42. Egy cseppnyi mennyország

Jó. Legyen nektek gyereknap.

Azért kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Azt hiszem, elég...érdekes lett.

remélem összezavart titeket a kép. haha.

♥

Tekercses tortillát kértem, de a felét lepasszoltam Justinnak. Ötször nagyobb gyomra van, mint nekem, esküszöm. Már megevett egy nagy tál rizst rántott csirkemell filével, aztán egy fél adagot valami kínai kajából és még belefért az én tortillám is.

- Basszus. – Scooter halkan morgott magának, de velem szemben ülésének révén még a szájmozgása is bizonyította azt, amit hallottam.

- Mi történt? – alkarjaimat az asztalra fektetve hajoltam közelebb, próbáltam kilesni valamit a képernyőjéről, de nem jártam túl sok sikerrel.

- Szóval ez a Collins lány volt az OLLG, aztán befutott modellként, az MMVA-n összehaverkodott Taylorral, most pedig ismét Justinon próbál felkapaszkodni? – hangosan felolvasott valamit, másodpercekig le sem esett, hogy pontosan mit is. Valószínűleg Justin hamarabb kapcsolt, már ha a kajakiköpést annak tulajdoníthatom.

- Mi van?! – szája elé rakva kezét meredt menedzserére, akinek előbbi szavai még csak most szálltak be a tudatomba. Mintha az étel a torkomon akadt volna, ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, ami elfogott.

- Várj, válaszolt rá egy másik valaki. Azt írja: Szerintem Blair szép lány. Justin nélkül lett sikeres, a többi már csak a siker következménye. Kíváncsi vagyok, ki ő valójában, s neked is várnod kellene az ítélkezéssel addig, míg meg nem ismerjük őt. – Scoo szavai ezúttal sokkal kedvesebbek voltak a fülemnek, de még mindig ott motoszkáltak az előző gondolatok a fejemben.

- Mit írnak még? – bukott ki belőlem.

- Modelles képeket is raktak már fel. Valaki azt írta alá: Úgy látszik, Justinnak újabb kiszemeltje van. Egy másik alá meg, hogy: Ez a csaj nagyon nyomul Bieberre! Egy harmadik: Hűha, na ez a csaj tényleg szép! Jó lenne tudni, ki is ő igazából. – ittam Scoo szavait, s próbáltam emésztgetni a hallottakat. Érzem, hogy máris vannak utálóim. De hiszen nem tudnak semmit rólam!

- Ideje lenne mondani valamit róla. Ha ezek találgatásokba kezdenek, semmi jó nem lesz belőle. – Kenny jóslón figyelmeztetve nézett Scoora, aki rövid gondolkodás után azonnal bólintott, félve pillantott felém.

- Ugye nem? – nagyot nyelve dőltem hátra a székemben, Scooter pillantása bocsánatkérő volt. Tudja ő is, hogy nem akartam már rögtön ilyen hamar kiadni magam, bár mit is vártam?! Most belegondolva, lehetetlen lenne rejtve maradnom Justin mellett. Az említettre néztem, aki üres tányérját nézve merengett. – Akkor most ki fog derülni, hogy itt vagyok. – kérdésnek szántam, de a hangom valahogy nem bírta felvinni a hangsúlyt.

- Még nem tudom, Blair. Ez most összezavart. – pár centiméteres hajába túrva könyökölt az asztalra az elvileg minden megoldására képes férfi, akiben ezúttal én is bíztam. Bíztam benne, hogy megment engem attól, hogy rossz véleményeket állítsanak rólam az emberek.

- Scoo, valahogy nyilatkoznunk kell róla. Nem engedhetjük őket negatívumokat állítani alaptalanul. – szólalt fel a mellettem ülő Justin.

- Tudom, tudom.. – csitította le gondolataiba merülve. – A legjobb lesz, ha most távozunk. A buszban biztonságosabb, mint itt. Holnapra tuti kiötlök valakit. – bólogatva bíztatta leginkább magát.

- Még le sem ért a kaja. – nevetett fel Justin, hasára mutatott.

- Mert annyit eszel, mint egy 9 hónapos kismama. – mosolygott rá Scooter, aki szinte csodával határos módon még ilyen esetben sem vesztette el a humorérzékét. – Na, menjünk. – felállt, ezt követően pedig dominószerűen utánoztuk a nagymestert.

A széktámlára akasztott blézeremért nyúltam, de Justin megelőzött és hamarabb megfogta. Udvariasan tartotta felém, nekem már csak a karjaimat kellett beledugnom. Elpirulva köszöntem meg neki, amit ő csak egy mosollyal nyugtázott. Scooter otthagyott egy marék pénzt az útközben felénk közeledő pincér zsebében, aki az ajtóig kísért minket, rögtön ott várt a hátsó udvaron a turnébusz. Egész este utazni fogunk, így másnap remélhetőleg már Franciaországban ébredhetünk, ahová a Csalagút igénybevételével fogunk eljutni. Fotósok nélkül megúsztuk a buszra szállást, ahol ma este már Ryan, Mama Jan és Jon is velünk utazik. Franciaországban csatlakozik hozzánk pár meglepetésvendég – vagy legalábbis Scooter így fejezte ki -, s azután két busszal fogunk menni, hogy mindenki elférjen.

- Én azt hiszem, egyenesen bevonulok a fürdőbe. – Justin alighogy befejezte a mondatot, már el is tűnt az említett helyiségben, majd rögtön ki is fordult. – Törölköző és tuslötty nem ártana. – nevetve suhant be szobájába.

- Tuslötty.. – kuncogva idéztem vissza szavait, mire Scoo rám mosolygott.

- Hülye a gyerek, ne is vedd figyelembe. – legyintett, én meg bólintottam.

Rendezgettem kicsit a ruháim, s ez a kicsi addig nyúlt, hogy Justin is végzett a tusolással. A „nagyok” előreengedik a „kicsiket”, így én következtem soron a fürdésben. Minden szükséges dolgot bevittem magammal, s alaposan lezuhanyoztam. Nem a legjobbak a körülmények, hiszen pici a hely, de legalább a kabin első osztályú. Nehezen hagytam ott a forró vizet, de még így is rekordidőnek mondható 15 perc alatt végeztem. A fiúk és Mama Jan éppen valami roppant viccesen szórakoztak, vagyis gondolom én, hogy vicces volt, ha teli szájjal nevetnek.

- Justin, mit szólnál a Hello Kittyhez? Ryan meg Hannah Montana. Fredo lesz Alex Russo. Kenny meg Mulán. – Scoo a hasát fogva röhögött, a többiek pedig egymáson, a saját szerepükkel nem is foglalkozva.

- A szöszi meg Csipkerózsika. – Ry nem tudva arról, hogy én itt vagyok nevetett saját poénján. Scoo torokköszörüléssel és jelentőségteljes pillantásokkal próbálta beléfojtani a szót. – Mi az, Scoo, te akarsz lenni a herceg? Hát jó, de annak nem tudom a nevét. Inkább akkor legyen a csajszi...

- Ez a csajszi mögötted áll, Ry. – vágott közbe Justin, stylistja arcát látva felnevetett. Elmosolyodtam rajtuk. Olyanok, mint a kisgyerekek. Nem gondoltam volna, hogy tudnak ennyire hülyék is lenni.

- Na, inkább mi legyek? – mellé álltam, vigyorogva lenéztem rá, szinte láttam rajta, hogy fülig pirult odabent, még ha kívülről nem is.

- Jött meleg víz a csapból? Remélem nekünk is maradt még, de a lényeg, hogy neked legyen. Bizony, mert mi önfeláldozóak vagyunk és kedvesek. – komoly arccal állta tekintetem, én nem bírtam ki vigyorgás nélkül.

- Jól van, holnapra találd ki, mit akartál mondani, na nem mintha most nem tudnád. – forgattam meg a szemem mosolyogva, alkarommal megtámaszkodtam a vállán, ami ülő helyzetének köszönhetően éppen derekamig ért.

- Gyenge vagy, Ry. – Justin még mindig nem hagyott fel a nevetéssel, ami átváltott inkább vigyorrá. Ryan bevágta a durcit, a többiek ezen jót szórakoztak.

- Na, akkor…én elmentem fürdeni, oszoljon a csapat, mert holnap több munka lesz. Jó éjt mindenkinek! – tapssal zárta szavait a fő okostojás, mire mindenki felpattant és céltudatosan indult el valamerre. Én még nem éreztem valami sok álmot a szememben, emiatt nem is akartam olyan gyorsan eltűnni. De mire észbe kaptam, már csak én álltam a nappaliban. Illetve, volt még valaki itt, de ő a konyhában – jó, ez a két helyiség szinte ugyanazt jelenti. Ivott egy pohár narancslevet, majd kipillantott az ablakon nem tudom, milyen okból, aztán megfordult és a szobájába indult, ahová rajtam keresztül vezetett az út.

- Na mi az, Csipkerózsika, talán nem vált ínyedre az oszlás? – fentebb rántotta magára melegítőnadrágját, pólóját lentebb, aztán hajába túrva rendezte tincseit. Mellém ért, lazán átkarolta a derekam, s mielőtt bármit is mondhattam volna, arcomra puszit nyomott. Érdeklődő szemekkel fürkésztem egyre távolodó arcát, de nem tudtam rájönni, hogy mi is érdekelt igazán. Talán hogy mi célja volt ezzel a puszival.

- Nálatok ilyen hamar van takarodó? 9 óra sincs még. – lassú, bizonytalan lépésekkel mentem utána, igazából most kellett volna letérnem az ajtómhoz.

- Scooter meg akarja adni mindenkinek a kipihentséghez elég alvásidő birtoklásának lehetőségét. – mosolyogva magyarázta, alsó ajkamat előretolva bólintottam. – Bejöhetsz, ha szeretnél, én még úgysem alszom. – mosolya nem volt átlátszó, sőt az is lerítt róla, hogy semmi hátsó szándéka nem volt, csupán csak látta rajtam, hogy semmi kedvem az alváshoz, mivel nem is vagyok álmos.

Röviden elgondolkodtam, de annál gyorsabban bólintottam rá. Kitárta előttem az ajtaját, bementem a szobába, és csak akkor döbbentem rá, hogy kezemben még ott van a cuccom, mikor villanykapcsoló után akartam nyúlni.

- A fenébe. Nálam van még… - hátrafordultam, közölni akartam vele felfedezésem, de arra nem gondoltam, hogy mögöttem lesz. Kérdőn lenézett rám, nagyot kellett nyelnem, hogy visszaugrasszam összeszűkült gyomrom. - …a cuccom.

- Lökd le az ágyra. Vagy ahova akarod. Engem nem fog különösebben zavarni. – mosolygott le rám, amitől a szívem így jobbra-balra, meg fel-le kalimpált. Uh, ez még új.

Tusfürdőm – tuslöttyöm -, piperetáskám, ruháim és törölközőm – ebbe belerejtettem fehérneműm – leraktam a szekrényére, mely teljesen üres volt. Pillanatok alatt egyszerre besötétített az ablakon, lekapcsolta a nagyvillanyt és felkapcsolta helyette az éjjeli lámpát, ami gyenge fénnyel bár, de tökéletesen elég megvilágítást adott.

- Egyszer félreléptem. Kívülről látszott? – szegezte nekem a kérdést ágyára lehuppanva. Nem tudtam rájönni, hogy mire gondolhat, aztán kicsit messzebbre nyúltam a dolgokban és leesett, hogy a koncertre utalt.

- Nem vettem észre. – vállat vonva a szekrényre tenyereltem, előrehullt tincseimet hajamba túrással rendeztem.

- Komolyan ott fogsz állni? Blair, ígérem, nem harap az ágyam. Nem pisiltem be már 5 éves korom óta, szóval tiszta minden. – szavai hallatán és komoly arca láttán felkuncogtam, ellöktem magam a szekrénytől és lassan felé lépdeltem.

- Üres ez a szoba. – állapítottam meg körülnézve. – Az enyém sokkal barátságosabb.

- Jó, mert te lány vagy. – felnevetett, háttal elnyúlt az ágyon. – Édes Istenem, minden porcikámban érzem a holnapi izomlázam. – sóhajtotta, hajába túrt és lehunyta szemeit. Kész voltam ezen a mozdulatán. Erre még csak rátett egy lapáttal, ahogy megnyalta ajkait. Felkarján kirajzolódott az izma, megfeszített állkapcsa körvonalat adott amúgy is babásan férfias arcának, haját markoló ujjainak láttán a saját ujjaimba bizsergés szökött.

- Azt mondják, egész jó a kezem.. – remélem nem értette a célzást, ugyanis nem gondoltam végig, mit mondok ki. Sajnos rám pillantó szeme túl tiszta volt, valószínűleg jól fordította le szavaim.

- Csak félreértelmeztem, vagy Blair Collins tényleg felajánlott nekem egy…egy mit is? – ajkába harapva mosolyodott el, jól tudtam, hogy pontosan tudja, „mit is”. Hezitáltam, hátha csak ugrat és nem akarja velem kimondatni, de persze, hogy ő nem olyan.

- Szeretnéd, hogy megmasszírozzalak? – kezeimet picit széttártam, szemöldököm felhúztam, ezzel kicsit eltereltem a figyelmet zavaromról.

- Hm…nem is tudom…talán…igen. – vigyorogva élvezte, hogy vér szökik az arcomba. Ezért még csúnyán megfizet.

- Akkor póló le, nadrág le, gatya le.. – harciasan közöltem a tényeket, arca megfeszült, kiguvadt szemekkel nézett rám. – Bevetted, mi? – mosolyodtam el ördögien, rögtön megkönnyebbült.

- Azért valld be, kicsit izzott volna a környezeted, ha végig kellett volna nézned a levetkőzésem. A továbbiakról nem is beszélve.. – ismét ő kerekedett fölénybe, amit nem tűrtem. Szó nélkül felé nyújtottam a kezem, megfogta, én pedig ülésbe húztam.

- Azért valld be, kicsit vagyok jó annyira, hogy kiéheztesselek egy majdnem csókra. – enyhe túlzás ez a kifejezés, hiszen „csak” egy hosszabb szájra puszi volt. Arcát megpaskolva térdeltem az ágyra, vállánál fogva kényelmes helyzetbe fordítottam. – Készen állsz? – mozgattam meg ujjaim bemelegítésként. Hátrafordult, mosolyogva egy „komolyan kérded?” nézést küldött felém, aztán előrefordult. Megtekerte a nyakát, gondoltam az is érzékeny lehet neki, így ott kezdtem a masszírozást. Ujjbegyem végigfuttattam a legelső tapintható csigolyájától kezdve a legutolsó normális helyen elérhetőig, mosollyal nyugtáztam hátának megfeszülését. Lazításként vállát vettem célba, körkörös mozdulatokkal enyhítettem feszes tartását, amely lassacskán görnyedtté vált. Zavaró volt, hogy pólója folyamatosan mozgott ujjam alatt, de még tűrtem. Haladtam tovább háta közepe felé, betanult mozdulatokkal masszíroztam végig porcikáit. Itt viszont már egyértelműen idegesítő volt, hogy mindenhol meggyűrődött az anyag.

- Justin, pólóval nem megy. – vettem le hátáról a kezem, oldalra hajolva néztem arcára, szeme éppen akkor nyílt ki. Pár pillanat kellett neki, míg felfogja, s mikor sikerült, kajánul rám nézett.

- Szóval mégiscsak szeretnél látni ruha nélkül, ugye? – vigyorgott, megforgattam a szemem.

- Csak zavar, hogy összegyűrődik a kezem alatt.

- Rendben… akkor egy pusziért cserébe megszabadulok tőle. – csücsörítve mosolygott, szemöldökét felvonta.

- Ó, hogy a…! – kezdtem volna szitkozódni, de szerencsésen visszanyeltem dühöm. Puszit akar? Nem adom meg neki a lehetőséget, hogy ismét gyengének lásson. Előre elmosolyodtam tervemen, melynek kivitelezésébe bele is kezdtem. Állát ujjaim közé fogtam, előrehajoltam és szájától alig pár centire kapta meg a pusziját. – Aztán nem szokunk rá erre a fizetőeszközre! – határozottan figyelmeztettem, ő csak mosolygott, mi mást tett volna. Lekapta magáról pólóját, az én testem mintha csak előre tudta volna, hogy le fog nyűgözni a látvány, máris megremegett. És nem kellett csalódnom. Háta izmos volt, szépen látszott lapockája, de ha begörnyedt, akkor csigolyái is. Nem volt egy izomember, de mégis volt benne valami, ami megfogott.

- Na, mi lesz? – pillantott hátra, ezzel kirántott ábrándozásomból. Ujjaimat félve érintettem bőréhez. Sosem értem még így hozzá. Előttem van egy fedetlen Bieber - felsőtest és tulajdonképpen azt csinálok vele, amit akarok. Ha Denise itt lenne, most tuti a földről kellene őt összekaparnom.

Ismét vállához tévedtem, de valami jobban vonzott. Gerincének vonala. A csigolyái. Nem bírtam ki, újra végigsimítottam rajtuk. A halvány fény elég volt, hogy lássam, bőrét elöntötte a libabőr. Mosolyogva fojtattam a masszázst ott, ahol a pólólevétel előtt abbahagytam. Néha erősebben, néha gyengédebben gyúrtam a hátát, de ahogy hallottam, ő egyiket sem bánta.

- Fekvő helyzetűeket is lehet masszírozni? – motyogta erőtlenül.

- Lehet. – mosolyogva suttogtam vissza, tetszett, hogy így hatottam rá. Elvettem a kezem, hogy le tudjon feküdni. Feje alá gyűrte a párnáját, de mielőtt lehunyta volna a szemét, éreztem, hogy rám néz. Én éppen a testét stíröltem, úgyhogy nem mondanám, hogy jókor időzített. Alkarját feje alá fektette, így még védtelenebb volt, mint eddig. Újabb ötletek jutottak eszembe, hogyan kényeztethetném – azért ez is fura tőlem -, így jó 10 percig szinte csak a kezem járt. Hátránya az volt, hogy már lassan az én hátam kezdett fájni, hiszen végig bedőlve voltam, ráadásul még ki is csavarodtam. Egyszerűbb lett volna, ha rajta ülve csinálom. Csakhogy tuti, hogy én nem ülök rá. Talán egy módon segíthetnék a helyzetemen, kipróbáljuk mennyire lenne hatásos. Egyik lábam átvetettem testén, lentebb csúsztam, de még véletlenül sem ültem rá, mint ahogy régebben anya masszírozásakor. Rajta tanultam meg mindent.

Folytattam a dolgot, de úgy terveztem, még 5 percet adok neki. Elég ennyi élvezkedés, sőt még sok is. Viszont ha úgy nézzük, nem bántam volna még egyszer ennyi masszírozást sem, mert felsőteste ennyi csodálkozás után még mindig nyálcsorgató látvány volt. És arról nem is beszélve, hogy arcát is láttam, igaz csak fél oldalról, de legalább annyit is tudtam pásztázni. Nem hagyhattam ki, ujjaimat még egyszer végighúztam gerincén. Csigolyáról csigolyára. Erről eszembe jutott egy játék. Apa csinálta ezt nekem mindig. A háta közepére rajzoltam egy apró B betűt. Aztán egy J-t. Aztán mindenféle figurát a szívtől kezdve a mikrofonig.

- Hogy érzed? Elég volt? – teste mellett megtámaszkodtam, lehajoltam arcához, pizsama felsőm súrolta testét. Szemét kinyitotta, gondolkodott valamin, de nem úgy láttam, mintha az én kérdésemre keresné a választ.

Azt hiszem, kihasználta, hogy nem fekszem rajta. Simán megfordult alattam, ezzel nem várt testhelyzetet kapva. A gond nem itt kezdődött. A gond ott kezdődött, amikor hajamba túrt és menekülő utat nem adva gördített maga alá. A térdem teste alá szorult, onnantól kezdve teljesen esetlenül hulltam a hátamra. Lélegzetvételem megszaporázódott, mikor észleltem, hogy felettem van. Arca centikre volt az enyémtől. Éreztem mentolos leheletét, mely bőrének illatával keveredett. Na most volt az, hogy a szívem megiramodott. Nem volt elég, hogy ki akart törni a mellkasomból, ráadásként még egyeletlen és kusza is volt. Ott volt felettem. És kezét arcomra simította. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akartam. Túlságosan is akartam. Halványpiros ajka vonzóbb volt felsőtesténél is, pedig az sem volt könnyű küzdelem. Lehunytam a szemem, zihálva vártam, hogy mi lesz. Még közelebb hajolt, lélegzetvételem elakadt, ahogy felső ajkamat ajkai közé vette. Reszelősen futott ki belőlem a levegő, idebent végigfutott rajtam a hideg, ám bőröm tüzelt, s úgy éreztem, forog velem a világ. Aprót mozdított ajkán, erősebben fogott, de hirtelen elvált, hűlt helyét hagyva érzéseimnek. Homlokát az enyémnek döntötte, megnyalta ajkát, szemét nem nyitotta ki.

- Mi volt ez? – jött ki belőlem a kérdés, remegő hangom én magam alig hallottam. Nem úgy látszott, mint aki választ akar adni. És hogy őszinte legyek, engem nem is érdekelt. Nem érdekelt, hogy miért tette, csupán azt kívánom, bárcsak tovább tartott volna.

Merészeltem használni a kezeim. Ujjaimat selymes hajába fúrtam, kirázott tőle a hideg. Másik kezemet mellkasára simítottam, körmeimet gyengéden végighúztam rajta, éreztem bordáinak halvány kitüremkedését. Lehet hülyeség volt, amit csinálok, de szükségem volt rá. Tarkójára simítottam a tenyerem, s mintha csak tudta volna, mit akarok, megtette. Megcsókolt…újra. Hosszabban, igazibban, érzékiebben. Olyan…Justinosan. Édes ajkai egy cseppnyi mennyországot cseppentettek bőrömre. Nem akartam elhinni, de a gyomromban pillangók voltak. Összetéveszthetetlen érzés. Tényleg felfordult – jó értelemben.

Ajkamat hagyta kicsúszni az övé közül, végre újra tudtam lélegezni. Ha szabad ilyet mondanom, az előbbi érzést jobban kívánom, mint az oxigént.

- Igen.. most elég. – beszélt ajkamba suttogva. Ujjaim elhúztam tarkójáról, nyakára vezettem. Megnyaltam ajkam, mélyet lélegeztem. Fejemben megjelent egy mondat, egy kérdés, de még nem szerettem volna vele foglalkozni.

- Erre nem számítottam. – súgtam.

- Elég spontán volt. – mellkasa neki is hevesen mozgott, mutató-és hüvelykujját végigvezette állkapcsomon.

- Mostantól tényleg kedved szerint fogsz kóstolgatni? – vetettem szemére meggondolatlan, általa spontán szóval jellemzett tettét.

- Te is akartad. Nem hibáztathatsz. – ajka halvány mosolyra görbült, lehunytam a szemem.

- Pedig arra készültem. – sóhajtva megráztam a fejem, elmosolyodtam.  Tekintetem bebarangolta arca négyzetcentimétereit. A homlokától az álláig mindent, amit beláttam. Szemén időztem el a legtovább, de nem tarthat minden örökké. Na és amúgy sem ildomos így gyönyörködnöm benne. Mellkasán aprót toltam, rögtön tudta, mit akarok. Feltérdelt, engem is felsegített. Törökülésbe húztam a lábaim, hajamba túrva könyököltem rá térdemre. Éreztem, hogy néz, de erőt kellett vennem magamon, hogy viszonozhassam tekintetét. Lehajtotta a fejét, szempillái alól fellesett rám egy féloldalas mosoly kíséretében.

- Jaj, ne nézz így rám. – ütöttem mellkasára, arcomat hajammal takartam el, felkuncogott. – De most komolyan…ennek mi értelme volt? – utaltam előbbi alakításunkra, melyet Scooter biztosan értékelne…

- Szerinted én tudom? – nevetett fel.

- Hát te kezdted. – vádoltam meg ismét. – Ha úgy nézzük, már háromszor csókolóztunk „csak úgy”. – valamiért súly nehezedett a nyelvemre annál a bizonyos szónál.

- De azért csak úgy elég jó volt. – vigyorgott, megforgattam a szemem.

- Komolyan, Justin. Ez nem normális. Egyszer is sok lenne szerelem nélkül, nemhogy háromszor. – elborzadva közöltem a tényeket. Rám nézett, mintha eszébe jutott volna valami, ami sejtésem szerint egészen hasonló az én ötletemhez. – Az lehetetlen. – jelentettem ki.

- Igen, az. Még.. – megnyalta ajkát, elgondolkodott. – És ez az, amitől félek. Megtörténhet. Érezhetek irántad…többet. – neki sem jött szájára a szó. – De akkor Scooter keresztben vagdalna fel, kibelezne, aztán megsütne és eladna cirkuszi vadállat csalinak. – vázolta fel korántsem bíztatóan az esélyeket.

- Aha, akkor most szépen megosztod velem, hogy mit is mondott Scooter, ami hozzám kapcsolódik és te is szerepet játszol benne.

- Jobban rájössz dolgokra, mint gondoltam. – nevetett fel kínosan. – Csak annyi az egész, hogy mikor rávettem Scoot, hogy te is eljöhess a turnéra, akkor kikötötte, hogy csakis barátság lehet köztünk. És hogy ne flörtölgessek veled… - befejezte, de eredetileg még mondani akart valamit. Tuti hiányzik még a mondat másik fele. Szóval titkolózik? Hát így állunk? – De engem jobban izgat az, hogy te belém tudnál-e..? – „szeretni”, képzeljem még oda a végére, csupán kimondani nem bírta, annyira furcsa.

- Ha én a jövőbe látnék, már rég nem itt lennék. – mosolyogtam rá. – Justin…én most azt hiszem, megyek. – talán úgy tűnhet, a válasz elől menekülök, mikor korántsem. Arra tényleg nem tudom a választ, az viszont lehetséges, hogy valaki lesz annyira éber, hogy feltűnhessen, túl sokáig időzök Justinnál.

- Rendben. Aludd ki magad, szivi, mert holnap sokfelé megyünk. – megpaskolta a combom, bólintottam. Felpattantam az ágyról, megigazítottam a pizsim, s ránéztem.

- Azért…ez tényleg érdekes volt. – csücsörítettem kínosan, felnevettem.

- Öö.. ja. – vigyorával leplezte zavarát, elmosolyodtam. Vajon most hogy kellene elköszönnöm?

- Akkor…szia. – nyögtem ki, egy idiótának éreztem magam. De legalább hatásos volt és ő kezdeményezett. Felállt, elém lépett, s egyszerűen csak megölelt. Igen, ez így korrekt. Aztán kicsit borult az egyensúly, mikor ajka meglepte homlokom egy puszival. Mosollyal köszöntem meg, elléptem tőle, olyan gyorsan akartam elmenekülni, hogy ne legyen időm zavarba jönni. Halkan nyomtam le a kilincset, kisurrantam az ajtón, a nappali szerencsére üres volt. Visszakukucskáltam még, Justin mosolyogva nézte tevékenykedésem, nem tudtam neki mit mondani. Mielőtt valami hülyeséget kezdenék el beszélni, bezártam az ajtót és átlopakodtam az én szobámba.