19. Magánóra

Halihóó, édeseim.

Rettentően sajnálom, hogy ismét így elhúzódott a következő rész feltétele, de egyben örülök is, mert az elmúlt órákban (inkább napokban:D) érkezett rögtön 4 új komment is. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt, tényleg hálás vagyok érte!! :)) ♥♥

A részről nem mondok semmit, nehogy kiderüljön valami:DD Remélem tetszeni fog és ismét érkezik legalább ennyi komment:))

Tuti nem mondtam el valamit, de esköszöm, nem jut eszembe. :/ Így hát egy rövid előszó után még annyit:

Kellemes Olvasást.♥

Az üres kocka helyére kézzel beírt egy szót tanulmányoztam. Magánóra. Nem, valahogy nem akartam most tanulni. Főleg nem úgy, hogy egy ismeretlen fog oktatni. 9-től 1 óráig lehetne szabad programom, erre belerondít az a csúnya kézírás, ami arra kötelez, hogy márpedig meg kell jelenjek az órán. De mi van, ha nem akarok?

Valójában, semmi. Mert senkit nem érdekel, hogy én mit akarok. Pedig alig bírok kikelni az ágyból. Rendben, talán nem kellett volna tegnap 11-kor lefeküdnöm, de…oké, nincs de. Nem kellett volna, és kész. De hát akkor is…..!

Nagyot sóhajtva ledobtam magam mellé a köteg papírt, ami összefűzöttségének köszönhetően nem hullott darabokra. Lelöktem magamról a takarót, és nyüglődve kikeltem az ágyból. Háromnegyed órám volt 9-ig. Biztos, hogy nem szépségkirálynőként fogok kinézni az órán…ennyi idő alatt örülök, ha magamat rendbe rakom, nemhogy még hajkoronát kreáljak meg csini ruhát válasszak.

Fogmosás…fésülködés…arctisztítás…szempillaspirál…így teltek sorba a készülődésem állomásai. A hűtőből kivettem egy kakaót és reggeliként megittam, mialatt a szekrényem előtt állva ruhát cserkésztem be. Szerencsére jobban átláttam mindent, mert tegnap kipakoltam a bőröndből a szekrénybe, így minden a legnagyobb rendben volt. Végül kiválasztottam egy kényelmes felsőt és nadrágot, és egy Vans cipőt. A vicc kedvéért a pólóm I ♥ Friday-os volt, mivel ma péntek van.

Magamra kaptam egy felsőt is, aztán gyorsan felkötöttem a hajam. Az egész egy nagy összevisszaság volt, de éppen ezt szeretem benne.

Mivel nem tudtam, hogy mit fogunk csinálni, vagy hogy könyvből tanulunk-e egyáltalán, így csupán két tollat vettem magamhoz, a telefonomat, és egy csomag rágót. Beraktam egy cicás fülbevalót, fújtam kettőt a parfümömből, aztán felkaptam a kártyát, ami az ajtóhoz kell. Utolsó pillantásként csekkoltam, hogy biztos a 126-os terembe kell-e menni, majd gyorsfuttában indultam el, ugyanis már háromnegyed 9 volt.

Mivel 126, ezért az első emeleten volt a terem. Gyerekjáték volt megtalálni. Teljesen nyugodj voltam, nem izgultam semmi miatt. Anne azt mondta, hogy kedves, tehát reménykedtem, hogy velem sem fog másképp viselkedni.

Az ajtót egy férfi nyitotta ki. Hátrafelé beszélt, úgy jött kifelé, így nem látta, hogy ott vagyok.

- Jó reggelt. – köszöntem rá, mielőtt belém sétált volna. Meglepődötten fordult felém.

- Ó, jó reggelt. – mért végig mosolyogva. Örültem neki nagyon… - Kit keres?

- Jenny…ööö…- úristen, nem jut eszembe a neve. Ó, hogy a fenébe hívják a csaj?

- Sadric? – vonta fel szemöldökét. – A magántanárod?

- Ó, igen, pontosan. Mellesleg most lett az a tanárom. Az első órára jöttem. – kedvesen mosolyogva próbáltam jó benyomást kelteni, nehogy azt higgye, valami díler vagyok.

- Menj be, bent megtalálod. – ő kilépett a helyiségből, én pedig a keletkezett üres ajtónyíláson bementem.

Mielőtt bezártam volna az ajtót, körbenéztem. És jól tettem.

Az asztalnál Ő ült. Ő. De…hogy kerül ide? Értetlenül bámultam rá, ő ugyanúgy nézett vissza rám.

- Elnézést, azt hiszem mégis rossz helyen járok. – kezdtem hátrálni a szerencsére nyitott ajtó felé, de mielőtt eltűnhettem volna, egy nő utánam szólt. Most vettem csak észre, hogy egy nő is ül Mellette…

- Blair Collins? – a nevemen szólított. Ismerne?

- Igen? – hangom kérdésként csúszott fel, pedig ezt ki akartam jelenteni.

- Jó helyen jár. – mosolyodott el kedvesen. – Jöjjön be!

Összezavarodva bár, de bezártam az ajtót. Azon gondolkodtam, most vajon ugrat a nő, vagy esetleg Justin kezdett gyors átveréses akcióba és a nőt használja fel, vagy egyszerűen csak tényleg ő a…tanárom. Ó, ez félelmetes, ha belegondolok, hogy milyen másik személynek még a tanára…

- Nyugodtan idejöhetsz. – állt fel a székéből, megkerülte az asztalt és felém indult. Az én lábaim is elindultak, így ő lassítani kezdett.

- Elnézést, biztos, hogy Ön Jenny Sadric? – kénytelen voltam megkérdezni. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Abban bíztam, hogy csak egy rossz álom.

- Igen, ő Jenny Sadric. – szólalt meg a széken ülő Justin. Látszólag megsértődött, hogy ennyire kelletlenül fogadom a társaságát. Mert igen…be kell vallanom. Csakis amiatt nem akartam elhinni, hogy Jenny lesz a tanárom, mert ő egyben Justin tanára is. – Jenny, egy percre…

- Egy pillanat, Justin. – intette le. – Szóval Jenny Sadric vagyok. – nyújtotta a kezét kedvesen.

- Blair Collins. – ráztam meg illedelmesen.

- Ne ijedj meg és ne is ájulj el a székben ülő személy láttán. – bökött mosolyogva Justin felé.

- Valahogy eszem ágában sincs… - egy csúfos mosollyal, mégis kedvesen adtam tudtára, de inkább Justin tudtára, hogy még mindig nem vagyok oda érte. Szemem sarkából láttam, hogy Justin elmosolyodik, majd csóválva lehajtja a fejét.

- Ezt nem értem. – ráncolta homlokát Jenny, tekintete értetlenül vizslatott.

- Nézze, Mrs Sadric… - sóhajtottam fel. – Teljesen biztos abban, hogy Ön fogja Anne-t helyettesíteni?

- Természetesen. De…

- Értem. – bólintottam kelletlenül, de inkább félbeszakítottam, minthogy még egyszer feltegyen valami kérdést.

- Jenny… - ismét belekezdett Justin, de a tanár ezúttal is leintette.

- Kérem, elmondaná, miért ellenkezik ennyire? – Jenny felpillantott rám, szemében komoly érdeklődés volt.

- Nem ellenkezem, csupán… - nem is folytattam, ez is nagy hazugság volt. Igenis próbáltam ellenkezni. – Rendben. – vettem mély levegőt, majd kifújtam. – Elnézést kérek a kellemetlenségekért. – sütöttem le a tekintetem.

- Csak hogy elkerüljük a hosszú magyarázkodást, inkább kezembe veszem az ügyet. – állt fel magabiztosan az eddig magához képest meglehetősen csendes fiú. Lassan indult meg felénk.

- Abból nem lesz semmi jó. – motyogtam magamnak, majd mintha nem is mondtam volna semmit, érdeklődést mutatva felnéztem rá.

- Valójában de. – cinikus tekintetet lövellt felém. Fenébe, komolyan hallotta? – Tehát annyi az egész, hogy Blair és én ismerjük egymást. – utolsó szavára éppen mellénk ért. – A csaj nem bír engem, folyamatosan kritizál és szid, na meg persze kötekszik, ennek ellenére szívből jövő szeretetet táplálunk egymás iránt, ugye Csipkerózsika? – gúnyos és egyben elégedett mosollyal az arcán nézett a szemembe, és lerítt róla, élvezi, hogy feldühíthet.

- Jenny, akk…vagyis úgy értem, Mrs Sadric… - javítottam mosolyogva. Az volt a tervem, hogy figyelmen kívül hagyom Justint, ez pedig jó ötletnek tűnt. - …akkor megbeszéljük a taníttatásommal kapcsolatos részleteket?

- Látod, Jen? Erről beszélek. – sóhajtott fel a fejét csóválva.

- Azt hiszem, kezdek rájönni, hogy honnan vagy nekem ismerős. – mélyen tanakodva vizsgálta meg Jenny a vonásaimat, értem ezalatt az arcom, és a testem egyéb részeit is.

- Jenny, folytassuk az órát. Nemsokára próbám van. – lemondóan szólt közbe Justin. Én pedig büszke voltam magamra, hogy ezúttal sikerült rajta felülkerekednem. Nem folytatta a kötekedést, legutoljára pedig én szóltam le. Ez egyértelmű nyerés számomra.

- Rendben, persze. Folytassuk…illetve kezdjük el. – nevetett fel.

Jenny leült az asztal végén lévő székbe, Justin az egyik, én pedig a másik oldalára.

- Még mindig nehéz felfognom, hogy ismeritek egymást.

- Jen, ne ezen törd magad. – Bieber bosszúsan lapozott bele a könyvébe. Tényleg még mindig azon eszi magát, hogy alulmaradt? Kell lenni valami másnak. Annyira csak nem sértődött be. Ha meg de, annak csak örülök.

- Biebs, plusz 2 oldal. – Jenny szavai meghökkentettek. Hogy ilyen oldala is van? Egy rossz szó, és plusz 2 oldal? Örülök neki…

- Jenny, fellépésem lesz. Nem fog menni.

- 2 oldalt a limóban ülve tízszer is el tudsz olvasni. Na, tehát Blair. – nézett rám mosolyogva.

Justin püffögött még valamit, mintha megismételte volna a „Biebs, plusz 2 oldal.” mondatot, csak nyávogó hangon, ezzel kifigurázva Jennyt.

- Könyved nem lesz sok, leginkább fénymásolatokat fogok majd adni. – kezdte meg Jenny a beszélgetést. – Ha jól tudom, olaszul is beszélsz, aminek kifejezetten örülök, mert nagyon szeretem az olasz nyelvet.

- Igen, legalábbis tanulok. – mosolyogtam el, mire felnevetett.

- Ó, igen! Egy fontos dolog; ha nem gond, akkor megkérnélek, hogy ne magázz, tegezz nyugodtan.

- Rendben, köszönöm. – bólintottam mosolyogva.

- Az óráid már megvannak, beleírattam a táblázatba, amit a modellkedéskor kaptál. Gondolom szóltak, hogy ne ijedj meg az idegen kézírás miatt.

- Igen, persze.

- Szuper. Szerintem különösebb megbeszélnivalónk nincs, majd az órák alatt megismerjük egymást. – abbahagyta a jegyzetelést és mosolyogva rám nézett.

- Nekem lehetne egy kérdésem? – haraptam ajkamba félénken.

- Persze, csak nyugodtan.

- Majd inkább négyszemközt, ha lehet. – egy pillanat erejéig Justinra néztem, ami elég volt, hogy lássam, amint meglepődve felkapja a fejét.

- Ahogy szeretnéd. – bólintott, majd egy könyvet vett a kezébe.

- Talán zavarok.? – hangsúlyából nem jöttem rá, most ez kérdés akart lenni, vagy nem.

- Csak amiért az előbb olyan hevesen állítottál rólam dolgokat, akkor most ki is kezd kötekedni? – nekem tényleg nem állt szándékomban összetűzésbe kerülni vele, főleg nem a tanárom előtt, de ezt nem tudtam kihagyni.

- Szokj hozzá. – válaszolt Justin helyett Jenny. – Sokszor próbál másokat szekálni, függetlenül attól, hogy jóban vagy rosszban van-e az illetővel. – rosszallóan csóválta a fejét, amikor Justinra nézett.

- Velem nem lesz egyszerű dolga. – mosolyogtam kedvesen a velem szemben ülő fiúra.

- Pedig vissza kellesz venned az önimádatodból, ha kell az a kártya. – kacsintott rám vigyorogva, majd a tanulnivalójába temetkezett. Fogaimat összeszorítva próbáltam lenyelni, hogy ne szóljak vissza.

- Oké, nem tudom, miről beszéltek, de kezdjük az órát. – határozottan utasított minket csendre anélkül, hogy ezt kimondta volna. – Justin, te elemezd a verset, aztán próbáld meg ezt a szöveget franciára fordítani.

- Nem tudok franciául. – jelentette ki nyugodtan, fel nem nézve papírjáról.

- Ezt a szöveget egy óvodás kislány írta, tehát pont a te szinted. – ezen elvigyorodtam. Úgy látszik, Jenny sem könyörül rajta.

Justin ismét megsértődött, így még mindig fel nem nézve a papírról vette ki Jenny kezéből a szöveget és húzta az ölébe.

- Nos, Blair… - fordult felém Jenny. – Mivel ezek az első óráid, ezért te választhatod meg, hogy milyen tantárgyat és mennyi ideig tanuljunk. A kikötés, hogy legalább 3 tárgyat válassz.

- Akkor egyik az olasz. – vágtam rá nevetve. – Legyen még angol…és matek. És földrajz.

- Rendben. Akkor kezdjük az olasszal, úgy jó lesz?

- Sí, perfetto. (Igen, tökéletes.) – mosolyodtam el.

- Hé, hé, hé…! Én abból nem értem semmit. – szólalt fel Justin.

- Én pedig a franciát nem értem. – vontam vállat.

- Akkor franciául foglak szidni. – nevetett fel kárörvendően.

- Húha, most nagyon megijedtem. Én meg olaszul, na? – forgattam meg a szemem.

- Allora, ragazzi, non é necessario. (Rendben, srácok, ez nem szükséges.) – jelentőségteljes pillantást vetett ránk tanárunk.

- Én annyit tudok olaszul, hogy ciao meg arrivederci. – húzta el a száját.

- Én meg annyit franciául, hogy bonjour meg merci.

- Tehát akkor megtartjátok egymásnak az órát? – ezúttal már nem türtőztette magát Jenny, mérgesen szólt ránk.

- Nem. – mindketten egyszerre vágtuk rá.

- Akkor száj befog, kéz mozog. – ezt nem vettem magamra, ugyanis Justinnak volt az a feladata, hogy írjon, én még nem kaptam feladatot.

Jenny elmondta feladatom, én pedig belekezdtem. Jó öt perc után zacskócsörgésre lettem figyelmes. Nem szenteltem a zajnak nagy figyelmet, csak mikor már Jenny is felszólalt.

- Justin, azt elrakod. – határozottan szólt rá. Tetszett, hogy nem kivételezett vele szigor szempontjából csak azért, mert híres.

Bieber viszont nem engedelmeskedett a parancsnak. Az asztalra rakta az m&m’s csomagot, s kivett belőle vagy hármat. Az egyiket feldobta a levegőbe úgy, hogy az pontosan a szájába esett. Aztán ezt még egyszer megcsinálta. A harmadik után Jenny nem tűrt, elvette a zacsit.

- Ó, ne már! – forgatta meg a szemét.

- Mondhatom, szépen bemutatkozol más tanítványaim előtt. – ez egy erőteljes dorgálás volt. Nem is jöttem rá azonnal, hogy én lennék az a másik tanítvány, csak mikor belegondoltam a mondat jelentésébe.

- Blair előtt nem kell tisztelettudóan viselkednem, mert ha tenném sem változna a véleménye. – vont vállat, majd a zacskóért nyúlt és újra játszadozni kezdett a dobálással. Ám sorozatba három félrement, és hangos csattanással ért földet.

- Justin. – csóválta meg a fejét Jenny, majd lemondóan lehunyta a szemét, felkönyökölt az asztalra és arcát tenyerébe temette.

Lenéztem az asztal alá, hogy vajon merre lehet Justin lába. Bemértem célpontként, majd meglendítve a lábam aprót belerúgtam, mire fejét rám kapta. Jennyre pillantottam, majd vissza rá, és csak remélni tudtam, hogy veszi a lapot.

- Kérsz, Jenny? – tartotta a zacskót tanárom elé.

- Mi? – suttogtam értetlenül, s egyben dorgálón.

- Mi az? – tátogott vissza meglepetten, nem igazán értette, hogy mi bajom.

- Nem azt mondtam, hogy kínáld meg, te hülye. – hadartam el tátogva, emiatt nem valami sokat érthetett belőle. Kérdőn nézett rám. Nem látja Jennyn, hogy kiakadt a viselkedése miatt? Én nem egy „Kérsz, Jenny?” mondatra gondoltam, hanem egy „Sajnálom”.-ra…

- Justin, beszélni szeretnék édesanyáddal. Mondd meg neki, hogy ma este felhívom. – komolyan nézett rá Justinra, akinek arcáról az előbbi értetlenség félelemmé változott át.

- Miért? – kérdezte halkan. – Csak akkor akarsz anyával beszélni, mikor… - szemeivel hunyorított, azt hiszem rájött a mondat befejezésére. Nekem sem volt nehéz kitalálnom.

- Igen, mikor olyan lehetetlenül viselkedsz, hogy nem tudok veled mit kezdeni. Így el fogunk csúszni mindennel. Visszafoghatnád már az energiatúltengésed, igazán! – azzal felállt és kiviharzott a szobából. Én meg csak néztem utána, értetlenül.

- 1 hétig nem lesz laptopom. – nyöszörgött fel, fejét hátrahajtotta.

- Jaj, egyelek meg, bele ne halj! – félve a szám elé kaptam a kezem, majd egyszerűen csak megforgattam a szemem. – Az a lábrúgás arra volt, hogy kérj bocsánatot, ne pedig megkínáld m&m’sszel.

- Jól van, nem értettem. – védekezett azonnal.

- Most hova ment Jenny?

- Mikor nagyon kiakasztom, ki szokott menni pár percre. Aztán visszajön és mosolyogva folytatja a tanítást.

- Ó, Justin. – sóhajtottam fel. – És ezért most én is szívjak, mi?

- Miért szívnál? Van pár perced, amíg nem kell matekegyenletet megoldanod. – vigyorodott el.

- Kiakasztottad a tanárod, hogy veheted ezt félvállról? – fentebb csúsztam a széken, ezzel együtt hangom is megemelkedett.

- Már mondtam. Mosolyogva fog visszajönni. Ismerem őt, Blair, nyugi már.

- Persze, te mindenkit ismersz… - forgattam a szemem.

- Nem, korántsem. Csak azokat, akik engedik, hogy megismerjem. – szavai közben arcáról eltűnt a pimaszság, komolyan nézett a szemembe. Vele ellentétben, én rögtön értettem célzását.

- Ha nem lennél velem ennyire visszataszító, én is engedném. – motyogtam, hirtelen támadt zavaromban le kellett sütnöm a szemem.

- Ó, hogyisne, még én legyek a hibás.

- Nem azt mondtam…

- De. Te is tudod, hogy de.

- Justin… – néztem fel rá, vissza akartam neki szólni. De végül nem tettem. – Sajnálom, hogy nem tudok kedvesen válaszolni. Sajnálom, hogy nem tudlak körbenyalni, mint a rajongóid. Én nem vagyok egy közülük, én csak egy lány vagyok, nem pedig Belieber. Nem mondom, hogy én nem vagyok hibás emiatt, mert nekem is alkalmazkodnom kellene hozzád, de ha már te keresed a társaságom, akkor neked kellene jobban, nem igaz? Néha egyszerűen csak meg kellene állnod, hogy visszaszólj, és mindjárt jobban érezném magam. – a szavak dőltek belőlem, s többször is meg akartam állni, de aztán gondoltam, ha már ennyi kijött, jöjjön a többi is.

- Ahogy te is, én sem olyan személyiség vagyok, aki egykönnyen elfogadja, ha alulmarad. Mert valld be, te sem szereted, amikor lekörözlek. – mosolyodott el.

- Nem kell bevallanom, én ezt tudom magamról. De most arról van szó, hogy…

- Blair, ennek semmi értelme. Mitől lenne jobb, ha hagynám, hogy elhordj akárminek?

- Nem ezt mondtam, Justin. – tártam szét a karom, majd felsóhajtva leengedtem. – Mindegy is. Veled nem lehet értelmesen beszélni. – visszagörnyedtem papírom felé, kezembe vettem a tollat, és írni kezdtem.

Hallottam, hogy ismét meg akar szólalni, de ekkor visszajött Jenny.

- Folytassuk. – közeledett felénk kimérten, és ahogy Justin mondta, tényleg jókedvű volt.

A lábfejemet enyhe rúgás érte, tekintetem rögtön Justinra terelődött.

- Megmondtam, vagy megmondtam? – suttogta, majd mosolyogva rám kacsintott.

Vállat rántva elfordultam tőle, de cselesen egy pillanatra még visszanéztem rá. Rosszallóan, mosolyogva rázta a fejét, majd tekintetét lesütötte. Ezután kénytelen voltam Jennyre figyelni. És ezután már csak vele is foglalkoztam. Azaz….próbáltam.