon Taylor mit csinál. Gondolom nem akarja, hogy olyan képek készüljenek, amiken hozzám hasonló emberekkel látható.

- Gyerünk, Blair, szükség van egy közös képre. – vigyorogva a lencse felé fordított, először megijedtem. Azonnal próbáltam javítani arckifejezésemen és kedvesen elmosolyodtam. Taylor átdobta kezét a vállamon, én a derekát öleltem át. Fertelmes, hogy milyen közvetlen és kedves ez a lány A fényképező elkattant.. – Cassie, te is, gyere! – szólt hátra barátnőmnek, aki vigyorogva azonnal felállt helyéről és beállt az általunk alakított résbe.

Így lett közös képem Taylor Swifttel. A végén odáig ment a dolog, hogy elkérte a telefonszámom, amit már tényleg alig hittem el. De mégis bíztam benne. Egy percig sem gondoltam, hogy hátsó szándéka van és csak azért csinálja ezt, hogy kihasználja a Justinnal való „barátságom”. Érdeklődő volt és irtózatosan aranyos. Így hát megadtam neki és ő is megadta az övét(!). A szám már fájt a sok vigyorgástól, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni, amit nem is csodálok. Még Denisenek is küldte az üdvözletét. Mondom én, hogy jó fej csaj.

~*~

Még szerencse, hogy magammal hoztam a vékonyka kardigánom. Hiába kezdődött 19:00-kor, elhúzódott fél 10-ig, mire kikecmeregtünk az arénából. Testem remegett a hidegtől, szorgosan dörzsölgettem felkarom. Táskám megremegett – ám ő nem a hidegtől. Azonnal előkaptam a mobilom, elmosolyodtam az értesítés láttán. Üzenet Justintól.

nem, még Torontóban maradunk. és bár nem tudom, miért érdekel, de lakókocsiban alszunk. szeretnél jönni? ;)

Megnyaltam ajkam, beleharaptam. Akaratlanul is mosoly szökött az arcomra.

- Na, mit ír? – erősködött Den. Kivette kezemből a telefont, elolvasta az üzenetet Cassievel együtt. Félelmetes volt, ahogy egyszerre huhogtak fel sunyi hangon. – Úgy látszik, hatott az integetés. – igen, már elújságoltuk neki. Könyökömet erősen bordájába fúrtam, mire csak felröhögött.

- Megjött apa. – tájékoztattam őket, éppen ekkor parkolt fel a padkára az autónk. Villámgyorsan pattantunk be, egyszerre köszöntünk apának. – Piszkosul jó volt, de ne kérd, hogy most meséljek. – kötöttem már ki előre, elvigyorodtam, amit bólintva viszonzott. Rátaposott a gázra és hazafelé vette az irányt.

A néhol sima, néhol döcögős úton száguldva végig egy dolgon kattogott az agyam: van 3 vendégszobánk.