54. 'Egy elég rossz vicc...'

#extrahosszú8oldalasrész

Végre egy nap, mikor igazi meleg napfényre ébredek. Épp ideje volt már elvonulniuk a szürke gombolyagoknak, hogy felváltsák őket a nyári bárányfelhők. Remélem Justin egészsége is így kivirult, de hogy megtudjam, talán egyszerűbb lenne átmennem hozzá.
Kezembe vettem a tegnap előre kikészített mai szettem és a piperetáskám. Senki nem volt a nappaliban, de biztosra vettem, hogy már mindenki felébredt. Halkan kopogtattam mutatóujjam a faajtóhoz, ezúttal türelmesen vártam ki, hogy beinvitáljanak. Rövidesen nyílt az ajtó, Justin egyetlen melegítőnadrágban jelent meg előttem.

- Jó reggelt. – elmosolyodtam, mikor neki is mosoly jelent meg az arcán, ez pedig már nem jelenthet rosszat. – Hogy érzed magad?

- Kegyed társaságában még csodásabban. – fejemet csóválva fogtam meg felém nyúló kezét, hogy behúzzon a szobába. Hosszú puszival köszöntött, amitől én is még szebbnek éreztem az amúgy is szépnek ígérkező napunkat – legalábbis az időjárást illetően.

Szeretett volna többet egy ártatlan puszinál, de ezúttal nem engedtem neki.

- Mennem kell készülni. Csak beugrottalak megnézni, semmi több. – ajkamba harapva toltam el magamtól, mire keze szorosabban ráfogott derekamra. Csalódott volt, én pedig megsajnáltam és engedtem neki egy újabb puszit. Tenyerébe fogta az arcom, én pedig hajába túrtam, így az apró pusziból szenvedélyes csók lett.

Mindaddig, amíg Scooter be nem nyitott.

- Ó, jó reggelt, fiatalok. – mosolyogva váltam el Justintól, hogy a mi egyetlen Scoonk felé forduljak, akinek mindig mindenhez tökéletes érzéke van, jelenleg a félbeszakításhoz.

- Neked is jó reggelt, Braun bácsi. – Justin vigyorogva pacsizott le menedzserével, akivel aztán én is puszit váltottam üdvözlésképp.

- Azt hiszem, én most el is tűnik a fürdőbe. Amúgy is csak egy pillanatra akartalak megnézni. – az ajtó felé hátráltam, hogy szememet közben rajtuk tarthassam.

- Igen? Hát…köszi. – Justin fintorgásán Scoo felkuncogott.

- Mármint… na, tudod hogy értem. – a szememet forgatva nyitottam ki az ajtót, de távozásomat rögtön ellenezte. Kezét nyújtotta felém, amire hezitálás nélkül megcsóváltam a fejem. – Beszéljetek csak nyugodtan, addig én is elkészülök. – rájuk mosolyogtam, Scooter viszonozta, Justin meg csak fortyogott.

- Oké, Blair.. megjegyeztem.

- Hagyd már elkészülni szegény lányt, kölyök. – a borostás pasi felettébb jókedvvel bökte meg Justin vállát, aki erre egy gúnyos pillantással reagált, aztán hátat fordított, hogy a bőröndjébe temetkezhessen.

- Férfiak.. – ismét megforgattam a szemem, s bár épphogy csak annyira suttogtam, hogy én halljam, énekesünknek úgy látszik, éles a hallása.

- Ugyan ki mondja? Te, mint főboszorkány? – játékos cinikussággal felnevetett, felém sem nézve.

Ha ő így, hát én is. Vetettem Scoora egy utolsó pillantást, aki még mindig csak mosolygott, ez még jobban feldühített. Megint csak azt tudom mondani: férfiak…

Becsaptam magam után az ajtót, s miután meggyőződtem, hogy üres a fürdőszoba, elfoglaltam. Röpke negyed óra elég volt, hogy emberhez méltó kinézetet leheljek magamba. Fogalmam sem volt a mai programtervről, úgyhogy valami semleges ruhát vettem fel, ami egyszerű és elegáns helyre is egyaránt elfogadható.

- Nocsak, nocsak.. Bieber csaja mégsem varázsolt magából boszorkányt. – Ryan vigyorogva egyensúlyozott egy tányérral a kezében, amire egy számomra egész napra elegendő kajamennyiség volt pakolva.

- Először is, miért tettem volna? Másodszor pedig, te komolyan ennyit zabálsz? – nevetve haladtam a szobám felé, behajítottam az ágyamra a cuccaim, aztán visszatértem Ryhoz.

- Egyetlen fonalat kaptam el a párbeszédetekből, az is az volt, mikor leboszorkányozott téged a kölyök.

- Hol van most? – kivettem a hűtőből a narancslevet, a szekrényből egy müzlit és hozzá is láttam a reggelimnek. – Csak hogy leszámoljak vele, azért érdekel.. – kitöltöttem a dzsúszból egy üvegpohárba a müzlinek megfelelő mennyiséget, s első húzásra le is ittam a felét.

- Valakinek nem tetszik a főboszi becenév. – őrülten vihogott, mintha olyan vicces lennel. Szerintem nem az, vagy csak lehet nem veszem a poént.

- Ugyan már, édes, te is tudod, hogy pontosan hozzád illik. – vigyorogva lépett elő a szobájából, melynek nyitva volt az ajtaja, amit azelőtt észre sem vettem. Átkarolta a derekam, csókért hajolt, de megelőztem és beleittam a narancslevembe. Újra próbálkozott, ezúttal annyi is elég volt, hogy elforduljak. – Fantasztikus. Most megsértődtél, ugye?

- A boszorkányok hamar sértődnek, ha jól tudom. – müzlimbe haraptam, s keresztülnéztem rajta, mintha ott sem lenne.

- Csak vicceltem, édesem. Tudod, hogy szeretlek. – mosolyogva a homlokomnak döntötte az övét, csípőmet a pultnak nyomta, hogy még véletlenül se szabadulhassak. Mélyre fúrta szememben a tekintetét, de nem voltam hajlandó válaszolni, még ha libabőrök árasztották el a bőröm sem. – Mm, ugye tudod? – ujjait arcomra simította, ajka észrevétlen gyorsasággal került nyakamhoz.

- Justin..! – azon nyomban eltoltam magamtól, két okból is. Egyrészt alig 2 méterre ült tőlünk Ry. Másrészt mert még mindig nem vagyok hozzászokva ehhez a nyakas dologhoz. – Ryan.. – suttogva magyaráztam a kedvezőbb okkal, így legalább megtarthattam magamnak gyengeségem tudatát.

- Én itt sem vagyok. Csak nyugodtan. Fajátok egymást. – hangjából leszűrtem, hogy vigyorog, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzek rá, így aztán szemtanúja is lehettem piszkos gondolatából adódó csúfos vigyorának.

- Tudom, hogy itt van. És akkor? Legalább irigykedik egyet, hogy neki nincs ilyen jó csaja. – vigyorogva próbálta becserkészni ajkam.

- Justin, ne legyél bunkó! – figyelmeztetőn suttogtam, de különösebben nem hatotta meg. Újra megpróbált megcsókolni, amit nem hagytam. Mellkasára tapasztottam a kezem, hogy aztán eltoljam magamtól épp csak annyira, hogy elmenekülhessek karjaiból. – Elég tiszteletlen vagy ma reggel.. – vetettem szemére azon nyomban, ahogy kigondoltam. Egy kicsit nem árt neki, ha letörök az önbizalmából, ezért is hagytam ott olyan nyugodtan. A szobámba érve felsóhajtottam a ágyamra hajított cuccaim láttán, melyeket kénytelen voltam elpakolni, aztán lábamra varázsoltam a bokacsizmám, az alvás során rendetlenné vált hajtincseim pedig a hajvasalóval korrigáltam. Készen álltam, akárhová is megyünk ma.

~*~

Kenny nagyon jó társaságnak tűnik, de a kezdeményezésben elég pocsék. Látom rajta, hogy nem mer megszólalni, már csak az okát nem tudom. A legutóbbi alkalommal, mikor ellenőriztem, még nem haraptam embereket.

- Elég keveset tudok rólad, Kenny. – indítottam el egy harmadik beszélgetést, így negyed óra csend után.

- Mit szeretnél hallani? – mosolygott rám. Elgondolkodtam, vajon mit szeretnék tudni a barátom testőréről.

- Mikor először találkoztam Justinnal New Yorkban, nem te voltál vele. Moshe…ha jól emlékszem. – próbáltam visszaemlékezni, hogyan is nézett ki Moshe, de annyira kevésszer láttam, hogy ez szinte lehetetlen volt.

- Igen, nos.. le kellett váltani. Sok dolgom összejött és egy időre kórházba is kerültem. Aztán visszatértem, de egy ideig még mindig Moshe volt az elsőszámú testőr. Kérlek, ne mondd el Justinnak, amit most mondani fogok, de…én sosem bírtam Moshe-t.

- Miért? – azonnal kibukott belőlem a kérdést, időm sem volt megfontolni, hogy meg szabad-e kérdeznem, vagy nem.

- Mindig is azt hitte, jobb nálam. Én 3 évig védtem Justint, a kisöcsémként nézek rá azóta is. Erre jött ő, 4 hónapra átvette a helyem és bár egyszer sem mondta, mindig is éreztem, hogy lenéz. Rögtön az első ilyen alkalommal elhatároztam, hogy visszaszerzem a régi helyem Justin mellett. Mint képletes bátyja, kötelességemnek éreztem a legjobbat adni neki és erre Moshe nem volt megfelelő választás. – láttam rajta, hogy tényleg így érzi és ezért egy cseppet sem ítéltem el. Ehelyett inkább magamban megköszöntem, hogy mindezt elmondta nekem. Nem utolsó dolog nyugodtnak lenni afelől, hogy jó kezekben van az egyetlen személy, akit igazán szeretsz. Kenny tökéletes választás. Moshe felől nekem is mindig kétségeim voltak, már csak azért is, mert egy olyasvalakit védett, akit abban az időben a szívem legmélyéről utáltam.

- Hidd el nekem, Justin is nagyon értékelné, amit tettél érte, ha ezt megtudná. – kedvesen megveregettem a vállát, ami szerintem úgy hatott neki, mintha csak simogattam volna.

- Justin sokkal jobban értékeli, hogy te itt vagy. És ez így van rendjén. – szavai jelentésétől rögtön fülig pirultam, de nem engedtem magamnak, hogy jobban belemerüljek a gondolataimba. Gyorsan előszedtem valahonnan mélyről a ma reggeli viselkedését, s így mindjárt könnyebb volt erősebbnek lennem.

- Justinnak vannak sokkal fontosabb dolgai, mint én, Kenny. – le szerettem volna ennyivel zárni, hogy ne kelljen kettőnkről beszélnem pont Kennyvel, de a pasi sokkal érzelmesebb, mint amilyennek látszik.

- Nem te vagy az, akinek órákig arról áradozik, hogy „Blair annyira tökéletes..” – szemöldököm összeugrott ezen információ hallatán. Valamiért erősen kételkedtem abban, hogy ez így lenne. Justin…rólam beszél…Kennynek? Viccnek is rossz.

- Szerintem ezt álmodtad, Kenny. – felnevettem, de ügyeltem, nehogy megbántsam őt.

- Nem, Blair. – komolyan nézett rám. – Az a fiú igazán szeret téged. Lehet ma reggel bunkó volt, ahogy Ryantől hallottam, de attól még jobban szeret, mint bárki más. Valószínűleg mástól ezt nem fogod megtudni, mert Justin csak előttem meri ezt csinálni. Attól fél, a többiek csak nevetnének rajta, ami persze nem így van, de tudja, hogy a csapatban én vagyok nagyjából a legérzelmesebb annak ellenére, hogy azt várnák, a legkeményebb vagyok.. – elvigyorodott – ..szóval nekem mindig elmondja, mennyire imád téged. A végére már én is mindig megunom, de azért csak bólogatok. – vigyorogva nevetett, mintha egy bűnét vallotta volna be. Én sem tudtam nem nevetni. Részben Kennyn, részben viszont a hallottakon. Ha Justin tényleg ezt csinálja.. ez elképesztő. – Lényeg a lényeg, kicsicsaj.. Szerintem akármi fog történni, ti már úgysem robbantok szét. – mosolyogva megveregette a vállam, amire nem tudtam reagálni. Annyira jólesett mindaz, amit Kenny mondott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Justin tényleg szeret. Úgy értem, ennyire szeret. Azt hittem nem lehet felülmúlni azt, amit én érzek, de talán megállapodhatok annyiban, hogy legalább annyira szeret, mint én őt – de határozottan nem jobban! Ez az egész viszont olyan, mint egy tündérmese. Mintha a felhők ma reggel megjósolták volna, hogy lesz valami, ami feltétel nélkül az egyik legszebb dolog – megbizonyosodni arról, hogy akit szeretsz nem csak előtted mutatja ki, hogy ő is szeret.

- A feltöltés befejeződött. – a kanyarban Fredo bukkant fel, vállát a falnak döntötte, iPadjén csak úgy suhantak ujjai. Valószínűleg a képernyőn látott szavakat idézte.

- Mi jót csinálsz, zsenikém? – rámosolyogtam, de túl elfoglalt volt ahhoz, hogy felnézzen a gépről.

- Csekkold Twitteren te magad. – vetett felém egy sunyi pillantást, összevontam a szemöldököm. Aztán leesett a dolog.

Azonnal felugrottam a székről, megragadtam az iPad-et, de nem engedte, hogy elvegyem. Mégis sikerült megoldanom a helyzetet, hogy lássam a képernyőjét: mellé léptem, s ezúttal nem engedtem, hogy elfordítsa előlem. Sóhajtva megadta magát, felgörgetett a lap tetejére, hogy megmutathassa a képet.

- Fredo.. te komolyan lefotóztál minket? – nagyot sóhajtva megforgattam a szemem, de inkább csak az aggasztott, hogy a kép felkerült a világhálóra is.

- Találsz benne valami kivetnivalót? – úgy vigyorgott, mintha ez lett volna az évszázad ötlete.

- Hát…a rajongók biztosan nem fognak örülni neki..

- Nézd, mit írtam hozzá! – rábökött a kép feletti szövegre.

két érzelemzsák Justinról beszélget. hallanotok kéne.. irtó cukik!

- Fredo..! – kínos nevetés hagyta el a szám a gondolattól, hogy mindvégig kihallgatott bennünket. - Ez így nagyon nem fair ám.

Mikor viszont válaszolhatott volna, cipőkopogások töltötték meg a csendes folyosót. Hátrakaptam a fejem, Justin és Scoo közeledett felénk.

- Végeztetek? – nagy mosollyal cikázott köztük a tekintetem, végül Justinon állt meg. Átkarolta a derekam, mikor mellénk ért, kuncogva szippantottam illatába, aztán felnéztem rá.

- Igen, indulhatunk. – tudta, hogy örülök a hírnek. Nem mondták el, mi célból kellett idejönniük, így egész idő alatt megölt a kíváncsiság, vajon miről tárgyalhatnak, ha egyáltalán azt csinálták.

Útközben a buszig Fredo elújságolta Justinnak és Scoonak is a zseniálisra sikerült fotóját, melyet azonnal posztolt is a közösségi portálra. Justin persze csak nevetett az egészen, Scooter már kicsit komolyabban is vizsgálta az ügyet, de végül ő sem talált benne nagy kivetnivalót.

- Hölgyeké az elsőbbség. – Justin mosolyogva tárta ki karját a buszajtó felé. – Ez neked szólt, Fredo. – fapofával pillantott az eddig még vigyorgó fiúra, aki látszólag kicsit sem örült Justin játékosságának, amin viszont Fredo-n kívül mindhárman jót nevettünk. Aztán már csak azért is előre ment és még a fenekét is rázta, eljátszva, hogy tényleg lány, ettől pedig újabb nevetésbe törtünk ki.

Követtem Fredot a buszon, Justin jelenlétét is éreztem magam mögött, de Scoo valószínűleg máris továbbállt az ő buszukhoz, hogy továbbindulhassunk.

A srácok a nappaliban voltak, Ry és Ryan éppen hatalmas PlayStation versenyt nyomott.

- Hé, mi az, hogy nélkülem kezdtétek el? – Justin hisztis hangon vetődött be közéjük, Kennyvel mi csak a szemünket forgattuk rajta. Épp ekkor ért véget a menet, Justin pedig megragadta az alkalmat és kikapta Ryan kezéből a konzolt.

- Haver, ezt hogy képzelted? – röhögve visszavette tőle, készen egy újabb menetre, de Justin ismét elvette tőle.

- Szeretnék játszani a csajommal. – játékosan meglökte a vállát, Ryan majdnem lefordult a kanapéról. Justin hátrafordult, egy vigyort eresztett meg felém.

- Mi az? – úgy néztem rá, mintha hat feje lenne.

- Gyere. – intett a fejével, még a kanapét is megpaskolta maga mellett. Nyitottam a szám, hogy kérdezzek, s csak ekkor esett le, hogyan is értette. „Szeretnék játszani a csajommal.” Én vagyok a csaja. Vagyis a legutóbbi alkalomkor, mikor ellenőriztem, még én voltam.

- Tessék? Én játszani egy olyan izével? Azt sem tudom, hogyan fogjam meg azt a vacak konzolt. – hevesen mutogattam az említett dologra, hogy ha esetleg még annak a nevét is rosszul mondanám, legalább tudja, mire gondoltam.

- Ugyan már, gyere! – nevetve nyújtotta felém a kezét, továbbra is csak a fejemet ráztam.

Egy pillanatnyi gondolkodás után felpattant a kanapéról, s a megkerülése helyett átugrotta, így mire reagáltam volna, már előttem volt.

- Justin! – sikítás hagyta el a szám, ahogy térdemhez hajolt, s egy váratlan mozdulattal feldobott a hátára. Azt sem tudtam ijedtemben hogy kapaszkodjak, de minden elérhető helyet kihasználtam a saját magam biztosítására. Szerencsére nem kellett sok idő, hogy magam alatt érezzem a kanapét, s máris azon gondolkodtam, mit vágjak a fejéhez.

- Olyan egy szemét, faragatlan, tuskó, barom, kegyetlen…

- Értettem. – nevetve vágott a szavamba, ledobta magát mellém, kezembe adta azt a bizonyos konzolt. Ry odaadta neki az övét, így már ha akartam volna sem tudtam volna ellenkezni a játék ellen. Ezek véresen komolyan gondolják. – Na figyelj.. – mély levegőt vett, közelebb csúszott. – Ez a gomb… - és innentől kezdve egy szavát nem értettem. Csak beszélt és beszélt és magyarázott, de nekem ez mind kínai volt. – Érthető? – mosolyogva pillantott rám, s annak érdekében, nehogy még egyszer megismételje, inkább rábólintottam. Azt hittem, el fog nézni rólam, így rögtön egy fintorral jellemeztem a gondolataim, de hibáztam, mert továbbra is nézett. Gondolom anélkül is tudta, hogy bizonyára a semmire bólintottam rá, de így, hogy látta is, kuncogásba tört ki. A szememet forgatva tapasztottam tekintetem a képernyőre, amin éppen a beállításokat végezte. – Akkor…mehet?

- Ja.. gondolom.. – nagyot nyelve haraptam ajkamba. Úgy be fogok égni, hogy még füstölögni is fog a levegő körülöttem.

Épphogy lenyomta volna a start gombot, rám nézett. Kérdőn fordultam felé, vajon mi jutott az eszébe.

- Elfelejtettem valamit.

- Na ne mondd?! – hangom gúnyos volt, ezen elmosolyodott.

- Fogadjunk! – amint kimondta, rögtön tiltakozni kezdtem, de ujját az ajkamra nyomta. – Ha én nyerek, megcsókolsz. Ha te nyersz… - arcára hatalmas vigyor ült ki, felsóhajtva megforgattam a szemem.

- Lehetetlen vagy.. – böktem meg az oldalát.

- …akkor megmasszírozod a talpam. – meglepődve rákaptam a tekintetem, pimaszul mosolygott. – Ó, vagy hogy te egészen másra gondoltál? – újra az a sunyi vigyor, amitől megint csak nem tudtam mást tenni, min a szememet forgatni.

- Úgy látom, valakik nagyon perverzek. – a srácok körülöttünk mind nevetésbe törtek ki, amitől bevallom, fülig pirultam.

- Kezdhetnénk? – mereven a képernyőre szegeztem a pillantásom, nem tolerálva, hogy Justin így zavarba hozott.

- Csak szórakoztam, tudod.. – homlokát a halántékomnak döntötte, kedvesen suttogott, aztán puszit nyomott az államra. Nehéz volt megállnom, hogy ne válaszoljak, de a hatás kedvéért tartanom kellett magam a megsértett barátnőhöz. Így hát nem szólaltam meg, csak vártam, hogy megunja a várakozást és elindítsa a játékot.

Pocsék voltam, ahogy megjósoltam. Össze-vissza nyomogattam a gombokat, remélve, hogy így majd többet érek el, mintha próbálnék abban a pillanatban rájönni, hogy mit kellene nyomnom. A srácok végig röhögtek, ki tudja, talán rajtam és a szerencsétlenségeimen, de leszámítva mindezt, még jól is éreztem magam. Az viszont siralmas, hogy a játék alatt mindössze 14, ismétlem 14 pontot gyűjtöttem.

És még így is nyertem.

Justin tökéletesen kikerült minden adódó alkalmat, mikor összegyűjthette volna a pontokat. A végén azért felszedett egy-kettőt, hogy ne legyen olyan rossz az eredménye, de igen, akár mondhatjuk úgy is, hogy hagyott nyerni. Sőt, ez a tömör igazság.

- Szóval? Mit is mondtam a fogadást illetően? – vigyorogva dobta le maga mellé a konzolt, a fiúk árgus szemekkel figyelték minden mozdulatunkat. Szerintem már lyukas volt az oldaluk a kíváncsiságtól, vajon mit fogok reagálni.

- Add a talpad. – elé tartottam a tenyerem, az arcom teljesen komoly volt. Hát, nem éppen erre számított, ahogy a fiúk sem, akik „óó”-zásba kezdtek. Komolyan, mint az oviban. Ki gondolta volna, hogy egy hülye játék ennyire sokat jelent nekik?!

- Nem szeretnél inkább behívni a hálóba? – ajkába harapva rám kacsintott, gondoltam kicsit játszok vele, ha már annyira nagyon akarja.

- Valójában nem. – vállat vonva hátradőltem a kanapén, karomat összefontam a mellem alatt.

- Olyan ünneprontó vagy, Blair. – nyafogva összevonta a szemöldökét, hisztis pózt vett fel.

- Te pedig olyan gyerekes. – azonnal visszavágtam, nem is gondolkodva a válaszon, ami viszont meglepte őt.

- Csak ne visszaszólt Blair Collins a nagy Justin Biebernek? – felvonta szemöldökét, tényleg elég hitelesen játszotta el, hogy megsértődött.

- És ha igen? – álltam a tekintetét, a helyiséget csend töltötte be. A srácok valószínűleg nem tudták eldönteni, hogy csak játsszunk, vagy komolyan gondoljuk. Hogy őszinte legyek, egy pillanatra bennem is felvetődött a kérdés.

- Azt nagyon rosszul teszed. – fogán keresztül sziszegte, elmosolyodtam.

- Ne feledd, nekem csak simán Justin vagy, nem a „nagy Justin Bieber” – idéztem szavait.

- A rajongók nem úgy látják, hogy ezt gondolod. – mosolya csúfondáros volt, az én szívem viszont összefacsarodott.

Ezt nem tudtam poénnak venni. Tudja, hogy mennyire érzékeny vagyok a rajongóival kapcsolatos témára, erre a fejemhez vágja, hogy mit gondolnak. Ahelyett, hogy tudatná velük az igazságot, inkább mindenki háta mögött még tovább kínoz vele. Kitől várjak segítséget, ha a saját barátom ilyennel szórakozik? Ismer, tudja, hogy épp most min megyek keresztül. Ő maga szemtanúja és ő maga is érzi.

- Jézusom, Blair, én nem…nem úgy gondoltam. – azonnal szabadkozni kezdett, amint rájött, hogy miért váltam némává. – Édesem, komolyan…

- Nem, Justin! – közbevágtam, nagyot nyelve segítettem kiszáradt torkomon. - Azt hittem, tőled várhatom el egyedül, hogy soha ne vágj hozzám olyat még poénból sem, ami egyébként is fáj. Köszi, ez most marhára jólesett. – olyan gyorsan álltam fel, hogy ideje se legyen megállítani.

- Blair, ne csináld már, hallod? – gyorsítottam lépteimen, áttörtem Fredo és Ry közt, s a szobámig meg sem álltam. – Kicsim, én ezt teljesen nem úgy értettem. Csak…gyere vissza, jó? – nem figyeltem rá, makacsul tartottam a szobám felé. Vadul rontottam be, ugyanezzel az erővel vágtam be magam mögött az ajtót.

Könnyektől fojtogatva vetettem magam az ágyra, miközben tudtam, hogy ennek semmi értelme. Tudom, hogy nem úgy értette, de tudat alatt iszonyúan megsebzett. Mély levegőt vettem, többször is megismételtem, hátha így elűzöm nyugtalanságom egy részét. Hatni látszott a dolog, így addig folytattam, mígnem elég nyugodt voltam, hogy észrevegyem, valaki felettem van és átölel.

Ajkamba harapva kisöpörtem szememből a kósza tincseim, hasamról az oldalamra fordultam, s már ez is elég volt ahhoz, hogy felismerjem Justint.

- Hagyj egyedül, jó? – tekintetét kerülve motyogtam, kispárnámat magamhoz szorítottam.

Egyetlen szó nélkül feküdt le mellém, alkarján támasztottam meg magát. Szabad keze beletúrt hajamba, így helyettem elvégezve a gubancok elsimítását. Aztán hüvelyk-és mutatóujja közé fogta az állam, fejemet maga felé fordította, de nem néztem a szemébe.

- Annyira sajnálom. – suttogó hangja libabőrt váltott ki belőlem, cirógató ujjai közben kellemes melegséggel árasztottak el.

Miután fogalmam sem volt, erre mit kellene válaszolnom, inkább csendben maradtam.

- Bármire megesküszöm neked, hogy egyáltalán nem gondoltam komolyan. Csak vicc volt az egész. Egy elég rossz vicc.. – felsóhajtott, egyetértőn bólintottam.

Alsó ajkam fogaim közé vettem, majd ajkamat megnyalva elengedtem, s halványan csücsörítve arcom belsejét harapdáltam. Lélegzetvételem felgyorsult, ahogy végigpásztáztam ajkát, állát, nyaka vonalát, miközben az ő ujjai egy pillanatra sem hagytak fel a simogatással. Akármilyen szemszögből is nézném, rá nem lehet haragudni. Igen, most még mérges vagyok, de kérdezz majd meg fél órával később – ez viszont már a legvégső határ.

- Szeretlek. – suttogta hirtelen. Szempilláimon keresztül felnéztem rá, azóta először, hogy otthagytam őt.

- Én meg utállak. – morcosan motyogtam, újra elvettem róla a tekintetem. Hogyan vághatnám a szemébe, hogy utálom, mikor tudom, hogy nem is igaz?

Hallottam, hogy halkan felkuncog, ujjai ismét felemelésre késztették a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Ezúttal viszont arca sokkal közelebb volt – mondhatni centikre az enyémtől – amitől lélegzetem a tüdőmben maradt.

- Ezek szerint kéne tennem valamit, amitől ez a csúnya dolog megváltozik, igazam van? – mosolyogva suttogott ajkamba, pontosan tudva, hogy ezzel elveszi az eszem. Válasz helyett egy halk nyögés hagyta el a szám, nagy erőfeszítésembe telt, hogy ellenálljak. Szája újra mosolyra húzódott, ekkor hunytam le a szemem, hogy teljesen átadhassam magam neki.

Ajka hamar összeolvadt az enyémmel, de időbe telt, mire igazán viszonoztam a csókot. A hátamra forgatott, teste felém kerekedett. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy megálljam a kísértést, hogy a hajába túrjak, s mintha csak a gondolatomban olvasott volna, megtette ezt velem. Keze bejárta a felsőtestem, csókunk egyre intenzívebb lett, amitől korántsem hatott úgy a dolog, mintha utálnám. Arcom a kezébe fogta, nyelvét az alsó ajkamhoz préselte, hogy engedélyt kérjen a belépésre. Újra hezitáltam, fontolgattam a lehetőségeim, de mindez odáig vezetett, hogy magam sem vettem észre, s már meg is adtam neki a belépés engedélyét. Nyelve megszokott tökéletességgel mozgott együtt az enyémmel, amitől nem bírtam magamban tartani elégedett sóhajom. Megadóan túrtam hajába, a lehető legközelebb húztam magamhoz. Belemosolygott a csókunkba, ahogy elérte őt a felismerés: győzött.

- Szeretlek.. – apró csók. - ..nagyon – egy újabb - ..nagyon. – nem bírtam ki, elmosolyodtam. Annyira édes volt, hogy többé már nem tudtam volna elhitetni vele, hogy utálom, ami persze eddig sem így volt.

Lábammal körbefontam a közelebb eső combját, a váratlan mozdulattól halk nyögés hagyta el a száját.

- Szóval te erre gondoltál a fogadás alatt, vagy mi? – szemét ki nem nyitva suttogta, kihasználtam a lehetőséget, hogy ezúttal én kezdeményezzek rövid csókot.

- Arra gondoltam, hogy meghagyom neked a lehetőséget, hogy ilyen rettentő nehéz dolgon gondolkodj. – ajkamba haraptam, szemei kíváncsian pattantak ki, ajka mosolyra húzódott.

- Ez az én csajom! – ajkamra hosszú puszit nyomott, haladt állam felé, s bár előre féltem, mi lesz, ha a nyakamhoz ér, eldöntöttem, ezúttal nem állítom meg. – Mit gondolsz.. – ujját végighúzta nyakamon, nagyot nyeltem. - ..feszegethetem kicsit a határokat? – ajkát fülemhez érintve suttogott, elvigyorodtam.

- Azt mondom…most vagy soha. – ráharaptam alsó ajkamra, vártam a reakcióját.

Kuncogva fülem tövébe nyomott egy puszit, s egyre inkább haladt lefelé. A harmadik után előjött az a bizonyos bizsergés, a hátam megfeszült, ennek ellenére nem tudtam nem vigyorogni.

- Lazíts. – súgta két puszi közt, én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Leeresztettem a vállam, így rögtön sokkal jobban hozzáfért a nyakamhoz, amitől felszisszentem, aztán elmosolyodtam. Keze a nyakam másik oldalára simult, hüvelykujjával fentebb kényszerítette állam. Hajába túrtam s közelebb húztam magamhoz, mire éreztem, hogy elmosolyodik. Csinált valami furát a fogával, amitől nyögés hagyta el a szám, s csak akkor jöttem rá, hogy a nyakamat szívta, mikor már végzett. Az érintett területre nyomott egy puszit, s haladt tovább a kulcscsontom felé.

Én viszont másra gondoltam. Kezembe fogtam az arcát, felhúztam magamhoz, s ajkammal becserkésztem az övét. Hevességemen elmosolyodott, nyelve rögtön az enyém után kutatott. Majdnem egy újabb nyögés szaladt ki a számon meleg ujjainak érzésekor, amik megpróbálták észrevétlenül feltűrni a pólóm alját. Nyilvánvalóan rájött, hogy az észrevétlenség nem jött be, s azonnal felhagyott ezzel a módszerével. Pólóm alját mindkét kezével megragadta, felrángatta a mellemig, aztán megszakította a csókot, de csak azért, hogy fejemen is kibújtathassa az anyagot. Ajka visszatért az enyémhez, szabad kezével átkarolta apró derekam, s egészen annyira magához húzott, hogy egy falatnyi levegő se legyen köztünk.

- Még mindig... – gyorsan lopott egy puszit. - ...haragszol? – nyakamba rejtette az arcát, nyelvével masszírozta a bőröm. Mindig tudja, mit kell csinálnia, hogy teljesen ne arra figyeljek, amire kellene. – Mm? – átszáguldott kulcscsontomon, s legnagyobb meglepetésemre hasamon éreztem viszont ajkait.

- Justin.. – elfojtott nyögésemből azt hiszem megkaphatta a válaszom, de biztos vagyok benne, hogy neki ez nem lesz elég. Gyomromban pillangók milliói röpködtek, mikor elérte alhasam, s ekkor úgy gondolta, egyelőre itt megáll. Helyette újra ajkamat vette birtokba, s ez nekem elég is volt, hogy kihasználva az alkalmat leszedjem róla a pólóját. A dolog kicsit nehezebben ment, mint neki az előbb, de a lényeget akkor is megkaptam. Egy félmeztelen Bieber - felettem támaszkodva.

Tekintetem végigfuttattam testén, s a kísértés ezúttal erősebb volt, mint az ellenkezésem, így ujjaimat kénytelen voltam végighúzni hasán.

- Gyönyörű vagy. – mosolyogva simította tenyerét az arcomra, félénken néztem fel rá. Hogy mondhatja, hogy én vagyok gyönyörű, mikor itt van ő, mint maga a tökéletesség?

Bármiféle válasz helyett inkább hajába fúrtam az ujjaim, s lehúztam magamhoz. Ajka szenvedélyes csókra invitált, elfogadtam a meghívást.

- Blair, Justin! Odabent vagytok? – összerezzentem a nem várt hangtól, Justin az ajtó felé kapta a fejét. Egy sor szitkozódás hagyta el a száját, amit szerintem jobb is, hogy nem értettem.

- Tökéletes időzítés, akárki is vagy. – orra alá dörmögte, mikor a kilincs forogni kezdett. Azt hittem, benyit, amitől kisebb szívroham fogott el, de szerencsére Justin nagyon okosan cselekedett, mikor bejött utánam, történt az akármikor is, így most megmentett minket egy jókora kínos helyzettől. – Egy pillanat! – éppen csak olyan hangosan kiabált, hogy jelet adjunk magunkról, miközben leszállt rólam, felvette a földről a pólónkat, felém dobta az enyém, mialatt ő belebújt a sajátjába. – Megvagy? – tétovázás nélkül segített megigazítani rajtam az anyagot, bólintásom után felhúzott az ágyról. Az ajtó előtt még egyszer végignézett rajtam, de csak a hajamban talált némi kivetnivalót, amit gyorsan el is simított. Én a pólóját pofoztam helyre, de Justinhoz méltóan persze most sem találtam rajta semmi hibát. Mindketten elmosolyodtunk a helyzeten, aztán kikulcsolta az ajtót és kikukucskált rajta.

- Szükségetek van r…? – szava megakadt, arca felragyogott.

- Van itt valami, aminek biztosan örülni fogsz. – Pattie mosolyogva mutatott valamire, amit én nem láttam, hiszen Justin eltakarta az egész kilátást.

- Justin, engedj ki! – próbáltam eltolni az útból, hogy én is láthassam, mi folyik odakint.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Úgy döntöttem, ideje áttérnem egy kis formai változtatásra. Már korábban is láttam olyat, hogy nem előre, hanem a rész végére ír "kommentet" az író, de a Danger óta csak még jobban megtetszett az ötlet, mert így legalább már nem kell titokzatoskodnom és feltehetek olyan kérdéseket, mint...

...AWWWWH, HÁT NEM ÉDESEK? :'DDDDDD imádok ilyen részeket írni, mikor elképzelem magam előtt, ahogy falják egymást. nem vagyok ám perverz...csak szimplán egy teenager :D

...mit gondoltok, mi(k)/kik(k) lesz(nek) az(ok), ami(k)/aki(k)nek Justin ennyire megörült? :')

...na és mit gondoltok Kenny újonnan megismert oldaláról?;)

...na és a PlayStationös jelenet mennyire nőtt a szívetekhez? én jót nevettem már a gondolaton is. :'))):D

Soksoksok elnézést, hogy nem válaszoltam a kommentekre, de tegnap hajnali fél egyig, azaz az már ma volt, szóval addig írtam a részt is, hogy tudjak hozni nektek egy jó kis kiadós fejezetet. Remélem örültetek neki :)