48. Csípj meg!

Tegnap laza egyetlen délután alatt lenyomtam a Hunger Games 2. kötetét. Beleszerettem abba a könyvbe, a történetbe, a szerzője vezetéknevébe, ami történetesen Collins, ahogy Blairé is, pedig mikor ezt választottam, messze nem tudtam még erről a könyvről.
Beleszerettem Gale-be!
Tele van bonyodalmakkal a könyv, néha a szám a lapot érte, úgy meglepődtem. Peeta hősszerelmes viselkedése még megnyerőbb volt számomra, mint az első részben, ráadásul a neve is dukál, miután az enyém Petra, ami majdnem Peeta, ha egy kisbaba mondja ki. lol
Szóval rendesen beledugtam a fejem egy adag kavarodásba, ráadásul a vége is "befejezetlenül" fejeződött be, tehát bennem is tovább éltek ezek. Ez vezetett oda, hogy a történetbe is rendesen sikerült egy jó nagy csavart raknom, egészen annyira, hogy a végére már én sem értettem, mit akarok ebből kihozni, aztán nagy nehezen visszataláltam magamhoz.
Nem említem az iskolát. De még így nyárzáróként ezt a részt igazán megérdemlitek! :)

Ryan elkerekedett szemekkel nézett ránk, nem elég jó kifejezés, hogy fülig pirultam. Ő is teljesen zavarba jött, ugyanakkor mérges és kíváncsi is volt. Nem tudnék megfelelő jelzőt találni arckifejezésére.

- Mi a szart csináltok ti? – Butler mögül felbukkant egy kamera, mely nagyobb volt, mint Jon arca. Jézusom, Jon is itt van? Oh, fergeteges. Már csak ez hiányzott. Számon kérő tekintete elől próbáltam elrejtőzni, de lehetetlennek bizonyult. Ryan zavartan hajolt a földön heverő porcelándarabokért, mely ránézésre egy csésze maradványa lehetett. Ennek a landolása okozta azt a hangos csattanást.

- Zárd be az ajtót. – Justin sürgetőn kérte a kamerás fickót, aki egyetlen lökéssel elzárt minket a külvilágtól. – Hadd magyarázzuk meg..

- Scoonak teljesen igaza volt. Nem bírod ki, hogy ne csavard el egy naiv kislány fejét. – meglepetésként ért az engem való megnevezése és bevallom, igenis fájt. Akkor most hirtelen ennek lettem eltitulálva? Nem tudtam szabadkozni, nem tudtam mivel.

- Blair egyáltalán nem kislány, főleg nem naiv. – a mellettem állú fiú felbuzdulva lépett fel Jon szavai ellen, bár erre semmi szükség nem lett volna. A helyzet már így is épp elég kellemetlen. De azért meg kell hagyni, hálás voltam neki. Nem egészen értettem, miért véd meg, de valami különös oknál fogva úgy éreztem, szívből teszi.

- Nem is tudom…most azért kéne bocsánatot kérnünk, hogy benyitottunk, vagy hogy lebuktattuk őket? – Ryan a hatodik bolygón járt, eléggé sokkolta őt a szituáció.

- Igazán nincs semmi köztünk, higgyétek el. Ez csak… - Jon kérdő tekintete belém fagyasztotta a szavakat, nem találtam meg a megfelelő befejezést. Felpillantottam Justinra abban reménykedve, hogy valami zseniális ötlet szikráját látom majd az arcán, de a kétségbeesésen kívül semmi nem volt.

- Ha nem haragszotok, most megkeresném Scootert. – ezt úgy értettem, megy aláíratni a halálos ítéletünk.

- Ne mondj neki semmit. – csúszott ki számon sipítva, a kétségbeesés hozta ki belőlem. – Justin nagyon meg fogja járni. Kérlek, Jon. – mellkasánál pólójába markoltam, kérlelőn néztem a szemébe. Iszonyú bűntudatom lenne, ha miattam menne tönkre minden. Nem akarom ezt Justinnak. Nem akarom, hogy fej nélkül végezze. Nem akarok hazamenni – merthogy biztosra veszem, Scooter valamilyen formában véget vetne a barátinak nem mondható kapcsolatunknak.

- Gyere, Ryan, hozzunk Justinnak egy másik csésze gyógyteát, miután sikeresen a földön landoltattad szegény párát. – mintha teljesen elutasította volna könyörgésem, úgy szólt Ryannek.

- Jon.. – utolsó reményszikraként véstem tekintetem a szemébe, de mindhiába. Kamerájával az oldalán, Ryannel a nyomában kilépett az ajtón. Mereven bámultam a fadarabot, szemembe könnyek tolultak.

- Blair, ne csináld ezt! Hallod?! Minden rendben. – homlokát halántékomnak döntötte, kezét lazán, de biztonságérzetet adóan fonta derekam köré.

- Sajnálom, Justin. – határozottan eltoltam magamtól, nem mertem szemébe nézni. Nem mertem még csak hozzáérni sem azok után, hogy tudatában voltam, Jon hová is ment most. – Ennek nem így kellett volna lennie. – fojtott hangon suttogtam, szipogva nagyot nyeltem, s hogy megpróbáljam kitörölni fejemből a sok kellemetlen gondolatot, magam mögött hagyva az ártatlan fiút elhagytam a szobát.

Magamat éreztem az egyetlen bűnösnek. Különösebb magyarázatot nem tudok rá találni, hacsak az nem elfogadható, hogy én voltam az, aki ha megbízásból is, de a szobájában tartózkodott, mikor nem kellett volna. Ha én nem vagyok ott, mindez nem történik meg. Vagy legalábbis nem most.

Justin szemszöge

Őszintén nem értem, miért magát okolja. Márpedig tényleg magát okolja. Jobb magyarázatom nincs arra, hogy elkerül. Olyan gyorsan elment, időm sem volt vele megértetni, hogy ehhez a dologhoz két ember kellett, meg amúgy is, ezt a csókot most kifejezetten én provokáltam.

Anya és Scooter 10 percnyi késésben van, elvileg kisebb gond adódott, amit jelenleg oldanak meg. Jon bemenekült a szobájába Fredoval, a másik nagy kamera mániákussal, ezzel tökéletesen elérve, hogy esélyem se legyen észrevétlenül beszélni vele. Én még mindig reménykedem, hogy nem mondta el Scooternek.

- Szerintem sincs köztetek semmi, á, dehogy! – Butler csak tovább feszengette a tűréshatáromat, láthatólag akaratlanul. Mielőtt olyan vágnék a fejéhez, amit 2 perccel később megbánnék, inkább a szobába menekülök. Levetődtem az ágyamra, leengedtem az ágyfüggönyt, felkapcsoltam a pici lámpát és a párnába fúrtam az arcom. Akaratlanul megjelent előttem Blair kétségbeesett arca, és ahogy aztán kiszakította magát a karomból. Hogy miért érez több bűntudatot és megbánást, mint én, azt egyelőre nem tudom. Engem kevésbé izgat a dolog, hiszen örökké úgysem várhatják el tőlem, hogy ne legyek szerelmes. Egyszer úgyis megtörténik. Addig örüljenek, míg csak kavarok egy lánnyal, nem a kezét kérem meg.

- Justin? – Carin vékony hangja vészjóslóan hat, mégsem ijedek meg. Nem ijedek meg egy Scootertől. 19 évesen csak van annyi jogom, hogy eldönthessem, kivel mit csinálok. Menedzserség ide vagy oda, a magánéletemnek van olyan határa, amely csak rám és Justinra tartozik. Pont. – Ryan azt mondta, nem ittad meg a gyógyteát. Szüksége van rá a torkodnak, te is tudod. – ez csak félrevezető duma, vagy tényleg ennyiről lenne szó? Elhúztam a függönyt, kikukucskáltam a lyukon. Carin kedvesen nyújtott felém egy kék bögrét.

- Hol a csapda? – szóltam nem a legbarátságosabb hangnemben, ezen meg is lepődött.

- Ez csak egy bögre tea, nem egérfogó. – értetlenül állt a dolog előtt, elfogott a gyanú, talán hozzá még nem jutott el a dolog. Kicibáltam az egész függönyt, leszálltam az ágyról.

- Köszi. – halvány mosolyt erőltetve az arcomra elvettem kezéből a kihűlt teát, s csak azért, ha mégis csapda lenne, kimentem a nappaliba, hogy megmutassam Scoonak, nem kell máson keresztül üzengetnie nekem. Kedvenc szöszkém is az egyik kanapén gubbasztott, térdét felhúzva kuporodott be a sarokba és merült el telefonjában.

- Mi a szitu? – próbáltam úgy tenni, mintha az egész csak egy álom lett volna. Neki rémálom, nekem változatlanul egy kedves álom. Felpillantott rám, még jobban magára húzta a pulóverét. – Semmi különös, Justin. – utánoztam le hangját, ettől mintha egy apró mosoly bújt volna meg ajkában. Leültem vele szemben, előkaptam kedves kis iPhone-om és jeleztem Twitteren, hogy végeztem Ausztriában is, valamint tájékoztattam a nagyérdeműt, hogy Magyarország a következő célállomás. Már ha Twitter, akkor @BlairyC. Sosem lépek le úgy, hogy rá ne keressek. 48 másodperce csipogott legutóbb.

rosszul érzem magam.

Megértenélek, ha lenne miért, de te semmit nem csinálnád, Blair. Nem tudom, miért veszi magára a dolgot. Anya nevetve felszállt a buszra, nyomában Scooterrel. Blairre pillantottam, mélyet sóhajtva ajkába harapott. Visszanéztem Scoora, aki csak most látott meg engem. Méregető pillantással nézett a szemembe, de igazán nem tudtam eldönteni, hogy tud-e a dologról, vagy sem. Egyik pillanatban úgy hatott, mintha mérges lenne, de a másikban már mintha csak gondolkodva meredne rám, aztán pedig kis kedvességet is sűrített a dologba, de rögtön vissza is váltott komorra. Kösz, Scoo, ebből aztán sokat értettem. Belekortyoltam teámba, melynek ízét továbbra sem szívlelem, így a fintorgás most sem maradt el.

- Rossz? – vékony hangja megragadta a figyelmem, bólintással jeleztem igenlő válaszom. Nagy, ártatlan szemekkel kémlelt, mintha a bűntette után legfőbb feladata lenne csendben, visszahúzódva figyelni az eseményeket. Nem tetszik nekem ez a lány. Mi történt vele? Valami megváltoztatta őt. Azon rágódtam, hogy okot keressek az elcsalására, de erre nem került sor.

- Blair, drágám, velem jönnél egy percre? – anya megsimogatta a vállát, a szöszi összerezzenve bólintott azonnal. Felpattant a kanapéról, egyetlen pillantást sem vetett rám, úgy tűnt el anyával a szobájukban. Anya tud a…dologról?! Akkor Scooter is. De hát nem támadott le, mikor feljött a buszra. Mintha kicsit zavart lett volna, de biztos jelét nem láttam annak, hogy Jon beavatta őt a csókba. Kezd nagyon bűzleni a dolog. Főleg, hogy nem értek semmit. Minden ellentmond egymásnak..

~*~

Az édesanyjával telefonál. 2 órája utazunk, de még nem volt alkalmam megkérdezni tőle, hogy mit akart tőle anya. Végre kijött a szobájából, de csak egy pohár tejért, aztán vissza is zárkózott. Úgy látszott, ismét hív valakit. Valószínűleg felhívja egész Torontót, hogy közölje az ottaniakkal, nagyon hiányolja őket..

- Ry, szerinted nem lehetne visszaállítani a két buszos megoldást? Lélegezni sem tudok, mert elhasználják előlem, olyan sokan vagyunk. – panaszkodva vánszorogtam be a szobánkba, ahol Ryan ruhaterveket kreált. Volt mellette két férfi szett, de jelenleg egy csodás női koktélruhán dolgozott.

- Scoonak mondd. – vállat vont, ennyivel le is zárta. Persze, ő nem is tudja, hogy Scootert én most messziről kerülöm.

- Ezt kinek tervezed? – eltűnődtem a ruhán, eléggé magas alkatra van szabva, már ha a magasság jelent valamit ilyen terveknél.

- Hát…Ashleynek. – ismét vállat vont, furcsának tűnt. Ashley mégis hova megy, ahová feltétlenül a vőlegényének kell megcsinálnia a ruháját? Ha jól tudom, a két hónappal ezelőtti filmpremierje már lecsengett, azóta semmin nem dolgozik. – Amúgy ez a zsúfolt utazgatás engem is zavar. Nem tudok kibontakozni, mert sosem lehetek egyedül. – hogy ezt most ártatlan megállapításnak szánta, vagy célzásnak, hogy húzzam ki a belem, azt nem tudom. Mindenesetre elmorogtam neki valamit, úgysem figyelt rám, aztán ráhagyva kijöttem a szobából. Ry csupán minden ötödik teliholdkor mogorva, ami elég ritkaságot jelent, szóval nem értem az ő viselkedését sem.

- Szóval ezért mondtad, hogy kopjak le a csajról, mi? – Butsy a szívbajt hozta rám kedves kis búcskájával.

- Mi a szarnak kell rám hoznod a frászt? – utaltam hirtelen előbukkanására.

- Én kérdeztem előbb.

- Most komolyan mindenki ilyen tuskó lett? Megérteném, ha lenne okotok, de rajtad és Jonon kívül mindenkinek repesnie kéne az örömtől. Erre mit kapok? Egy rakás élettelen holdkórost.

- Csak megmondhattad volna, hogy ti már jártok, mert akkor nem égetem le magam a nyomulási dumámmal. – vágta a fejemhez ridegen, szemöldököm felugrott meglepődöttségemben.

- Ki a fene mondta, hogy járunk? Már ott tisztáztuk, hogy csak egy…baleset volt.

- Én pedig Tony Hawk vagyok.

- Én meg Justin Bieber. Húha! – nem tehetek róla, hogy ilyen bunkó vagyok. Én csak úgy viselkedem, ahogy ők velem.

- Akkor most, hogy lekattantál a kiscsajról, jöhetek én?

- Tessék?! – förmedtem rá. – Figyelj, Butsy.. – gyorsan körbenéztem, 5 méteres körzetben senki nem volt, de azért közelebb hajoltam és suttogóra fogtam. – Ne beszélj úgy Blairről, mintha egy kis bábu lenne, oké? Felejtsd őt el, ezt már akkor megmondtam. Nem azért, mert én akarom, hanem mert ő nem akar téged. – ismét túl kemény voltam és tudom, hogy ezzel mélyen megbántom Ryant, de ő is jobban jár, ha nem kergeti magát elérhetetlen álmokba. Igazából nem tudom, Blair érez-e valamit iránta, de eléggé valószínűtlennek tűnik. Remélem vette az adást, mert ahelyett, hogy őt próbálnám lekoptatni Blairről, inkább Blairt kellene pátyolgatnom. Mindig a rossz dolgokkal foglalkozom..

- Vettem, haver. Legyen csak nyugodtan a tied. Egy hét múlva úgyis eldobod. Előre sajnálom szegényt, hogy nem veszi ezt észre. – elöntött a méreg. Hogy merészel ilyet kiejteni a száját? Ő tudja talán a legjobban, hogy nem kergetnék egy lányt felesleges ábrándozásba. Tudom, hol a határ, és ha azt átlépem, akkor már komolyan gondolom a dolgot. Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy ezt mondja?

- Fogd be, Ryan! Hogy mondhatsz ilyet? Te beszélsz? Aki ha tehetné, naponta cserélgetné a csajokat csak mert azt hiszi, Justin Bieber a barátja és ettől máris menővé válik? Bocs, de nem. – keményen ütöttem mellkasba, szavaimmal együtt ezt is meg fogom később bánni, máris tudom. De jelen pillanatban nem érdekelt. Annyira megsértett, hogy azt nem lehet magamban tartani.

Indulatosan hagytam ott a francba, az orrom után mentem. Anya, Carin és Mama Jan értetlenül nézett rám, ahogy elhaladtam mellettük a nappaliban, mivel azt sem találtam jó helynek. Olyan szívás, hogy nem tudok sehová menni. Ha a kezem közé akad, kinyírom Scootert ezért az ötletéért. Szó szerint korlátolja a jogaimat, több tekintetben is.

Nem néztem, hova megyek, csak a fürdőben találtam magam. Két izzó, mérhetetlenül dühös szempár meredt vissza rám a tükörből. Majdnem megijedtem magamtól. A pultba markoltam, túltengett bennem a feszültség. Miért történik ez? Nem értek semmit. Mindenki mintha ellenem lenne, közben nem tudnak semmiről. Egy pillanat alatt változott meg minden és nem találom az okát. Csak ketten láttak minket, mégis mindenki ellenszenves, de senki nem mond semmit. Újra csak azt kérdezem: Mi folyik itt?

Kopogtak az ajtón, de nem bírtam megnyikkanni. Emiatt nyitott be valaki. Szeme elkerekedett, mikor meglátott, kezét éppen időben kapta szájához, hogy ne sikoltson fel. Tudtam, hogy belöki az ajtót és olyan messze megy, amennyire csak tud, így nem is törtem azon magam, hogy becsábítsam. Gondolom egy szemernyit sem érdekli őt egy összeroskadt fiú megtört szíve.

Alaposan meglepődtem a körém fonódó karok érintésén. Mi több, ezek aztán száznyolcvan fokot fordítottak rajtam, s bár tisztában voltam vele, hogy Blair a tekintetemet keresi, nem mertem a szemébe nézni. Eszembe jutottak Ryan szavai. Egy hét múlva úgyis eldobod. Előre sajnálom szegényt, hogy nem veszi ezt észre. Hazudik. Nem tenném ezt Blairrel. Nekem ahhoz túl sokat jelent. Bár ahhoz nem sikerült tartanom magam, hogy a Scoonak tett ígéretem szerint nem bonyolódok bele szorosabb viszonyba, de én csak a szívem után mentem. Blair túl jó ahhoz, hogy játsszak vele. Ő más, ezt határozottan állítom. Én pedig romantikus jellememnek köszönhetően bedőltem neki. Igen. Lehet nem is én csábítottam el őt, hanem ő engem. Igen, így van. Ő a hibás.

Nem, nem ő a hibás. Persze, hogy én vagyok. Csak jól esett legalább egyszer kimondani, még ha csak gondolatban is.

- Sajnálom. Tudom, hogy neked most ezerszer rosszabb. – gyengéden átölelt, arcát vállamra hajtotta.

- Megvagyok. – félvállról próbáltam venni a dolgot, hátha nem tűnik fel neki, hogy mennyire ramaty állapotban vagyok valójában.

- Kint van Scooter, neki hazudj, ne nekem. – azért ennél kicsit több időre számítottam, de úgy látszik, túl jó a megfigyelőkéje.

- És te? Te jól vagy? Nyilvánvalóan nem. – próbáltam elterelni magamról a témát, hatásosnak bizonyult.

- Engem felejts el. Nem én fogom fej nélkül végezni, ha Jon elmondja. Bár ki tudja, Scooter mennyire kegyetlen..

- Igazából nem tudom, hogy elmondta-e már. Mindenki megváltozott. Nem értem őket. Szerintem ez csak egy rossz álom. Csípj meg, hogy felébredjek! Rajta, csípj meg! – a karomat tartottam, de ő elutasította. Helyette felágaskodott és ajkát az enyémre nyomta.