43. Sajtótájékoztatói nyilatkozatok

Húha, lányok...szalad az élet. Még nemrég írtam, hogy "jaj, ne, itt az augusztus", most pedig már 17-e van, pedig 5 napnak, ha tűnt ez a 17......:/

A lényeg, hogy van következő rész, bár szerintem nem olyan, amire ti gondoltatok :D Olyan, amire én és az ezutáni is olyan lesz, amire én és reméljük annak majd jobban örültök. Na, de ennyire ne szaladjunk előre, egyelőre maradjunk ennél.

A kommentekért milliónyi köszönettel tartozom Nektek.♥ Nem számoltam meg, hányat kaptam, de legalább rövid válaszadásra volt időm. Most megpróbálok sűrűbben felnézni a blogra, hogy ne gyűljön össze egyszerre olyan sok, de persze ez ne akadályozzon meg titeket abban, hogy írjatok ;)

Biztosra veszem, hogy akartam még valamit mondani, de miért is jutna eszembe..?!

Ui.: A cím borzalmas, nézzétek el, hogy nem volt ötletem. És a kép sem ideillő, de megint nem találtam jót :D

Akkor hát...kellemes olvasást.♥ :)

Puha forróság futott végig arcomon, majd hajszálaim közé furakodott, kis időre eltűnt, s legközelebb már csak ajkamon tért vissza. A jóleső érzéstől fel sem tűnt, hogy a forróság nem lehet puha. Sem kemény. Semmilyen nem lehet, tehát valami élő teremtmény szórakozik velem. Csukott szemeim kinyitásához túl lusta voltam, így vakon próbáltam kitapogatni az arcomat elöntő forróságforrást. Az érintése pontosan olyan volt, mint az én bőrömé. Szóval nem ufó. Ujjai hosszúak és csontosak voltak, s bár még sosem volt a kezével ügyem, azért felismertem, hogy ki a gazdája.

Hunyorogva nyitottam ki a szemem, sötét alakja szépen kirajzolódott az ablak felől érkező gyenge fényben, így gyerekjáték volt megtalálnom az arcát.

- Te mit csinálsz itt? – nyöszörögtem álmosan, kezét elhúztam arcomról, de nem engedtem el. Fentebb tornásztam magam, szemeimbe dörzsöléssel vittem életet, majd sűrű pislogásokkal aktivizáltam. – Hány óra van?

- Jó reggelt neked is. – széles mosolyt küldött felém. – Fél 6 körül lehet. Ideje felkelni. – kezét markoló ujjaimon végigsimított, nehezen akartam észhez térni. Takarómat jobban magamra húztam, hátamat a támlának döntöttem.

- Úgy volt, hogy Fredo kelt. – lehet csak az álmosság tette és azért nem emlékeztem olyasmire, hogy ez változott volna.

- Összefutottam vele vagy 10 perce és mondta, hogy elugrik a Starbucksba, úgyhogy rám maradt a feladat. – ó, így már minden világosabb.

- És…te 10 perce itt vagy? – hevesebben vert a szívem, nemleges válaszban reménykedtem.

- Hát… talán. – kínosan mosolygott, ami miatt a talán felért egy határozott igennel.

- Örülök neked. – fintorogtam, lecsüggesztette ajkait. – Mármint…nem kéne nézned, hogy milyen bénán alszok. – mosolyogva a falnak döntöttem a fejem, felnevetett.

- Pedig aranyos voltál. És legalább nem kellett azon aggódnom, hogy beszólsz valamit. – ajkába harapva elvigyorodott.

- Hé! – térdemmel megböktem. – Nem is szoktam beszólni. – felhúzott orral néztem rá.

- Azóta nem, mióta tökéletes csókolózási tudományommal levettelek a lábadról. – kezével oldalról eltakarta a száját, suttogva küldte felém a szavakat, ennek célja az volt, hogy tutira ne hallatsszon odakint, amit mond.

- Ohó, azért annyira nem. – mozgattam mutató ujjam a levegőben jobbra-balra. – A tegnapi csak…csak… - jó magyarázatot próbáltam keresni, de az igazság az, hogy én magam sem tudom, mi volt a tegnapi. Tényleg akartam azt a csókot, vagy csak pillanatnyi vágy volt, esetleg érzelem volt mögötte..? Az utóbbira nem voksolnék, az első kettő biztosabb.

- Csak levettelek a lábadról. – villantott meg 32 fogas mosolyt, mellyel viszont egyértelműen sikerült becserkésznie, már ha a gyomrom remegése erre utalt..

- És ha igen, akkor mi van? Nem úgy láttam, mintha te annyira meg akartál volna állni. – vágtam vissza sunyin.

- Én nem is titkolom. – vont vállat vigyorogva.

- Akkor most elmondod, hogy miért tetted. – komolyra váltottam, a válasz tényleg érdekelt. Kényelmesen felültem, így még közelebb kerültünk.

- Blair.. – oldalra döntötte a fejét, felsóhajtott. – Nem tudom. Komolyan. Csak…úgy láttam, talán nem használnád fel Scoo módszerét, tudod a kibelezőset, ha megismételném a tegnapelőttit. De hogy miért akartam, azt nem tudom. Miért, te tudod, hogy miért kezdeményezted a másodikat? – mosolyogva varrta rám a válasz nehezebbik felét.

- Tudod mit? Hagyjuk. – vágtam rá. – Lesz reggeli, vagy máris indulunk, egyáltalán hol vagyunk most, mi lesz a program..?

- Jól van, édes, úgy látom a terelés jól megy. – mosolyogva csóválta a fejét, engem mégis inkább a megszólítás fogott meg. Édes. Ez honnan jött?

- Nem terelek. Komolyan beszélek.

- Párizsban vagyunk, sajtótájékoztatóval kezdek 8-kor. Veled nem tudom mi lesz, mármint hogy jössz vagy maradsz vagy mi. – nevetett fel.

- Scoo majd megmondja. Addig is… - lelöktem magamról a takarót, az ágy vége felé csúsztam, hogy Justint kikerülve le tudjak szállni az ágyról.

- Várj. – kirakta elém a kezét, rá kaptam a tekintetem. Váratlanul közelebb hajolt, ujjait csípőmre csúsztatta, felsimított derekamig.

- Megint? Hát nem bírsz magaddal? – rámosolyogtam, ettől önbizalmat kapott, túl sokat is. Szabad kezével hajamba túrt, a pillanat törtrésze alatt hajolt ajkamhoz annyira, hogy a kettő épp csak összeérjen. – Lassan már természetesnek veszed, hogy ha kedved tartja, lekapsz. Nem játsszunk ilyet, Justin. – aprót ráztam a fejemen, felső ajkunk összesúrlódott. – Nem egy marionett baba vagyok, hanem egy érző lény. Nem osztogatom a csókjaim bármikor bárkinek, csak annak, aki megérdemli. Szokj hozzá, hogy én nem omlok a karodba, ahogy a többi csajod. – mellkasára raktam a kezem, éreztem dübörgő szívét, amin rendesen elcsodálkoztam. Hát ő is így érez?

- Tudom, Blair. Én is tudom, hogy értékes vagy. – mosolyogva hátrébb húzódott, nagy szemekkel néztem rá, eléggé meglepődtem. Justin Bieber kijelentette, hogy értékes vagyok? Ezt határozottan a tőle kapott legnagyobb bókok egyikeként titulálom el.

- Egyre érdekesebb beszélgetéseink vannak. – jegyeztem meg halkan, kuncogásából ítélve hallotta.

- Csak hogy tudd…nem játszom veled, Blair. Sosem tudnék játszani egy lány szívével. – őszintén csillogó szemei megolvasztották szívem azon darabjait, amelyben a felé táplált negatív érzéseim voltak. Azt hiszem el kell ismernem, hogy a fiú, akit ezelőtt annyira utáltam, mégiscsak szerethető és értékes ember. – Áthoztam a cuccaid, amit tegnap elég felelőtlenül nálam hagytál. – mosolyogva felállt, az ágy végébe bökött. Megzavart hirtelen témaváltása, de rögtön beugrott a kép, ahogy leteszem a szekrényére a holmikat, amik nem akadtak többé a kezembe.

- Te vagy a hibás, hogy otthagytam! – fogtam rá azonnal, felnevetett.

- Ez nagyon jól megy neked. – felém nyúlt, összeborzolta a hajam, morcosan fogtam le a kezét. – Mellesleg, szeretem az ilyen tűzpiros fehérneműket. – alsó ajkát foga közé vette, csalogatón rám kacsintott, a vérem arcomba szökött.

- Te komolyan… - felvittem a hangom, rögtön összezártam a szám. – Komolyan megnézted? – folytattam suttogva, elöntött a méreg. Ehhez semmi joga nem volt. Ez azt jelenti, hogy szó szerint turkált a cuccomban, hiszen tökéletesen emlékszem, hogy a fehérneműt gondosan elrejtettem a törülközőben.

- Bocsi, Sweetheart. – száját elhúzta, de arcán egy cseppnyi megbánás sem látszott. Jobban is tette, hogy hátrálni kezdett. Ott kaptam volna el, ahol érem, annak pedig semmi jó vége nem lett volna. Azért magamban elképzeltem, ahogy megpróbálok benne kárt tenni. Több sebet ejtenék magamon, mint rajta.. – Fél órád van elkészülni. Aztán Scoo vázolja a tervét. Siess. – figyelmeztetőn nézett rám, már az ajtónál járt. A fejéhez vágtam volna valamit, de már lenyomta a kilincset, az ajtó szinte magától nyílt ki, Justin pedig abban a másodpercben kisurrant a résen.

A fenébe már! Ez nem volt szép tőle, nagyon nem. Ó, de hát hogy tudnék rá haragudni? Logikusan az lenne a válasz: „úgy, mint azelőtt”. De azelőtt nem csókolt meg olyan édesen, mint tegnap.

Elhessegettem a gondolataim, kikecmeregtem az ágyból és belebújtam a bőröndömbe. Úgy értve, hogy ruhát találjak. Elég érdekes az idő, mintha esni akarna. Egy világos farmer, finom szabású fehér ing, barna öv összeállítású outfit mellett döntöttem. A mini fürdőszobámban – mely körülbelül egy négyzetméter volt - található mosdókagyló tökéletesnek látszott a reggeli teendőkhöz. Elvégzésük után felöltöztem, feldobtam egy halvány sminket, átfutottam hajamon a fésűvel, majd lófarokba fogtam. Eredetileg fonást terveztem, de ma kicsit nagylányosabb leszek, nehogy Justin túl könnyű prédának gondoljon.

Egész pontosan 27 percembe telt elkészülni. Pontosságomból fakadó örömömmel léptem ki az ajtón, a csapat nagy része a nappaliban volt.

- Jó reggelt, Blair. – vetett rám egy futó pillantást az ide-oda rohangáló, kávéját szürcsölgető Scoo.

- Neked is. – mosolyogtam rá. – Sziasztok. – köszöntöttem a kanapén ülőket is.

- Szevasz, te bombanő. – vigyorgott rám Ryan.

- Szevasz. – használtam vigyorogva kifejezését, megálltam mellette.

- Remélem hideg vízzel locsolt fel a kölyök. – villantotta meg ragyogó fogait Fredo.

- Hideg ví...ja, persze! – kaptam homlokomhoz, mintha tudnám, miről beszél. Amúgy gőzöm nem volt, de nem volt nehéz rájönnöm. – Abban a pillanatban bosszút ígértem. – játszottam tovább, csak hogy hiteles legyen. Egyik csigolyám sem kívánja, hogy kiderüljön Justinnal közös produkciónk.

- Szegény kölyök, előre sajnálom őt tőled. – Kenny szavain elmosolyodtam, mindannyian Justinra néztünk, aki egy Starbucks márkajelzéssel ellátott fehér pohárból szürcsölgetett valamit.

- Na, fiatalok, egy kis figyelmet kérnék! – robbant be közénk Scooter, lehuppant a kanapéra kezében egy köteg papírral, előrekeresett közülük egy kissé gyűrt, rövid szöveggel ellátott cetlit. – Amint ígértem, megvan a terv. Egyszerű, könnyen kivitelezhető és ha Justin is jól csinálja, nyert ügyünk van. – bólogatással jelezte saját magával való egyetértését, felcsigázott a téma, így leültem és mellé csúsztam. Félénk pillantást vetettem a papírra, de rögtön észrevette és lefordította. – Ne legyél ennyire kíváncsi, kisasszony. – vállát az enyémhez ütötte, elhúztam a szám.

- Ha kíváncsi vagy, megöregszel, Bieber pedig nem csipázza a ráncos csajokat. – röhögött fel Ry a saját viccén, rajtam kívül mindenki más csatlakozott a nevetéshez, még Justin is.

- Miért, talán úgy gondolja, hogy én csipázom őt? – halványan csücsörítettem, combomra könyököltem, szavaim hallatán hirtelen mindenki elhallgatott. Justin észrevétlenül próbálta takarni arcára kiült értetlenségét, valószínűleg ő is arra gondolt, amire én.

- Ehhez még fűzök majd valamit, csak nem itt. – szemtelenül elmosolyodott, rögtön tudtam, hogy valami durván visszavágós dologról van szó.

- Oké, emberek, komolyodjunk! – vette fel határozott énjét az előbb még nevetéstől pukkadozó pasas. – Bő óra múlva kezdődik a sajtótájékoztató, ahol a turné mellett nyilvánvalóan magánéleti kérdéseket is kapunk majd. Mármint Justin. Csakis a legfontosabb információkat mondhatod el, amiket mi még kettesben megbeszélünk. – közvetlenül Justinhoz beszélt, aztán mindenki felé nyitott. - A lényeg a következő: elmondjuk, hogy Blair Carin közeli ismerőse, innen ismerjük őt, ezzel tisztázva lesznek a „hogyan került Blair a képbe?” és a „ki az a Blair?” című kérdések. Nem mondunk többet, csupán ennyit, ebből majd rájönnek, hogy Blair már a crew tagja. Ha kérdeznek a MMVA-on készült Tayloros dologgal kapcsolatban, akkor ejtjük a témát, mivel az Blair és Taylor közös ügye, nem a Justiné. Vagy legalábbis erre hivatkozunk.. – egyetértésemet jelezve bólintottam. – Ha Blairről kérdeznek, a „tehetséges modell” lesz a beugró jelző és valójában ennyi. Nem szándékozik Justin többet mondani, ez lesz a lezáró duma. Lesz még éppen elég alkalmunk Blairről beszélni, nem kell rögtön mindent az elején megtudniuk. Persze, csak ha neked így jó, Blair. – érdeklődő szemeit rám meresztette, egy pillanatra lefagytam, fejemet megrázva tértem vissza.

- Természetes, nekem jó. – mosolyogva bólintottam rá.

- Akkor megbeszéltük. Justin, veled még útközben társalgok egy kicsit. – mutatott szigorúan az énekes pacsirtára. Legbelül eszembe jutott, vajon mennyire lenne szigorú Scoo, ha kiderülne a csók. El tudom képzelni, ahogy füstölög a feje a dühtől, már ha tényleg annyira vészes a helyzet, ahogy Justin beállította.

~*~

Mélyet lélegzett, szinte hallottam, ahogy kifújja a levegőjét. Bár elzárt helyen voltunk, egy ablakon keresztül pontosan ráláttunk Justinra, Scooterre és Ryanre. Fredo is kint volt, fényképezett, de már visszajött és csatlakozott hozzám és Kennyhez. Mama Jan a buszon maradt.

- További kérdésekre nem szándékozom válaszolni Blairrel kapcsolatban. – higgadtan jelentette ki, bár le sem tagadhatta volna, hogy feszült volt.

- Egyéb turnéval kapcsolatos kérdés akad-e még? – vette át a szót Scooter, mikrofonját közelebb húzta. Bár a nagy részét nem láttam a sajtósoknak, a várakozással telt másodpercekből leszűrve kifogytak a kérdésekből. – Egyéb bármivel kapcsolatos kérdés? – újabb csendes pillanatok következtek, s bár már érezhető volt a tájékoztató vége, én még mindig hihetetlenül izgultam. – Akkor..

- Köszönjük szépen! – Justin mosolyogva felállt, látszott rajta a menekülésvágy. Sürgetőn nézett a két mellette ülő pasasra, akik az ő példáját követve felálltak és elbúcsúztak a riporterektől.

- Gyere, Blair. – Kenny a fejével intett. Elléptem a faltól, vállamra csaptam a táskám, a nagymaci és Fredo közé verődtem, így egész biztonságban éreztem magam. Észrevétlenül hagytuk el a kis helyiséget, a bejáratnál vártuk a termet elhagyó három személyt. Sietve közeledtek, mintha még most is rohanniuk kellene a sajtósok elől. Scooter átvette a vezetést, Fredo csatlakozott hozzá, akit én követtem. Fejemre nyomtam a kalapom, az eleje egészen a szemöldökömig ért, így Alfredo lábát nézve próbáltam követni az útvonalat. Nem tudom miért, de szükségesnek éreztem egy kis bujkálást. Amint mondtam, titokban szeretnék maradni addig, amíg csak lehet. Mármint Bieberék közelében. A fényképezők idekint is folyamatosan villogtak, Justin valahol kettővel hátrébb lépkedhet, de sajnos még ez sem volt elég távolság, hogy ne érezzek néhány felém villanó vakut.

Ügyesen megszabadultunk a fotósoktól, hála Kennynek és Fredonak. A buszon Mama Jan várt, aki rögtön beszélgetésbe elegyedett Scooval. Épphogy felszálltunk, az ajtó bezárult, a készenlétben álló busz pedig robogva elindult.

- Fel kell hívnom Ashleyt. Bocsi, szöszi. – felkaromnál fogva picit arrébbtolt, átfúrta magát a szűkös helyen és elviharzott. Értetlenül néztem utána, vajon milyen életbevágó dolog juthatott eszébe, de nem úgy látszott, mintha szándékozna visszafordulni, hogy bármit is mondjon.

- Ashley Benson a barátnője, biztosan ismered. – magyarázta Kenny mögülem.

- Tessék? – kidülledt szemekkel hátrakaptam a fejem. – Benson a csaja?

- Aha, már vagy két éve. – vont vállat mosolyogva, eltátottam a szám. – Ugyan már, ne lepődj meg ennyire. Lesznek még meglepetések a turné alatt. – vállamat megveregetve előzött ki, én nem mozdultam a helyemről.

- Kenny, Kenny.. – Justin a fejét csóválva lépdelt felém, testőre után nézve. – Előre megírod a sorsotokat? – nagyot sóhajtva megállt előttem, rövid elmélkedés után lenézett rám.

- Miről beszélsz? – homlokom ráncba futott, őszintén nem értettem a már eliszkolt Kennyhez intézett szavait.

- Bizony lesznek még meglepetések! Csak nem mindegy, ki számára.. Már ha érted, mire gondolok.. – rejtélyes üzenetének megfejtése szinte gyerekjáték volt. És némiképp igaza van. Lehet, hogy lesznek még meglepetések, de megtörténhet, hogy nem ők nekem, hanem mi okozunk nekik meglepetést. Justin és én. Azzal a dologgal…

- Ezzel most mire akarsz utalni? Kettőnk közt marad, nem emlékszel? Erősen remélem, hogy nem fordult meg a fejedben a kikotyogása. – jelentőségteljesen szemébe néztem, gondosan ügyeltem, hogy a lehető leghalkabban suttogjak. Megijesztett, nem is kicsit.

- Jaj, de vicces vagy. – hasát fogva felnevetett, összezavarodtam. – Mégis miért szövetkeznék veled? Béna vagy az ugratásban, tuti lebuknánk. – legyintve nevetett tovább, a szívem száguldani kezdett a félelemtől. Mégis mit csinál ez a nem normális barom?

- Justin, fogd már be! – bordájába fúrtam a könyököm, halkan felnyögött, majd újra nevetni kezdett.

- Rá se ránts, Kenny, Csipkerózsika nem akart téged megviccelni. – oldalra pillantott, követtem tekintetét, hevesen dobogó szívem fájdalmasan gyorsan állt meg, mikor összeütközött tekintetem a minket gyanakvóan vizslató Kennyével.

- Nagyon sutyorgott, úgyhogy rajtad tartom a szemem, kislány! – fenyegetőn mutogatott felém az ujjával, arcára mosoly húzódott, ettől rögtön nagy kő esett le a vállamról. A kép egy szempillantás alatt állt össze.

- Oo...oké. – nyögtem kínos mosollyal, észrevétlenül sóhajtottam fel a megkönnyebbüléstől. Szóval Kenny figyelt minket, Justin pedig tökéletes színészi tehetséggel beadta, hogy Kenny megtréfálásába próbáltam Justint bevonni. Okos, nagyon okos! Tekintetét kerestem, engem bámulásának révén nem is volt nehéz megtalálnom.

- Bocsi. – tátogta felém a csillogóbarna szemű fiú, rám mosolygott, majd elégedettséggel az arcán arrébb állt, engem egyedül hagyva előbbi manővere okozta kisebb szívrohamommal.