41. Félnem kell tőled?

Good mooorning :) Ó, mit beszélek én. Reggelt?! Már lassan délutánt! Ez történik, ha valaki hétalvó módjára ebéddel kezdi a napot. loo(l).. lo-lo-love me? még mindig imádom az alaylm-t. annyira tökéletes♥
Egészen jól - najó, maradjunk annyiban, hogy jobban, mint vártam - viselem, hogy véget ért az egyik tündérmesém, amiben minden nap elmerültem. Justin és Drin már nincs többé, csupán a meleg emlékezete maradt meg a blogomon. És persze a szívemben. Aki nem tudott róluk, azoknak tálcán kínálom most a lehetőséget:) Ha valakit érdekel, mit alkottam én 2011. június 19.-e óta egészen 2012. augusztus 9.-ig, akkor http://thecommondenominator.blogzona.hu/ :)
És akkor most vissza Blairünkhöz. Ehhez a részhez nincs sok hozzáfűznivalóm, csak azért, mert nem vagyok túlságosan megelégedve vele. Úgy érzem, nincs benne semmi extra, remélem ti ezzel máshogy lesztek :) Annyit viszont elárulok, hogy a következő fejezet teljes egészében kész - tegnap éjszakáztam, hallelujah, ma hajnali fél 1kor feküdtem le, de legalább megérte - és vannak benne elég furcsa dolgok. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy minél gyorsabban kapok 10 véleményt, annál hamarabb jön a következő - aztán, hogy lesz-e kedvem megvárni a 10-et, vagy esetleg várok még 12-ig is ..;), azt majd meglátjuk.
this is love, this is love, this is looove... ez jár most a fejemben, tisztára begolyóztam, bocsi mindenki.
hogy miért ez a kezdőkép? kérdezzetek könnyebbet.
Kellemes olvasást, love ya'll, xo.♥

Álmos szemeim nehezen akartak dolgozni. Tudtam, hogy Scooter rám töri az ajtót, ha nem megyek ki fél percen belül, így hát kénytelen voltam kikecmeregni. Meleg ágyam magam mögött hagytam, kikulcsoltam az ajtót és a nappaliba léptem. A busz nem mozgott, így egyenesen jutottam el a kanapéig. Leültem Scoo mellé, aki éppen beleszürcsölt kávéjába. Megkönnyebbülve éreztem magam, hogy a dohányzóasztalon egy ismerős pohárban jegeskávéval találtam szembe magam. Minden turnét így indítottunk. Jegeskávé a javából, egy csipetnyi kakaós ostyával fűszerezve. Hiányzott már ez.

- Idd meg, aztán készülj, mert egy óra múlva érkezik Ryan és Mama Jan. – informált Scoo, majd felállt és beslattyogott a szobájába. Teljesen érthetetlenül két ajtóval arrébb kúszott a tekintetem, akaratlanul jutott eszembe a szöszi, aki tuti össze van zavarodva, mint én. De neki legalább nem kell megküzdenie a szégyennel, hogy rögtön a legelső nap, mikor még el sem kezdődött igazán a turné, máris megszegett egy ígéretet. Merthogy egy szájrapuszi nyilvánvalóan nem baráti viszonyban történik, én pedig határozottan megígértem Scoonak, hogy barátságnál nem lesz több. Ennyit arról, hogy könnyű lesz neki ellenállni…

Percek alatt elfogyott jegeskávém, egy falásra lenyeltem az édességet, s automatikusan elindultam a mosdó felé. Kopogásra emeltem a kezem, mikor a zár elfordult és a kis ajtóban felbukkant Blair. Én valamiért jobban meglepődtem, mint ő. Nem engedélyeztem magamnak gyors testfelmérést, de így is láttam, hogy már fel van öltözve.

- Jó reggelt. – motyogta kapkodva, idegesen magához szorította kezéből kiesni készülő pizsamáját, máris el akarta hagyni a kis helyiséget, amit engedtem is neki. A küszöböt elhagyva utána fordultam, elkaptam derekát s alkarját, és a szobám felé toltam. Tekintete ijedtté vált, de láthatott az enyémben valamit, ami miatt nem szólt. Halkan beértünk a zárt helyiségbe, ahol egy szempár sem lát, én pedig jobbnak láttam rögtön elengedni őt. Markából kicsúszott a pizsije, leguggolt érte. De nem állt fel. Nem láttam arcát a hajától, ami iszonyúan idegesített.

- Blair.. – a lehető legkedvesebb hangnemem vettem elő. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy félrelépett pasi, aki próbálja helyrehozni a hibáját. De én nem bántam meg, amit tettem. Bizonyos mértékben igen, de jobban nem.

Sötétszőke fürtjeit kiseperte arcából és felállt. Ahogy rám nézett, mintha a gyenge Blair percek alatt egy magabiztos Blairré vált volna.

- Felejtsük el, Justin. – erőtlen hangja rögtön rácáfolt előbbi gondolatomra, de attól még igenis magabiztos volt. Szavai viszont örvényt keltettek bennem.

- Tessék? – ugrott össze szemöldököm. Ajkát rágva nyelt nagyot, rám nézett.

- Tudom, nem volt nagy dolog, de… te is tudod, hogy mégis többet jelent, mint azt gondolni lehetne. – ezzel egyet kellett értsek, akármennyire is rosszul esett. Justin Bieber vagyok, nem tűrnek meg nekem akármilyen viselkedést. Még a végén számon kérnének, hogy miért kívánok meg egy lányt 19 évesen. Ó, persze, teljesen igazuk van…

- Blair, csak válaszolj egy kérdésemre. – heves felindulásból közelebb léptem, kivételesen hagyta is. Kérdőn nézett szemembe, bár belül tudta, hogy mire vagyok kíváncsi. – Te éreztél valamit? – tettem fel csendesen a kérdést, csak ő és én hallottuk. Rögtön éreztem, hogy falat próbál maga köré építeni, hogy elzárkózhasson a válasz elől.

- Te igen? – szavakban is próbált terelni.

- Én kérdeztem előbb. – húztam apró mosolyra a szám, amitől azt hiszem, rögtön jobb lett egy fokkal a hangulat. De még mindig hezitált. Én pedig ezt a várakozást beleegyezésnek vettem, tehát érzett valamit. Mégsem vagyok közönyös számára.

- Azt hiszem azt, hogy… - szívem gyorsabban kezdett dobogni, nagyon kíváncsi voltam. - … majdnem ráléptél a lábamra. – nyögte ki félve a reakciómtól. A megdöbbenés után felsóhajtottam.

- Veled nem lehet komolyan beszélni. – csóváltam a fejem mosolyogva, lesütötte a tekintetét.

- Ha arra gondolsz… - emelte hangját átlagos volumenre, lassan felnézett rám. – Nem bántam meg. – a szívem egyszerre nagyot dobbant, a mosoly felülkerekedett arcomon. – De ez még mindig nem azt jelenti, hogy könnyen megszerezhető vagyok. Pillanatnyi gyengeségek mindenkinél adódnak. Aztán majd eljön az az idő, mikor te fogsz porig olvadni. Nem tudsz mindenkit megszerezni. Ezt jegyezd meg, Justin. – újra halkan beszélt, de szavai annál nagyobbat ütöttek. Tudja a csaj, mit csinál. És én is tudom, nem kell ehhez sok ész. Egyszerűen csak túl jó a csábításban. Ennyi az egész.

Kattant a zár, a következő pillanatban pedig Blair úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Blair szemszöge

Büszke voltam alakításomra, mégis pókerarcot öltöttem, hogy Kennynek nehogy feltűnjön valami, míg Justin szobájából az enyémbe megyek. Kicsit csodálkozott, hogy tőle jöttem ki, de egy ártatlan mosollyal stabilizáltam a helyzetet. A szituáció viszont eszembe juttatott egy fontos dolgot, amit elfelejtettem mondani Justinnak. A fenébe. De már mindegy, nem megyek vissza, hiszen egyrészt fura lenne, másrészt ki tudja, mit csinál odabent. Inkább majd később megemlítem neki, de amúgy sem fontos, mert tudja ő magától is.

Ledőltem az ágyamra, fejem az ablak felé fordítottam. Halványan szűrődött be a fény, még csak reggel van. Párás volt az ablak, este esett, de reméljük a koncert vízmentesen fog telni. A tüdőm már előre összeszorult, hiszen tudat alatt tudtam, hogy eszembe fog jutni az a csóknak nem nevezhető puszi. Teljesen nem tudom, hogy álljak hozzá. Jó, az előbb előadtam a harcos dívát, de tegnap sem különösebben remekeltem magabiztosság terén, de egyszerűbb, ha úgy mondjuk, elgyengültem. A Justinnal való kapcsolatom az eddigi legfurább, ami életemben volt. Mintha egy játék lenne, amiben egyszer ezt engedhetjük meg magunknak, másszor azt. Nem lenne itt semmi baj, ha nem lenne olyan piszkosul döglesztő a gyerek, csak sajnos igenis az. Nem tagadhatom, abban a pillanatban átkoztam volna, ha nem teszi meg, de később a józan ész felülkerekedett rajtam és magától cselekedett. Nem volt bátorságom neki elmondani, hogy mit éreztem. Azzal a méltóságom is csökken. De magamban álmodozhatok arról, milyen jó volt. Semmi nagy durranás, de mégis a különlegességéről árulkodott kitörni akaró szívem, összeszorult gyomrom és akadozó lélegzetvételem. Mikor azon gondolkodtam anno, hogy milyen lehet az ajka, teljesen nem így képzeltem. Túl puha, túl tökéletes volt. Mintha egy csepp mennyország csöppent volna az ajkamra. Talán ez a legjobb hasonlat. Az agyam viszont nem tűrte ezt és kezébe vette az ügyet - szó szerint.

Minden percben egyre összezavarodottabb vagyok, de egyszer majdcsak kilábalok belőle. Már csak egy dolgot szeretnék megtudni: miért tette? „Nem tudom” választ nem fogadok el.

~*~

Szűk másfél óra múlva kopogtak az ajtómon. Belebújtam papucsomba és fogadtam az engem kereső személyt. Scooter mosolygott az ajtóban.

- Készülj, nemsokára megérkezünk. – teljesen fel volt spannolva, én csak bólintottam. Számomra nem sokat jelent a koncert, hiszen nincs mit buknom, engem nem érint a dolog. – Justin! – kiáltotta el magát, tovább indult. Behajtottam az ajtóm, papucsomat a Ryantől kapott magas sarkúmra cseréltem. Egy magas derekú farmerrövidnadrág, egy piros top, és egy csíkos blézer volt az összeállításom. Ryan műve, és bevallom, minden elismerésem az övé. Hajamat halszálkafonásba csináltam meg, natúr sminket raktam fel és ez volt mind, amivel készültem a koncertre, de jobban inkább a koncert utáni vacsorára.

- Kész vagy, szépségem? – toppant be Ryan.

- Kész. – felálltam a tükör elől (melyet Ry csempészett nekem) és táskámat átakasztva magamon indultam felé. Elismerőn végignézett rajtam, majd elmosolyodott.

- Bombacsajt faragtál a lányból, Ry. – veregette meg a saját vállát, ami megnevettetett. A pasi őrült, ezt nyugodtan kijelenthetem. Maga előtt engedett ki az ajtón, a nappaliban Justin és Mama Jan gyakorolt. Vagyis Jan kézzel mutogatott, Justin pedig énekelt. Az utolsó oktávot is befejezte, énektanára megdicsérte.

- Indulás befelé. – kiáltotta Scooter, a busz abban a pillanatban megállt. Egy óriási aréna hátsó parkolójában voltunk, közel az ajtóhoz.

- Zsírkirály lesz a buli, oh yeah. – vetett be táncmozdulatoknak egyáltalán nem nevezhető akrobatikus elemeket Ryan, majd elszáguldott a kijárat felé. Mama Jan Kenny kíséretében távozott, Fredo már rég leszállt. Justin még csak most kuncogott fel őrült stylistja előbbi alakításán, s épp indult volna kifelé, mikor megpillantott. Haja már be volt állítva, piszok jól nézett ki.

- Nem mondtad, hogy Ry ilyen őrült. – mosolyogtam rá a kijárat felé indulva. Mit sem foglalkozva azzal, hogy nézem, ő végigstírölt a fejemtől a talpamig.

- Nem mondtad, hogy… - szava megakadt, visszafojtotta a mondanivalóját. – Menjünk. – mosolyodott el, fejével intett és elindult. Csatlakoztunk a többiekhez, a lehető leggyorsabban iszkoltunk az épület felé, hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Odabent milliónyi statiszta futkározott, nem is figyeltem rájuk, csak mentem, amerre Scoo vezényelt. Egy kör alakú helyre értünk, ahonnan ajtók vezettek tovább.

- Justin, te oda. – mutatott menedzsere a saját nevével ellátott ajtó felé. Ryan és Mama Jan bevonult egy másik szobába. A termet hirtelen emberek öntötték el, különböző ellenőrzéseket végeztek. Az egyik elkapta Scootert és beszélgetésbe elegyedtek. Bevallom, tehetetlennek éreztem magam. Kennyt kerestem, de ő eltűnt. Biztos Justinhoz ment be. Fredo után nyomoztam, s meg is találtam de ő éppen a helyiséget hagyta el. Oda akartam lépni Scooterhez, de túl hivatalosnak látszott, amit csinál. De talán mégis jobban tettem volna, ha csatlakozom, ugyanis hirtelen távolodni kezdett a csajjal az oldalán, akivel látszólag komoly dolgokról beszélt. Na most a legjobb a helyzet. Senki nem maradt itt.

Egy mellettem elsuhanó statiszta hosszan megbámult, az okára nem jöttem rá. Kellemetlenül éreztem magam, s csak egy kiutat láttam a sötétből. Justin Bieber nevével ellátott ajtót kerestem, rögtön a második volt. Épphogy elindultam, megállítottak.

- Elnézést, ön Mrs Collins? – a lány kedves hangja némiképp lenyugtatott, de még így is zavart volt bólintásom. – Megengedne egy képet? – húzta elő telefonját, mellyel együtt pánikom is megnőtt. Ha a kép felkerül a netre, mindenki rájön, hogy Justinnal vagyok itt. Ha pedig ezt megtudják, abból nem lesz sok jó. Addig szeretném titkolni, ameddig csak lehetséges.

- Ne haragudjon, de sietnem kell. – nagyot nyeltem a gombóc eltűntetése érdekében, s mielőtt bűntudatom támadhatna, otthagytam a lányt. Az ajtó felé menekültem, de a kilincs lenyomásával gondom akadt. Bezárta. Jaj, a fenébe már!

- Justin, nyisd ki! Blair vagyok. – kopogtattam erőteljesen az engem elöntő pániktól. – Justin! – hangom megcsuklott, de kopogásom annál erősebb volt. – Justin, a francba már!! – szinte nekifeszültem a fadarabnak, ami abban a pillanatban résnyire nyílt. Picit bentebb toltam, csak annyira, hogy átférjek a résen, s becsúsztam a szobába. – Ó, jézusom. – lélegeztem mélyet, szívemre szorítottam a tenyerem.

- Mi történt, Blair? – féltő hangja közelről jött, kezét megéreztem felkaromon.

- Semmi… - ismét elcsuklott a hangom, de már sokkal jobban éreztem magam, mint az előbb. – Már jól vagyok. – bizonygattam azonnal.

- Legalább annyira vagy jól, mint mikor tavaly elájultál az OLLG után, ugye? – vigyorgott rám, elfintorodtam.

- Nem fogok elájulni. – lassan lélegeztem, hogy helyrehozzam lihegésem.

- Helyes, mert jelenleg készülnöm kell és nem tudok kegyeddel foglalkozni. –szemem tekintetébe irányítottam, így félig láttam, hogy kulcscsontja fedetlen. Reflexszerűen néztem lentebb, csupasz felsőtestének láttán szemem elé kaptam a kezem.

- Te hülye, miért nem mondod, hogy nincs rajtad póló?! – lestem ki két ujjam közt, de a kísértés megelőzéseképp el is fordultam.

- Nekem nincs mit rejtegetni a felsőtestemen.. – hangja gúnyos, de egyben kacér volt. Ó, már csak egy hívogató Justinra volt szükségem…

- Menj, és készülj. Én addig…leülök oda. – böktem egy fotelre zavaromban. Rápillantottam, győztesen mosolygott – hogy ismét sikerült zavarba hoznia -, ez pedig feldühített. – A tegnap esti dolog szigorúan kettőnk közt marad. Remélem ezt magadtól is tudtad. – néztem vele farkasszemet. Ez volt az, amit szerettem volna még vele közölni szobájából való távozásom után.

- Jobban, mint te. Kicsit többet fizetnék, ha kiderülne. – büszkeségét megtartotta, de e mögött ott rejtőzött az aggodalom. Az én érdeklődésem pedig igencsak felkeltette, hogy vajon mire gondolt a „nagyobb ár” alatt. A karrierjére? Vagy annál bensőségesebb dolog? – Tedd le a feneked valahová és kösd le magad, csíkoska. – ajkába harapott, csíkos blézerembe markolt és egy kis rántással közelebb vont magához.

- Ne légy nagyképű. – toltam el magamtól. – Ennél még a tegnapi Justin is jobb volt. – szűrtem fogaim közt. Szemében láttam, hogy érzései felkavarodtak és mélyen elgondolkodott. Talán azt latolgatta, milyen viselkedést fogadnék el tőle. Igazából én sem tudom, egyszerűen csak egy normális Justint akarok. A tegnapi azért tetszett, mert alázatos volt. Ha elhagyja az egóját, egész jó fej.

- Csak akarsz te még egy olyan tegnapi helyzetet.. – vigyorgott.

- Nem ezt mondtam, Justin. – forgattam meg a szemem. – Mindegy. Készülj, jó? Bánod, ha bent maradok? Csak mert odakint bolondok háza van. Bent szabad nekem egyáltalán lennem? Ha nem, akkor is maradnék, ha nem gond. Máshová nem tudok menni, mindenki eltűnt. Kenny amúgy hogyhogy nincs itt?

- Milyen egy szófosó lettél te. – mosolyogva megsimogatta az arcom, ezzel arra utalva, hogy nem bántásként értette. – Nem bánom, ha bent maradsz. És igen, bent szabad lenned. Kenny pedig az Isten tudja merre van. – válaszolta végig kérdéssorozatom. – Akkor…foglalj helyet. – kedvesen mutatott a fotelre, elmosolyodtam, ahogy figyelt a viselkedésére.

Útközben megláttam egy kivilágított sminkasztalt, amin jelenleg férficuccok és egyéb számomra felesleges dolgok szerepeltek, de a lényeg a tükrön volt. Beálltam elé, ellenőriztem ruhámat, megigazítottam a rendetlen helyeket, majd arcomon is elsimítottam az esetleges sminkhibákat.

- Nagyon szép vagy, de most engedj ide öltözni. – megtámaszkodott mellettem az asztalnál, felegyenesedtem. Valami frappáns válaszon agyaltam, mikor nyílt az ajtó és valaki szinte szó szerint berontott.

- Jon Chu itt van! – kiáltotta nagy örömmel egy kínai beütésű pasas. Justin megfordult, nem láttam az arcát, így azt sem, hogy mi a reakciója. Sejtettem, hogy nem idegen számára a férfi, ezt alátámasztotta hirtelen jött boldogsága is.

- Hali, Jon! – tartotta kezét pacsira, melyből aztán számomra ismeretlen koreográfiájú kézmozdulatokkal ötvözött üdvözlést formáltak. – Azt hittem, sosem értek ide. – panaszkodott nevetve. Jon mosolygós szemforgatása után rám szegezte tekintetét, zavarba jöttem. Most mondanom kellene valamit? Azt sem tudom, ki ő.

- Ja, igen! – Justin szerencsére észbekapott. – Jon, hadd mutassam be neked Blair Collins-t. Világhírű profi modell, de amúgy csak Blair. – mosolygott rám féloldalasan, nem bírtam nem viszonozni. – Blair, ő pedig Jon Chu, aki szintén világhírű filmrendező. Ő fogja vágni a tervben lévő turnéfilmemet. Vigyázni kell vele, mert olyan helyeken és olyankor is felbukkanhat, mikor a legkevésbé számítasz rá. – megerősítésként a férfire nézett, aki sejtelmesen bólogatott.

- Akkor ez azt jelenti, hogy félnem kell tőled? – mellem alatt összefontam a kezem, felvont szemöldökkel mosolyogtam rá.

- Kivételesen fogadd meg Justin tanácsait, ha velem kapcsolatban beszél. – kacsintott rám Jon, meglepődtem.

- Mert egyébként nem?

- Komolyan kérded? Justinnak sosem szabad hinni. – nevetett fel hangosan a hapsi, Justin mérges pillantást vetett rá, amire Jon ügyet sem vetett. Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon miért mondta ezt, hiszen Justin nekem még nem sokszor hazudott. Füllentett, mondjuk inkább így, ezt jobban szeretem. Mindenesetre, érdekes..