9. Rejtett ismeretség

Jó estét mindenkinek! :DD

Végre meghoztam a részt. Sajnos nincs sok időm most beszélni.:/ Annyit szeretnék mindenképpen mondani, hogy ebben a részben remélem kisebb meglepetést tudok nektek okozni. Sokat agyaltam, hogy hogyan is hozzam majd megint össze két kis főszereplőnket, és egyszer elalvás előtt ez pattant ki az agyamból. Nekem eléggé bejön, remélem nektek is.:) Főleg azért, mert sikerült elkerülnöm ezt az "első találkozáskor add már meg a telószámod, majd hívlak" sablont, és az utána következőket...

Kérhetnék véleményt, hogy nektek mennyire jött be? :))

Most kicsit hanyagoltam a részletezést, mert nagyon bele akartam tenni több dolgot is.:)

De remélem tetszik nektek.

Kellemes Olvasást.♥

- Drágám, kelj fel! – rázogatott valaki.

- Miért? – nyöszörögtem.

- Van itt valaki, akinek szerintem örülni fogsz.

- Kicsoda? – keltem fel nyűgösen, ásítozva.

- Gyere, nézd meg. A nappaliban van.

- Előbb rendbe szedem magam.

- Nem kell. Nem idegen.

- Oké. Mindjárt megyek. – próbáltam lerázni szegényt. Hátha tovább aludhatok.

- Most. – rázott meg megint, mivel vissza akartam aludni.

- Oké, oké. – forgattam meg a szemem, s ezennel felültem. Végignézte, ahogy kikelek az ágyból, és felveszem a köntösöm.

Lecsoszogtunk – lecsoszogtam – a lépcsőn, nyomomban anyával. Nagyban dörzsölgettem a szemem, ezért volt az, hogy mikor megláttam az illetőt a kanapén ülni, először el sem hittem, hogy tényleg ott van.

- Geraldine? – kérdeztem megilletődötten. Pislogtam párat, hátha eltűnik, mert csak egy látomás, de apa is ott volt mellette, tehát nagy valószínűséggel nem. – Komolyan?? – sikítottam fel, s őrült módjára felé rohantam.

- Szia, szívem. – ölelt magához nevetve, s ugrálva kezdtünk körbeforogni. – Oké, oké, elég lesz. A magas sarkúm nem bírja. - nevetett fel egy idő után.

- Hogy a fenébe kerülsz te ide? – toltam el magamtól a vállánál fogva, de azon pillanatban vissza is rántottam, és még egyszer megöleltem. Jaj, hogy hiányzott már!

- Nem szeretném kihagyni a tesóm első Vogue magazinos fotózását. – kócolta össze az amúgy is kócos hajam. Még nem volt időm elvégezni a reggeli teendőket…

- Tessék? – hajoltam el összevont szemöldökkel. – Hát te honnan…? – ugrott fel ezután a szemöldököm.

- Tegnapelőtt hívott anya.

- De…én még nem is mondtam nektek. – néztem az említettre, és apára.

- Joel minket is hívott. – mondta, mintha mi sem lenne egyértelműebb.

- Tényleg? – lepődtem meg ismét.

- Mikor lesz a fotózás?

- Nem biztos, hogy engem fognak választani. – céloztam arra, hogy nem értem, miért jött egy ilyen csekélységért haza.

- Ahogy anya elmondta Joel szavait, szerintem eléggé várható, hogy téged.

- De hogyhogy hazajöttél? Már majdnem 3 éve, hogy elmentél, és azóta alig hívtál. – húztam el a szám.

- Tudom, hogy mennyit jelent egy Vogue fotózás. És részese szeretnék lenni az enyém után a tiednek. – kacsintott rám. – Mellesleg lehet, hogy egyszerre leszünk benne a következő számban, ha téged választanak.

- Annak viszont eléggé kicsi az esélye.

- Ne így állj hozzá az álmodhoz. Ahogy Justin Bieber mondaná, soha ne mondd, hogy soha. – vigyorgott. Ezen kissé leesett az állam…

- Te…most….komolyan Justin Biebertől idéztél? Mi van itt…mindenkit elkap ez a mánia?! – háborodtam fel.

- Aranyos kis kölyök. – vont vállat mosolyogva.

- Csak nem találkoztál már vele? – forgattam meg a szemem.

- Egyik fotózáson futottunk össze. Egyébként meg…csiripelte a net, hogy ki volt a kanadai OLLG. – bökött meg játékosan.

Na ezen meg aztán duplán leesett az állam.

- Kanadai OLLG? – hangom több mint egy oktávot csúszott fentebb. – Hol olvastad ezt?

- Justin Twitterén.

- Huh. – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Azt hittem már el is terjedt. Egyébként büszke vagyok magamra. Tudattam vele a backstageben, hogy utálom őt. – vigyorogtam.

- Ne mááár. – ámuldozott. – És mégis ilyen kedvesen írt vissza?

- Hát figyelj…azt mondta, hogy attól, hogy én utálom, neki még nincs oka engem utálni.

- Mindent el kellesz mondanod, ami a koncerten történt. – nézett rám parancsolóan.

- Igenis, főnök. – tisztelegtem nevetve. – Örülök, hogy itt vagy, Geral. – váltottam át komollyá, persze mosolyom megmaradt.

- Én is nagyon. – ölelt meg.

- Akkor reggelizhetünk? – szólt közbe anya kedvesen.

- Persze. – ugrott fel apa, mire mindannyian nevetni kezdtünk.

~*~

Elmeséltem Geraldinenak is mindent, ami a színpadon, és a színpad mögött történt. Az ő reakciói kicsit másak voltak, mivel ő már tudta, milyen hírességekkel találkozni. Csak hogy egy példát mondjak, van már közös fotósorozata Ashley Tisdale-lel. Ahhoz képest, hogy Geral még csak 19 éves, sok mindent elért már. És bár elég keveset látjuk egymást, emiatt nem is a legbizalmasabb a kapcsolatunk, mégis egy a példaképeim közül.

Szerencsére a tegnap estét együtt tölthettük, s elszórakoztunk néhány igazi csajos, tesós dologgal. Ha jobban belegondolok, Cassievel és Deniseszel sem szoktunk nagyon eltérő dolgokat csinálni, és ennek a magyarázata az, hogy úgy kezeljük egymást, mint nem vérszerinti testvérek. Ám előző este megtapasztalhattam, milyen így 16 – és fél – évesen az igazi tesóddal hülyülni. Bevallom, az elején fura volt, hogy egy ikerpár helyett egyetlen emberrel csinálom ezeket a dolgokat.

Pár perccel ezelőtt csörgött Joel, hogy döntöttek a magazinszerkesztők, s – felfoghatatlan számomra, hogy – én lettem a kiválasztott. Tényleg nem értem. Annyi sok más profibb modell van. És mégis én…

Persze ne értsétek félre, nagyon boldog vagyok most. Azt sem tudok, mit gondoljak, milyen lesz.

- Szerintem ez és ez jó lesz. Ők majd úgyis felöltöztetnek. – nyomott a kezembe egy olajzöld vastag garbót, és egy itt-ott szakadásos farmert. Egy egyszerű fekete csizma, fekete kabát, és barna sapka felvétele után indultunk is a fotózása. Semmi smink, semmi giccs. Normálisnak és alkalmasnak szeretnék látszani a feladatra. Na meg minek is sminkelnék, mikor azt majd ők fogják végezni.

Úton Toronto másik oldala felé – mivel mi a legészakiabb oldalán lakunk, a stúdió pedig délen van – Geral ellátott néhány jó tanáccsal. Kettőnkön kívül anya volt még a kocsiban, ugyanis apa nem tudott jönni, mert dolgoznia kell. Azért röhej, hogy fél órával hamarabb megy oda dolgozni, mint ahova én megyek most fotózásra.

- Izgulsz? – mosolygott rám a visszapillantóból anya.

- Kicsit. – néztem ki az ablakon. Láttam Toronto nyüzsgő életének pár pillanatát; ahogy egy néni kutyát sétáltat, egy bácsi szájharmonikázik, egy lány pedig egy könyvet olvas, melynek ráláttam a borítójára. Justin Bieber volt rajta. Istenem, már valaki ilyenre is képes, hogy egy könyvet Justinnal fedjen be…mert azt nem nagyon hiszem, hogy az ő saját könyve lenne…na, persze, még író is. Haha.

Mikor befordultunk az ismerős sarkon, s megpillantottam a Chantal Models Agency feliratot egy jókora tízemeletes házon, némiképp rám jött a pánik. Bár, ha úgy nézzük, ez kismiska volt ahhoz képest, ami a drágaságos Justin koncertjén árasztott el.

- Deja vu érzésem van. – szólalt meg izgatottan anya, miközben a bejárat felé meneteltünk. – Geralt is hasonlóképpen hoztam még anno.

- Remélem a sikerem is akkora lesz. – nyeltem nagyot.

- Nyugi. 16 vagy. Ha ez nem sikerül, még előtted áll jó pár év, hogy újrapróbáld. – bíztatott tesókám.

- De én menni akarok Európába. – morcoskodtam.

- Hát oké. – nevetett fel.

A recepcióstól megkérdeztük, hogy pontosan hova is várnak. A liftben töltött perceket, és a lifttől a 826-os szobáig vezető utat izgatottan tettem meg. Bár ez még mindig nem volt semmi a koncertes érzéshez képest. Bár szerintem olyat soha többet nem is fogok érezni…

- Kicsim…- állt meg az ajtó előtt anya. – Tudom, hogy mennyire szeretnéd ezt, és ezért nagyon, nagyon fogok szurkolni érted, és azt kívánom, hogy sikerüljön neked ez az egész. – simogatta meg az arcom.

- Köszönöm szépen, anya. – öleltem meg mosolyogva.

- Én is szurkolni fogok neked, de én már tudom, hogy úgyis sikerül, édes. – szorított magához Geral, miután anya elengedett.

- Úr…is…ten. – nyögdécseltem nagy nehezen. – Kösz, Geral. – kapkodtam levegő után, mikor elengedett.

Hálásan rájuk mosolyogtam, majd kopogtatás után benyitottam.

- Jó napot. – köszöntem illedelmesen a 2 férfinak és 3 nőnek, akiket először megpillantottam.

- Blair Collins? – mosolyodott el az egyik nő.

- Így van. – bólintottam szintén mosolyogva, majd bementem, nyomomban anyával és Gerrel.

- Nagyon pontosan érkezett. – fogott velem kezet.

- Igyekeztem. – ráztam meg.

- Misha Mariotte vagyok, a Vogue főigazgatója. – ennek hallatán kissé lehidaltam, de mosolyomat tartottam. – Ők a kollégáim.

Egyesével kezet ráztam mindegyikkel. A nevük; Gabe Dalton, Gary Foster, Maria Gablings, és Lena Jonith. Oké, azt hiszem elég lesz egyenlőre a keresztnevüket megjegyeznem…

- Szia, csajszi. – jelent meg a függöny mögött Joel.

- JoJo. – vigyorodtam el, úgy vártam, hogy mellém érjen, majd megöleltem.

- Ők lennének az álmaid megtestesítői. – mutatott végig az előbb megismert embereken.

- Remélem igazad van.

- Én is. – kacsintott rám. – Akkor át is adlak nekik. – tolt meg egy kicsit.

- Kezdhetjük a tesztfotózást? – mosolygott…öhm…azt hiszem Gabe.

- Persze. – bólintottam magabiztosan. Legalábbis próbáltam az lenni.

- Geraldine? – állt fel hirtelen Lena, s hitetlenkedve nézett a mögöttem nem messze álló testvéremre.

- Tádáá. – nevetett fel Geral, majd mosolyogva megölelték egymást.

- Hogy kerülsz ide?

- Elkísértem a testvéremet az első Vogue fotózására.

- A tesód? – lepődött meg ezúttal Gary.

- Máris előnyben vagy. – nézett rám vigyorogva Maria.

- De jó nekem. – viszonoztam lelkesedését.

Ezután elkezdődött a sminkelésem és öltöztetésem. Majd pedig a fotózás.

A ruhám nagyon tetszett. Egyszerű volt, mégis elegáns. A fotó hátteréhez pedig különösen illik.

~*~

- Nagyon ügyes voltál. Tényleg igazi kis modellalkat vagy. – veregette meg a vállam Gabe.

- Köszönöm. – mosolyogtam. – Szerinted hogy fog tetszeni az olvasóknak?

- Szerintem nagyon be fog nekik jönni. Főleg, hogy ki sem retusálunk téged, mert felesleges. Csodaszép bőröd van.

- Igazán? – vontam fel a szemöldököm.

- Nézzük meg. – kacsintott rám, majd belehuppant a forgószékbe, begörnyedt a laptop elé, s ujjai szélsebesen kezdtek nyomogatni ide-oda. Látszott rajta, hogy profi a dologban. – Emberek! – szólt a szoba másik végébe, mire mindenki felénk pillantott, majd rövid időn belül körénk is gyűltek.

Épp belekezdtünk a képek nézegetésébe, mikor nyitódott az ajtó, s valaki lihegve belépett rajta. Egy számomra ismeretlen nő volt.

- Srácok, nagyon sajnálom, hogy késtem. Kis gondja adódott Scooternek, és segítenem kellett neki. És a forgalom sem volt a leggyorsabb Washingtonban… - elkezdte kapkodni magáról a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, és miegyebet. Majd miután rendbe szedte magát, és körülnézett, meglepődött.

Legelőször akkor, mikor Geraldinera nézett. Majd még jobban, mikor anyára. És a legjobban akkor, mikor rám.

- Ti mit kerestek itt?

- Carin, te hogy kerülsz ide? – kérdezte anya ugyanolyan meglepődötten.

- A fotózásra jöttem. Úgy értem, a modellkereső fotózásra.

- Ti ismeritek egymást? – lépett közbe Misha. Na, erre én is kíváncsi lennék.

- Persze. – s mintha észbekapott volna, anyához sietett, és megölelte. – Szia, Geral. – tette ugyanezt nővéremmel is. – És az ifjú hölgy. – fordult felém mosolyogva. – Nincs kicsit hideg ehhez a ruhához? – nézett végig rajtam kedvesen, majd megölelt.

- Csak a fotózási ruhám.

- Fotózási? Miért, fotóznak?

- Ő a kiválasztott modell, Carin. – szólt közbe újra Misha. Ennek hallatán Carin szemei kitágultak, s anyára meredt.

- Én sem igazán értem. – nézett hol rám, hol Carinre, hol Mishára zavarodottan.

- Hát én sem nagyon. – mondta Misha. – Az van, hogy ez a fotózás Cariné. Mármint most fog megjelenni a parfümje, és ahhoz kell egy modell, akivel ezt fotózzuk, és bekerül az újságba.  Joelt kértük fel erre a feladatra, mármint hogy segítsen profikat válogatni, mert ez a modellügynökség nagyon híres, ráadásul nincs messze New Yorktól. De azt nem vágom, hogy ti honnan ismeritek egymást. – nevetett fel kínosan.

- Misha…Kathleen, Geral, és Blair, valamint az édesapjuk régi ismerőseim. – ez most engem lepett meg. De akkor én miért nem ismerem?

- Blair nem igazán ismeri Carint, mert legtöbbször…na jó, mindig, csak telefonálok vele, így ők személyesen még igazából most találkoznak először. – vette át a szót anya. Áh, már érthető.

- De akkor én hogy jövök a képbe, ha a Vogue magazinhoz fotóznak? A parfümöd nem ahhoz kapcsolódik. – vetettem fel egy problémát.

- Megkértem a szerkesztőséget, hogy a parfüm népszerűsítése érdekében az újságba is kerüljön bele. – adta a választ. Igen, ez logikus. – De azon kívül rengeteg más helyen is meg fog jelenni.

- Mint például? – ráncoltam a homlokom. Elbizonytalanodtam, hogy biztos jó ötlet-e ez.

- Blair, lehetne egy kérdésem? Most, hogy jobban megnézlek, mintha jól emlékeznék.

- Emlékezni? Mire?

- Nem te…nos…nem te voltál véletlenül…Justin…legutóbbi kanadai koncertjén az OLLG? – bökte ki nagy nehezen. A Justin nevet pedig különös gonddal és figyelemmel.

- A „kanadai OLLG”? – forgattam meg a szemem. – De.

- Szóval akkor te vagy az a twitteres @BlairyC.

- Pontosan. – bólintottam. – De…hogy vág ide Justin? – ezt a részét nem értettem.

- Tudod, én…Justin bandájában vagyok. Scooternek segítek a munkákban, és persze ott, ahova éppen bedobnak.

- Ez komoly? – lepett meg a dolog. A család egyik ismerőse Justinnak dolgozik? Hát ez…fantasztikusabb már nem is lehetne…

- Te jó ég, mik derülnek itt ki. – fogta a homlokát Misha.

- Nekem mondod? – hüledeztem.

- Justin mesélt rólad. – mosolygott rám Carin.

- Na ne. Micsodát? Várj. Gyere. – érzelmek hada söpört rajtam keresztül, végül megragadtam a karját, és kihúztam a szobából a folyosóra. – Mondj el mindent. – kértem izgatottan. Én sem értettem, miért érdekel ennyire a rólam alkotott véleménye.

- Annyit mondott csak, hogy kissé más volt az akkori OLLG-je. Kicsit faggatni kezdtem, s akkor elmondott pár egyéb információt. Például, hogy elájultál. Aztán kiderült, hogy egy utálója vagy. De azért nem irtózol tőle. Még meg is ölelt. – vigyorgott. – De végeredményben úgy összegezte, hogy szép csaj vagy. – most még jobban vigyorgott. – És most, hogy látlak, ebben nincs ellenvetésem.

- Húha. – motyogtam.

- Te komolyan híres vagy, és még nem találkoztál vele?

- Nem vagyok híres, és már találkoztam vele. – cáfoltam meg mindkettőt,ám kissé elábrándoztam előbbi rövidke „meséjén”.

- Oké, a koncertet leszámítva.

- Mondd, szerinted is jófej?

- Abszolút. Imádom, mikor annyit röhögünk. – nevetett fel. Azt szűrtem le a viselkedéséből, hogy eléggé nyitott, életvidám és kedves csaj. A beszéd pedig nem esik nehezére. - A következő fotózásra elhozhatom magammal.

- Tessék? Jaj, dehogyis!

- Tényleg nem szereted? – ráncolta a szemöldökét.

- Hazudtam volna neki?

- Ja, nem, csak fura, hogy mégis érdekelt, hogy mit gondol rólad. – mosolygott sunyin.

- Carin. – forgattam meg a szemem nevetve. – Csak kíváncsi voltam. – vontam vállat.

- Menjünk vissza. Nézzük meg a képeket. Aztán majd még beszélünk. – kacsintott rám, majd kézen ragadott, így mentünk vissza a többiekhez.